Eszement dolog, de már megint csak ennyi a cél: rúgni egy hatalmasat Böjtébe – most épp a Népszavánál

2023. október 09. 17:04

Csaba testvér bölcsen tette, hogy faképnél hagyta a provokátort, hogy nem asszisztált ehhez a gusztustalan balos játékhoz.

2023. október 09. 17:04
null
Vágvölgyi Gergely
Mandiner

Helyzet van, kérem, háborog a Népszava! Háborgásuk gazdagon dokumentált oka pedig az, hogy Böjte Csaba megszakította a lapnak adott interjút. Történt ugyanis, hogy az augusztus 20-án Magyar Becsület Renddel kitüntetett ferences szerzetes, sokezer árva gyermek megmentője derék módon vállalta az őt többnyire támadó sajtótermék interjúkérését és leült velük beszélgetni. Újságírójuk pedig hamar bele is csapott a balos húrokba. Neki még mindig a közel másfél évvel ezelőtti botrány volt érdekes: az az ügy, amiben épp Csaba testvér lépett fel egyik nevelője vállalhatatlan cselekedeteivel szemben, ő maga tett feljelentést és tanúskodott. Igen, volt ezer munkatárs között egy, aki borzalmas dolgokat tett,

amikor azonban Böjtéék rájöttek, mi zajlik a hátuk mögött, még aznap léptek! 

Ezután pedig mi másra terelte volna a szót a Népszava munkatársa, mint a pedofíliára, mert a szerfölött tájékozott baloldali újságírónak valahogy mindig csak ez jut eszébe az egyházról. (Félre ne értsük: a pedofília borzalmas, undorító, és egyetlen eset is sokkal több annál, mint ami tolerálható lenne. Ugyanakkor éppen Böjte mutatott rá precízen: ha szakma szerinti bontásban vizsgáljuk a problémát, a papság a legkevésbé érintett. Nullára kell csökkenteni a számot, ez evidens, de értjük azért, ugye?!) Szóval beindult a jól ismert verkli. 

Csaba testvér pedig gondolt egyet, s úgy döntött, ő nem asszisztál ehhez a végtelenül kétszínű, aljas kis játékhoz. Úgy volt vele talán, hogy ebből már elég. És nagyon igaza van. 

Mert a szerfölött tájékozott balos újságírók, akik szakmányban szapulják az egyházat, véletlenül sem kérnek mélyinterjúkat a keresztény békekezdeményezésekről, nem mennek ki szociót írni Budapest legótvarabb utcáira Teréz anya nővéreivel, akik a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi rétegeket etetik, ruházzák, gondozzák és vígasztalják.

Nem ugranak le körülnézni Arlóra, Szent Ferenc Kisnővéreihez, megkérdezni, hogy halad az évtizedes cigánymissziós szolgálat, nem járják be az irgalmasok (vagy épp más rendek) kórházait; a számtalan katolikus-keresztény szociális intézmény, ahol tízezerekről gondoskodnak naponta, smafu, és az egyházi iskolák is csak akkor lesznek érdekesek számukra, ha valamelyikben esetleg valami fennakadás tapasztalható. 

Nem, őket a naponta elvégzett csöndes, alázatos, szeretetteljes szolgálat kicsit sem hatja meg. Az, amitől előre megy a világ, számukra teljesen mellékes. Épp Csaba testvérrel beszélgetve, tőle hallottam ezt az igazságot: „Egy hektár erdő egy évben hét köbmétert gyarapodik, óriási mennyiség, de észre sem vesszük. Persze ha egy nagy fa kidől, azt mindenki hallja.” Az egyházat szisztematikusan lejárató balos-liberális sajtó pedig abban érdekelt, hogy ha dől a fa, a lehető leghangosabban dőljön. Sőt, ha lehet, pusztuljon az egész erdő!

A felvilágosult, jólfésült, városi balos újságíró ingerküszöbét tehát csak egy-egy fa kidőlése éri el. És Csaba testvér a lehető legbölcsebben járt el, amikor azt mondta, ebből elég volt. 

Tudja ő pontosan, hogyan működik a rendszer: iszonyat mennyiséget szapulták bértollnokok, teljes lejáratókampány szerveződött ellene a baloldali sajtóban, csak azért, mert identitása megingathatatlan. Ő marad az, aki mindig is volt: katolikus magyar férfi, az árva gyermekek védelmezője. 

Mi pedig ott állunk mögötte, támogatjuk, és ha valaki kezet emel rá, odaállunk kettejük közé. Mert egy rossz időkből itt ragadt Népszava csak maradjon csöndben nyugodtan és inkább azzal a szellemi rombolással számoljon el, amit évtizedek óta véghezvisz. 

Csaba testvér, neked pedig áldást kívánunk, hogy folytathasd szolgálatodat. Kisebb testvéri szeretettel. 

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2024. január 27. 16:43
Böjte itt becsületes hősnek van kikiálltva, a valóság ennél árnyaltabb: elcsábított egy nőt a Facebook-on, hitegette, több éven át bántalmazó szexuális kapcsolatot alakított ki vele, alázta, majd elzavarta. Később az egészet letagadta. A Böjte által vezetett árvaházakban több helyen is kisgyermekeket erőszakoltak meg, az egyik helyen egy kislányt több éven át erőszakolt az intézmény-vezető, a másik helyen pedig egy katolikus líceumot végzett tanár a kisfiúk szájába vizelt a mosdóban évtizedeken át, homoszexuális nemi erőszakot követett el a sérelmükre, stb. Böjte, mint vezető a fentiek miatt már bukott ember. Végezetül két igevers a Bibliából: "De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni." (Szent Pál apostol) "Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van."(Jézus)
Sámson
2024. január 27. 16:34
Vágvölgyi megint hazudik. Mentené a mundér becsületét. Ha tudná. A római katolikus papok között messze a társadalmi átlag fölött van a homoszexuális, az abberált, a pedofil, a gyermekrontó. Ennek a felismeréséhez bátorság kell, a gyávák inkább pislognak, hazudnak, eltussolják a dolgokat. Ezt teszi Vágvölgyi is sajnos. Persze a tragikus erkölcsi helyzet feliserése önmagában nem elég, tettek is kellenének a megújuláshoz, amitől a Róma Katolikus Egyháznak nevezett szervezet nagyon távol áll. A képmutatás könnyebb út, mint a megújulás. A homoszexualitás mint bűn elleni harc az nehezebb. Marad helyette a buzi párok "külön-külön de egyidejű" megáldása a gyakorlatban. Katolikus papokról egy cikk, sajnos nem ritka kivétel, hanem tendenciózus: https://24.hu/kulfold/2023/09/27/lengyelorszag-katolikus-egyhaz-pap-orgia-botrany-puspok/?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery
Lajoss
2023. október 15. 16:50
Csaba testvér elfáradt…és egy pici önkritikája ha lenne..
Zokni
2023. október 10. 10:25
“…Bértolnok…”? Ez tetszik. Maga kitől kapja bérét? És pontosan miért is? És mi köze Magának a kereszténységhez!? Isten tudja. És ez a Maga baja…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!