Politico: megakadályozta Orbán és Morawiecki az Európai Tanács migrációs megállapodását

2023. június 30. 11:43

A Politico beszámolója szerint az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek tanácskozásán a magyar és a lengyel miniszterelnök megakadályozta a migrációval kapcsolatos közös álláspont és közlemény kiadását, amíg nem foglalkoznak a két ország ezzel kapcsolatos aggodalmaival.

2023. június 30. 11:43
null

A Politico úgy tudja, Macron francia elnök, Scholz német kancellár, valamint Charles Michel európai tanácsi elnök külön tanácskozott éjszakába nyúlóan Orbánnal és Morawieckivel, de nem jutottak dűlőre, és éjjel 1 óra után berekesztették a tanácskozást a pénteki folytatásig.

Mint a Politico is írja, Lengyelország és Magyarország azért akadályozta meg a a közös közlemény kiadását, mert tiltakoznak a belügyminiszterek korábbi többségi elvű –

a tiltakozó magyarok és lengyelek ellenkezésével szemben megszületett

– megállapodása ellen, ami újra megpróbálkozna a migránsok európai szétosztásának korábban már elbukott kísérletével.

Ugyanakkor akár lesz Európai Tanács-álláspont a migráció ügyében, akár nem, a belügyminiszterek megállapodása érvényben marad. A két tiltakozó ország a csúcson is kifejtette ellenkezését, de ennél több egyelőre nem történt.

Mark Rutte holland miniszterelnök azt javasolta, hogy majd a következő EU-csúcson térjenek vissza a migráció kérdésére, viszont

De Croo belga kormányfő azt mondta, a migráció ügye most már mindig napirenden lesz.

De Croo szerint nagyon komoly a szándék a mostani megállapodásra és konklúziókra – de kérdés, hogy péntek folyamán képesek lesznek-e az egyhangú, közös álláspont megfogalmazására az EU-tagállamok vezetői.

 

Nyitókép: Beata Zawrzel/AFP

Összesen 250 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2023. július 01. 04:42
Miért nem lehetséges azt felfogni, hogy vannak nemzetek, amelyek nem kívánnak mindenféle más kultúrájú, más vallású, más életvitelű népséggel együtt élni és eltartani őket a későbbi, nyolcadik generációs szaporulattal együtt ? Szerintem bármely európai országnak joga annyi migránst beengedni, amennyit csak akar, viszont semmi joga őket más országokra erőnek erejével rákényszeríteni ! Ha ez egyszer sikerülne nekik, akkor újra meg újra tízezer, százezer, millió számra tolnák ránk a képzetlen, semmihez nem értő parazitákat, akiket ők folyamatosan engednek majd be az EU-ba ! Persze a valamire használhatóakat megtartanák maguknak, a hulladék és bűnöző meg mehet a kelet-középeurópai államokba. Hát egy jó nagy lófaszt a németeknek, hollandoknak, belgáknak, franciáknak, stb. !!! Van nálunk már így is éppen elég arab és fekete... Azok is minek...? Mobiltelefon üzlet (ahol a lopott telót simán beveszik és árulják), gíroszos, és drogterjesztés. Ennyi. Tényleg kell ez nekünk...??? Melyik nélkül nem tudunk meglenni ?
Salamander
2023. június 30. 18:25
"megakadályozta Orbán és Morawiecki az Európai Tanács migrációs megállapodását" NAGYON HELYES!
Coupdetat
2023. június 30. 15:03
Hatalmas tudás kell a 'nem' gomb megnyomásához. Az infláció letörésében nem ilyen profi a Kolhozcsinovnyik ... ahhoz nem elég gombokat nyomogatni, kellene némi tudás is ... de azt már túlzás lenne számonkérni az ilyen ostoba Fajankóktól. ---------------------------------------------------------------------------- Recesszióban maradt a magyar gazdaság Egyelőre nem tud kilábalni a technikai recesszióból a magyar gazdaság. Az előző negyedévhez képest is (0,2 százalékkal), és a tavaly első negyedévhez képest is (1,1 százalékkal) csökkent Magyarország bruttó hazai terméke 2023 első három hónapjában - derült ki a KSH adataiból. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatokról van szó. "Európai Bizottság: magasan a magyar infláció lesz a legnagyobb idén az EU-ban, miközben a gazdasági növekedés az utolsók között van " 18 %-os alapkamat mellett! :))))))))) Arat az unortodoxia ... Nagyon tudnak vmit ezek a harcos "zsenik".
Nori70
2023. június 30. 14:47
Nem találnak, mert nem akarják megfizetni. Inkább hoznak távolkeletről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!