Márki-Zay Orbánról a Die Zeitnak: Egy ilyen ember nem képviselheti a magyar népet

2021. november 04. 08:39

Márki-Zay a német lapnak azt mondta, csak legyintett az általa nyilvánosságra hozott dossziéra, mert biztos benne, hogy nem találnak róla semmit.

2021. november 04. 08:39
null

A Die Zeit interjút készített Márki-Zay Péterrel, amelyben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kifejti, hogy a Fidesz lejárató kampánya már elindult ellene. Állítólag összeállítottak egy dossziét Márki-Zay Péterről, amelyre elmondása szerint ő csak nyugodtan legyintett, hiszen biztos benne, hogy nem találnak róla semmit. Emlékezetes: gyakorlatilag a Wikipédia-oldalból és a kinyomtatott cikkekből álló dossziéról még Csintalan Sándor is azt üzente a hódmezővásárhelyi polgármesternek: „Kérlek ne hergeld értelmetlen marhaságokkal híveidet és a kedves közönséget. Van itt uszító politikus fölös számban. Azt a hülyét aki rávett erre, azonnal rúgd ki. Alkalmatlan.

Putyin helyett EU

Egy valami segíthet Márki-Zaynak a küzdelemben: „a meglepetés ereje” – derül ki az interjúból, ahol a hódmezővásárhelyi polgármester elmondta: szerinte Orbán Viktor nem számított rá, és most nem tudja hogyan bánjon vele. Márki-Zay szerint a Fidesz „bűnszervezet”, Orbán pedig kiszolgáltatta magát Vlagyimir Putyinnak. „Egy ilyen ember nem képviselheti a magyar népet” – mondta a miniszterelnökről, majd kifejtette: az EU-val is rendezni kívánja Magyarország helyzetét. Szerinte ezzel azokat a magyar embereket nyerheti meg, akiknek elegük van Orbán EU-ellenes propagandájából. Márki-Zay azonban nem zárkózik el a politikai „piszkos játszmáktól” sem, mivel szerinte „néha nincs más út”. Miután Orbán néhány hónappal ezelőtt „homofób kampányt indított”, Márki-Zay nyilvánosan terjeszteni kezdte, hogy szerinte Orbán Viktor fia homoszexuális, ami szerinte hatásosnak bizonyult.

„A magyarok szeretik az erős vezetőket”

Márki-Zay állítja, ezt követően a kormány visszavett a homofób kampányból, tehát szerinte „a Fideszt ott kellett támadni, ahol a legsebezhetőbb – a képmutatásában”. Az ellenzéki miniszerelnök-jelölt egyik tanácsadója, aki szintén sokáig élt az Egyesült Államokban, azt mondta: „Mi minden bizonnyal konfrontatívabb stílust folytatunk, mint ami Európában szokásos”. Eddig a magyar ellenzék mindig meghátrált, amint beindult a Fidesz gépezete. Ennek már vége. „A magyarok szeretik az erős vezetőket” – indokoltak.

Márki-Zay elmondta továbbá, hogy ellenzéki polgármesterként nehéz dolga van, mert a Fidesz meg akarja mutatni a magyaroknak, hogy csak Orbán pártja tudja, hogyan kell kormányozni, ezért minden lehetséges módon hátráltatja az önkormányzatok munkáját. Mindazonáltal szerinte ő és helyettese, Szabó Péter sikereket tudnak felmutatni a városvezetésben. Márki-Zaynak azonban saját elmondása szerint nem az a legfontosabb üzenete, hogy jól tud kormányozni, hanem a „szabadság”, ami, ha ő nyer, „egyik napról a másikra jön” az emberek életében.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ronee
2021. november 05. 09:21
6 párt, 3-400.000 szektás birka, bige lóvéja meg az az 5 db idióta troll aki itt kommentel , kevés lesz a kormány váltáshoz , balfaszok #)))) vinnyogjatok csak hahhaaa
Krupp Skya
2021. november 05. 06:12
Márki-Zay Orbánról a Die Zeitnak: Egy ilyen ember nem képviselheti a magyar népet Bizony Orbán nem képviselheti a magyar népet! A magyar népet csakis kizárólag az ÁVH-ból és munkásőrségből verbuválódott összefosás képviselheti Jó példa erre az Eu parlament alelnöke az ÁVH-s nagypapa, bolgár titkos szolgálati papa leánya. vagy a kommunistáknak sikkasztó dédpapa az ÁVH ezredese nagypapa és a csöcsörésző MSZP-s papa lehánya.
Flagellator1974
2021. november 05. 05:31
Milyen ember Orbán eszerint a szardarab szerint, hogy nem képviselhet minket? Mit képzel ez magáról? Magyarország történelmének egyik legsikeresebb miniszterelnöke, politikusa. Az EGYETLEN, aki elkezdte Európát kiráncigálni az agyhalott állapotból. Ez az öntelt faszkalap csak jelenthet neki.
Isten jobb keze
2021. november 04. 23:27
Tyúúú azta mindenit hogy sivalkodnak az Orbán farok felszopók!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!