Apostoli nuncius: A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog

2023. május 28. 09:49

Michael Wallace Banach apostoli nuncius leszögezte, sokat elárul az emberi jogokról egy adott országban az, hogy hogyan lehet gyakorolni a vallás szabadságát.

2023. május 28. 09:49
null

A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog, hiszen az ember legbensőjét érinti – mondta Michael Wallace Banach apostoli nuncius a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Michael Wallace Banach a kereszténység európai helyzetéről szólva emlékeztetett: az elmúlt években megszaporodtak és állandóan emelkednek a keresztények elleni gyűlöletbűncselekmények. Ennek okát a nuncius

a szekularizálódásban és az igazságtól való félelemben látja.

A keresztény egyházak kimondják az igazságot az emberről és az Istenről, és „az igazság, amelyet mi hirdetünk az emberről, gyakran nagyon is eltér attól az igazságtól, amelyet mások annak gondolnak” – fogalmazott.

A kereszténység nehéz helyzetére a nuncius szerint magyarázat lehet a sokféle kísérlet a keresztény egyházak, a katolikus egyház hitelének csorbítására is. Mindez együttesen hat – mondta.

Hangsúlyozta: a kereszténység megerősítéséhez Európában emlékeztetni kell a vallásszabadság alapelvére. „Ki kell tartanunk amellett, hogy a vallásszabadság a hit megvallásának szabadságát is jelenti, és hogy a hit nyilvános megvallását

A nuncius Szent II. János Pál pápára hivatkozott, aki szerint ha valaki meg akarja vizsgálni az emberi jogok hőfokát egy országban, akkor elég megnéznie, hogy hogyan gyakorolhatják a vallás szabadságát.

Michael Wallace Banach fontosnak nevezte a párbeszédet is a keresztény és a nem keresztény közösségekkel egyaránt, hogy eljussunk a kölcsönös tisztelethez. Megjegyezte, akit párbeszédre hívunk, az „társunk lesz, vendég lesz az asztalnál”. Lehet, hogy nem ízlik neki a felszolgált étel, de ott van a szobában.

Arra kérdésre, hogy mi az európai kereszténységet fenyegető legsúlyosabb veszély, az elvilágiasodás, a muszlim tömegek érkezése Európába vagy a gender-elmélet, a nuncius azt felelte, ezek mind kihívást jelentenek, ugyanakkor az érsek szerint pozitív hatásuk is van, mert arra késztetnek, hogy

Michael Wallace Banach meglátása szerint ugyanakkor a legnagyobb kihívás a keresztények számára ma az apátia, az érdektelenség. A keresztények viszonylagos békében és anyagi jólétben élnek, ezért nem vállalják fel a kereszténységet, nem foglalkoznak vele. A Biblia utolsó könyvében, az Apokalipszisben, Isten a hét egyház egyikéhez szólva így fogalmaz Nem vagytok sem hidegek, sem melegek, ezért hát kivetlek a számból benneteket – emlékeztetett az érsek-diplomata.

