Súlyos fennakadást okozott a részeg magyar vasutas

2023. szeptember 28. 16:57

Nem tudott fogadni két személyvonatot, miután leküldte a magával vitt egy liter vodkát.

2023. szeptember 28. 16:57

Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves férfi – aki csaknem 30 éve dolgozik a vasúttársaságnál – tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson. A férfi feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között.

Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást.

A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett,

a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra „szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került”. Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására.

A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta,

ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt.

A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat. A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Varga György

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzkeptiKUSS
2023. szeptember 29. 08:07
Na, ezt csináld utána. Elég volt elaludnia és nem kellett lefeküdni senkivel, mégis celeb lett. Az összes média vele foglalkozik. Hehehe
Ad majorem Dei gloriam
2023. szeptember 29. 06:15
Szerencse, hogy elaludt. Mi lett volna, ha szembe meneszti egymással a két vonatot.
nemecsek-3
2023. szeptember 28. 23:33
Nem értem miért pont ez lett gond. A MÁV vezérigazgatósága naponta csinálja a káoszt és vodka nélkül....bár ezt nem lehet tudni
lájkbajnok
2023. szeptember 28. 21:16
„a pálinka alapvető élelmiszer” (Orbán Győzike)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!