Orbán Balázs: A világpolitikai összefüggéseket napjainkban folyamatosan vizsgálni kell

2023. július 30. 21:23

A miniszterelnök politkai igazgatója szerint a jobboldal érti a környezetet, a kontextust.

2023. július 30. 21:23

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MCC Feszt ideje alatt interjút adott az Indexnek. Orbán többek között elmondta, természetes dolog, hogy

 a világpolitikai összefüggéseket napjainkban folyamatosan vizsgálni kell, 

sőt „aki erre nem képes, az alkalmatlan a politikai munkára”

Úgy vélte, Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédének első része is ezt tükrözi, „eddig magyar miniszterelnököt ilyen hosszan és mélyen globális politikáról nem hallottunk még beszélni” – hangsúlyozta. A kormány szerint az előttünk álló két évtized legfontosabb kérdése a két nagyhatalom közötti rivalizálás, amely egyfajta civilizációs háborúként is felfogható.

A békés együttélés lenne az ideális

Orbán Balázs ezután azzal folytatta, szerinte a kérdés az, hogy erre Európa – és azon belül Magyarország – hogyan reagál. A kabinet szerint ha a kínai–amerikai hatalmi harc háborúba torkollik, az rossz; az lenne az ideális, ha kialakulna a „modus vivendi, tehát a békés együttélés”. Majd kitért arra, hogy a világkereskedelem szintén keletről nyugatra tolódik, ami Magyarország számára kedvező, hiszen 

„szeretnénk keleti és nyugati tőkét is látni”.

A lap azon felvetésére, hogy ebben a megközelítésben a kormány álláspontja szerint Samuel P. Huntington politológusnak igaza volt-e, és a jövőt valóban a civilizációs háborúk dönthetik el, Orbán Balázs leszögezte, hogy „abban az értelemben igaza volt, hogy Francis Fukuyama filozófus tévedett. Tehát 

nem egyetlen típusú politikai felfogás uralja majd az egész világot, hanem különböző elképzelések versenyeznek majd egymással,

 melyek civilizációs alapon rendeződnek el. Huntington kettőnél több civilizációt látott, ám most úgy tűnik, hogy két »naprendszer« következik. Ezt a magyar kormány adottságként fogadja el”.

A miniszterelnök politikai igazgatója úgy gondolja,

 „a baloldal feladta a népi, nemzeti gyökereit, és átsodródott a globális, liberális oldalra”. 

Ez utóbbi tudást nem épít, és a hazai politikai életbe egyfajta nyugati ideológiát próbál integrálni, amely azonban nem illeszkedik a magyar emberek gondolkodásába – magyarázta.

„Egy magyar politikusnak nem lehet az a feladata, hogy a jegesmedvék – legyenek bármilyen aranyos állatok – megvédése mellett kardoskodjon. Ki fogja óvni a búbos bankákat vagy más, a Kárpát-medencében őshonos állatokat, ha nem mi? 

 

A jobboldal érti a környezetet, a kontextust, ugyanakkor mindig figyelembe veszi a magyar sajátosságot 

 

és annak irányát. Ha az MCC Feszten körbenézek, akkor azt látom, ez a munka a jobboldalon nemcsak elkezdődött, hanem szervesült is” – sorolta.

Végül hangsúlyozta annak fontosságát is, amit Orbán Viktor a hatalom természetéről Tusványoson elmondott. A miniszterelnök saját definíciója szerint a hatalom a közös cselekvés képessége. Ennek a közös cselekvésnek az egyik látható sikere pedig éppen az MCC Feszt – húzta alá Orbán Balázs.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sztrovacsek
2023. július 31. 07:44
"Orbán Balázs: A világpolitikai összefüggéseket napjainkban folyamatosan vizsgálni kell" Ez föltalálta a sajtban a lyukat.
Tárkány Álmos
2023. július 31. 06:26
Ha a jobboldal érti az összefüggéseket, akkor miért nem hallgattok a jobboldalra? Svédország, Olaszország, Csehország, Lengyelország,, nost már Spanyolország is.
Pelso j.
2023. július 31. 05:45
„szeretnénk keleti és nyugati tőkét is látni”. Ti a hazait szeretitek látni, saját zsebben.
Falióra tábornok
2023. július 31. 04:20
"...hanem különböző elképzelések versenyeznek majd egymással..." és míg zajlik a verseny, magyarország úszik az árral, mint szar a vízen, a kövér cigány folyamatosan ontja magából az végeredménnyel kapcsolatos látomásokat, miközben széles nyelvcsapásokkal igyekszik a vélt győztes valaga felé orientálódni, hátha jár valami jutifali, buksisimi, esetleg egy díszoklevél/tábla csoki a leglelkesebb rajongó számára. ez a taktika nagyon bejött már a legutóbbi amerikai, olasz, svéd és spanyol választásoknál is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!