A Vatikánnak – ahogy Ferenc pápa teszi – bátorítani kell a katolikusokat és más keresztény felekezetek híveit is, hogy legyenek hűségesek a keresztény hitükhöz, vegyék komolyan és legyenek rá büszkék, ne féljenek megvallani hitüket és folytassanak párbeszédet másokkal – hangsúlyozta a nuncius.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salamonhihii
2023. május 28. 12:16
Köszönöm mandi szerkik ,hogy ideszartátok ezt a három kupac -Cido-Liteb-Tosid-sart höhöö...majd töröljétek meg a szátok höhöö...
Dr. Greta Grünberg
2023. május 28. 11:40
A perintfalvista ritus a legnagyobb rákenroll, legyen a feminista ünnepünk neve PINKosd inkább.
salamonhihii
2023. május 28. 11:05
Fura népség ez a FideSS. Közlekednek ereszen, alagútban, repülőn, yachton. Csak a valóság talaján képtelenek járni...höhöö. Le Figaro: A pápa megalázta Magyarországot 2021. szeptember 15. 15:38 A francia lap szerint ennek az az oka, hogy Ferenc gyűlöli a jobboldali nacionalista politikát, különösen Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.– ad magyarázatot. Ferenc pápa: Nem bűn a homoszexualitás A katolikus egyház feje úgy látja, a püspököknek is ugyanazzal a gyengédséggel kellene az LMBTQ-emberekhez viszonyulniuk, mint ahogyan Isten bánik a teremtményeivel. Isten minden gyerekét ugyanúgy szereti, emiatt igazságtalanok a homoszexualitást kriminalizáló törvények – mondta el Ferenc pápa az AP hírügynökségnek adott interjújában. A katolikus egyházfő azt is elismerte, hogy a világ egyes részein a katolikus püspökök támogatják a homoszexualitást büntető törvényeket, vagy éppen az LMBTQ-embereket diszkrimináló rendelkezéseket. Ő maga egyébként a „bűn” kifejezéssel utalt a problémára. Az ilyen hozzáállást azonban a kulturális háttérnek tulajdonította, s megjegyezte: a püspököknek szükséges átmenni egy változási folyamaton, hogy elismerjék minden ember méltóságát. „Homoszexuálisnak lenni nem bűncselekmény” – nyomatékosította. „Azzal a gyengédséggel kellene a püspököknek hozzáállnia a melegekhez, mint ahogy Krisztus kezeli népét”. . Idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát is, amikor azt mondta, a melegeket be kell fogadni és tiszteletben kell tartani, és nem szabad őket kirekeszteni vagy diszkriminálni. Minden embernek joga van az egyenlőséghez, és minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy boldog családban nőjön fel, attól függetlenül, hogy mennyien vannak és hogy milyen neműek, vallásúak vagy bőrszínűek a családtagok. .Milyen kereszténység ? ja az megmutatta igazi mivoltát ,lecsúszott a brüsszeli ereszen ,Isten,haza,család nemzetth néphülyítés leple alatt korrupció,drog ,krvák Most már kezdem érteni, hogy a pedofil papok is azért úszhatják meg, mert "vallásszabadság"höhööö... Európa soha nem volt keresztény,az emberi szabadság néha attól fejlődött ,hogy az egyház ellene volt . Európában csökkent a keresztények száma.. Orbanisztán a legkevésbé vallásos ország höhöö.... A vallás az elnyomottak sóhaja, a szívtelen világ lelke, ....a nép ópiuma. Ebben a megközelítésben tehát a vallásnak mégis van egy hasznos funkciója. Mivel a társadalom maga annyira romlott, hogy az már-már elviselhetetlen, létre kell jönnie ennek a dimenziónak, a való világ reflexiójának, a szívnek a szívtelen világban. Ebből a nézőpontból gondolhatnánk, hogy nem a vallást kell hibáztatni, vagy megszüntetni, hanem a társadalmat kell jobbá, élhetőbbé, egyenlőbbé tenni, hogy ne legyen szükség a vallásra, így az magától megszűnne. Ezen a ponton azonban mégis van némi ellentmondás, mivel a vallás segít elfedni a problémákat, hamis elégedettséget és boldogságot adva az embereknek, ezáltal azonban nem is motiválja őket arra, hogy változtassanak. Ez a hamis boldogság azonban a valódi boldogság útjában áll, ezáltal az emberek nem látják, milyen lenne az igazi, nem vágynak az igaz boldogság elérésére. A vallás tehát ontológiai értelemben negatív, hiszen létrejötte fájdalomhoz, elégedetlenséghez köthető, habár funkcionálisan a szenvedés feldolgozásában segítség tud lenni. Ezek alapján a vallást a nép ópiumát inkább úgy értelmezhetnénk, hogy a vallás része az elnyomó rendszernek, az elnyomók eszköze, tehát a valódi felelősök azok – vagy az a rendszer – aki,ami a társadalmi egyenlőtlenségeket létrehozza és minden erejével - az emberek bódításával - próbálja fenntartani. így járnak az álszent ,képmutató ,farizeusok höhö
salamonhihii
2023. május 28. 10:53
"Aki keresztény, nem terjeszthet hamis híreket és gyűlöletet" Aki keresztény, nem terjeszthet hamis híreket, nem alkalmazhat karaktergyilkosságot, nem terjeszthet gyűlöletet a médiumokon keresztül – jelentette ki Ferenc pápa. Az egyházakban politikai szövetségest kereső pártok olyan elkorhadt, régi világot képviselnek, amely soha többé nem fog visszatérni Magyarországra. (Orbán Viktor a Fidesz 1992-es pécsi kongresszusán) Ezt azonban még a '92-es liberális Orbán mondta, nem pedig a 2015-ös illiberális mása, aki egyértelműen fontos stratégai partnerként, sőt, úgymond szövetségesként tekint az egyházakra. Nem is csoda, hogy a magyar klérus egy része komolyan elkezdte tolni a Fidesz szekerét. Biznisz-egyházak.Ezek a papnak önmagukat nevezők, rosszabbak mint Júdás volt. Mert ezek nemcsak eladták a lelkiismeretüket, hazudnak , hanem még a pedofil papokat is bujtatják ! Itt már nem a hivők lelke, a hit tanitása a fontos, hanem hogy jöjjön a pénz a csúti dakotától ! Eladták a lelküket 30 ezüstpénzért.Pontosítsunk: fejenként 30 ezüstpénzért, plusz mindenféle adótól való mentesülésért, szexuális abúzusok ügyében nyomozati diszkrécióért és kedvezményekért, valamint nehezen körülírható "félhivatalos tekintélyért", amelynek védoltalma lényegében egyfajta sérthetetlenséggel egyenlő. Orbánéknak nagyon rövid volt az útja a "térdre, imához"-féle parlamenti beugatásoktól az ájtatos templomi szereplésekig. Ha tényleg van a Feljebbvaló és valóban nem felejt, akkor a szemforgatókat bizonnyal meg fogja büntetni. Van az a pénz amiért hallgatnak.Semmi közöm hozzátok. Éljetek meg a híveitekből! Ha nem tudtok ennyi volt Az ember ilyenkor érti meg, hogy Luther Márton szerzetest mi vitte rá 1517-ben, hogy kiszögelje 95 pontját a wittenbergi vártemplomra. tétel szerint: A pápa nem bocsáthat meg egy vétket sem, legfeljebb kihirdetheti és megerősítheti Isten bocsánatát. Ezzel Luther máris ellent mondott a búcsú fogalmának, a pápai büntetés-elengedések elméletének. A pápa nem gazdálkodhat Krisztus és a szentek kincstárával s nem adományozhatja azokat senkinek sem. Sose értettem az ilyen extatikus rajongást. Egy ismerősöm például az 1936-os berlini olimpiához (vagy a 2018-as moszkvai focivébéhez) hasonlította az egész felhajtást, amit a kormány propagandagépezete rendezett: a cél megmutatni a világnak, hogy mi tulajdonképpen egy teljesen normális, barátságos ország vagyunk, amelyet teljesen ok nélkül kritizálnak a rosszindulatú ellendrukkerek. Pedig. Legyen szó popikonról, párt főtitkárról, sportolóról, führerről vagy egyházi személyről.Lelkileg gyenge emberek vigasza.Aki erős belül, nem vágyik külső megerősítésre! Tiszta politika az egész. Cirkuszt a népnek, hatalmat a politikusoknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!