Milliárdos csalás gyanúja miatt indult eljárás tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen

2021. december 02. 10:10

A pénzügyőrök és rendőrök egy összehangolt akcióban, több helyszínen, 15 embert állítottak elő.

2021. december 02. 10:10
null

Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a pénzügyőrök és rendőrök ügyészi irányítással egy keddi összehangolt akcióban

az országban több helyszínen 15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. 

A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét.

A bűnszervezet tagjai egy többlépcsős céghálót hoztak létre, a munkavállalókat fiktív szerződésekkel foglalkoztatták, a hálózat alján működő vállalkozások pedig a közterheket ugyan részben bevallották, de nem fizették be. A hálózatban a cégeket rendszeresen cserélgették, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállítottak. 

(MTI)

A nyitókép llusztráció (police.hu)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sanyikám
2021. december 03. 07:07
Sosem kedveltem a bizt-őröket. Olyan,mintha az otthoni elnyomottságukat a munkahelyükön akarnák kímélni. A legfontosabb helyre,egy beléptetőhöz a legidiótábbat a legarrogánsabbat állítják. A legtöbbje még beszélni sem tud helyesen. Nagy tisztelet a nagyon kevés kivételnek!!!
írmag
2021. december 02. 22:53
A legutóbbi főmaszlagos ez a Bige, aki a könyvelését, a bevallásait hozta volna fel a becsülete és az üzleti tisztasága védelmében.
Kup Lung
2021. december 02. 19:40
Hát lekezelek a bizt. őreinkkel reggelente. Az öregfiúk ki vannak akadva amit ott megy a cégüknél. ----- Előszőr is 250 óra körül teljesítenek. Szabijuk jó részét lenyúlja a cégük valahogy. Mi tisztességesen utaljuk a pénzt nekik, aminek a felét sem kapják aztán valahogy vissza tehát a zömét ennek is lenyúlják a tulajok. Valami vizsgára kell járkálniuk pár évente meg EÜ ellenőrzésre évente tán. Szóval túráztatják őket rendesen. ----- Mindent összevetve nem irigylem a bizt. őröket. Ezt szerintem az egész ország tudja h. valahogy így van mindenhol de valami oknál fogva nem érdeke senkinek h. tisztuljon a dolog és jobban meg legyenek becsülve. Az állam meg hagyja ugye. De miért az számomra mint külső megfigyelő is kérdés... ------
lististerc
2021. december 02. 16:33
Most????? Ezt minden délelőtt kocsmában ülő járadékos rendőr elmesélte évek óta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!