Jelentős változást lengetett be az igazságügyi tárca várományosa

2023. június 29. 13:48

Szakpolitikai változtatás várható a kabinetben.

2023. június 29. 13:48
null

Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.

Mint azt az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor miniszterelnököt arra kérte, hogy „egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium” jöjjön létre,

és az európai uniós ügyek a kormányzati struktúrán belül máshova kerüljenek.

A leendő tárcavezető kiemelte: a tárca fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert álláspontja szerint az utóbbi időszakban szuverenitásunk „támadás alatt állt”. Tuzson különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne „egy európai birodalomban gondolkozzunk”, hanem „azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk”.

A tárca várományosa

másik fontos témaként az ítélkezési gyakorlat áttekintését nevezte meg,

hangsúlyozva, hogy jogszolgáltatásnak mindig az emberek a szempontjait kell a legfontosabbnak tartania.

Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki. Majd jelezte, hogy miniszterként szeretne majd erről a bírósági rendszer képviselőivel egyeztetést folytatni és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.

Nyitókép: Facebook

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. július 31. 23:08
Ehhez a jogi alap: Szung Szán Zen Mester – Az ember útja Üres kézzel jössz, üres kézzel távozol. Ilyen az ember. Honnan jöttél mikor megszülettél? Hová mész, mikor meghalsz? Az élet olyan mint a felhő, amelyik épp megjelenik. A halál olyan mint a felhő, amelyik épp eltűnik. Az égen úszó felhő eredetileg nem létezik. Élet és halál. A jövés és a menés éppen ilyenek. De mégis van egy dolog, ami mindig tiszta marad. Ez az egyszerű és tiszta nem függ élettől és haláltól. Mégis, mi ez, ami egyszerű és tiszta? http://virgo.bibl.u-szeged.hu/wm/paint/auth/grunewald/crucifixion/christ.jpg
savrena
2023. június 29. 17:11
Minden tisztelet Tuzson Bencének, de ez a váltás inkább politikai jellegűnek tűnik. Az IM újra az lesz, ami volt, Brüsszel meg kap egy sóhivatalt, ahová küldheti a végnélküli jogállami követeléseit. Ez az intézmény nagyjából egy fal lesz, rajta egy postaláda-nyilással, annak másik oldalán egy pöcegödörrel. A dolog nyilván nem független attól, hogy Brüsszel a legújabb tarhálásával bevallotta, hogy a magyaroknak járó pénzt már rég elrakétázták Ukrajnában.
LancelotDuLac
2023. június 29. 16:54
Azért arra kíváncsi leszek, viszi vajon "Brüsszelbe a feleségét is :))) ??? https://uploads.disquscdn.com/images/93ac66e445baaa15fc7d058a18fba91bed8cd2b9bf5f918d1ccf171553a535a5.jpg
írmag
2023. június 29. 15:16
Az orvosi társadalom, a megszüntetett (vannak tetvek) paraszolvencia után fényes még nem lett, de nagyon megtisztult. (a fizetős praktizálások újabb veszéllyel járnak) A bírói gyakorlat, az ügyvédi célzatos közvetítések változatosságával megoldást kívánnak. Érjünk el egy szintet, de nem "(Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek." alapon. Mert nem bíró és nem ügyész "Ki a fülemile füttyét Mai napság felvállalja!" Emberi HIT és BECSÜLET folyamatosan szükségeltetik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!