A Pest Megyei Kormányhivatal több munkatársát letartóztatták

2021. július 21. 08:12

Az építésügyi és örökségvédelmi osztály több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték.

2021. július 21. 08:12

A Népszava arról ír, hogy az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint „előnyért megszegte hivatali kötelességét”. Az ügyészség „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” indított nyomozást – tájékoztatta a lapot Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján

a bíróság elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását.

További adatot azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közöltek.

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teknős
2021. július 21. 16:37
Meg 4-es metro, 40 centis kilátó, űrkutatás Bátonyterenyén, szerverek a lóistállóban, alagút az alföldön és 4 millió eurós baráti kölcsön az EU biztos bankszámláján. Hogy kibontsuk az igazság egyre több részletét...
Bell & Sebastian
2021. július 21. 11:00
Minden településnek van saját szabályrendszere arról, hol és mit lehet építeni, amit az önkormányzat a saját igényei szerint vés kőbe. De építési hatósági feladatokat többnyire nem láthat el, mert központosítva van. Vagyis a rendezési terven átgázolni már két irányból is lehet némi kenőpénzzel. Az önkormányzat módosít, vagy a hatóság figyelmen kívül hagy. Szabálytalan építményt most már minden esetben le kell bontani, nincsen utólagos fennmaradási engedélyezés. Nagyok a tétek, tágra nyílnak a bukszák és zsebek.
Jackjunior
2021. július 21. 10:34
Pest megyei felkapott településen szlovák építési vállalkozó a 30% beépíthetőség helyett beépít 80%-ot és a használatbavételkor lefizeti a Kormányhivatal embereit. És ezt sorozatban. És működik neki. Remélem ezeket kapták el.
mamarizsa
2021. július 21. 09:57
Ez volt az a mocsok hivatal a fővárosival együtt, ami a fidesz minden mocskos fakivágását engedélyezte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!