A Fidesz ma elismerte, hogy őket csak addig érdekli az emberek véleménye, amíg az egyezik a kormányéval

2023. december 12. 19:55

Ez az egész trükközés felér egy beismeréssel.

2023. december 12. 19:55
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„A Fidesz ma elismerte, hogy őket csak addig érdekli az emberek véleménye, amíg az egyezik a kormányéval. Történt ugyanis, hogy az LMP népszavazást kezdeményezett a kiemelt beruházási törvény visszavonásáról. Ennek a törvénynek az alkalmazásával épít ugyanis a kormány akkumulátorgyárakat mindenhova, a helyi lakosokkal való bármiféle egyezetetés nélkül, de ennek segítségével teszik tönkre a Balatont és a Fertő tavat. A kiemelt beruházási törvény valójában annak a jogszabályba öntése, hogy ennek a kormánynak mindig fontosabb a profitérdek, mint az emberek érdeke. Mivel az LMP ennek pont az ellenkezőjét gondolja, ezért nekünk talán nincs is fontosabb ügyünk, mint ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezése. Csakhogy hiába mondta ki a Kúria néhány napja, hogy lehet népszavazást tartani a kérdésben, ahogy nyilvánossá vált ez az információ, a Fidesz azonnal trükközni kezdett, és végül a mai napon hatályon kívül helyezte a kormánypárti többség a kiemelt beruházási törvényt, de annak minden lényeges elemét előtte átpakolták az építési törvénybe.

Ez az egész trükközés felér egy beismeréssel: a Fidesz pontosan tudja, hogy a magyar emberek nem értenek azzal egyet, hogy a külföldi nagyvállalatok profitja érdekében feléljük a természeti erőforrásainkat, ezért mindent megtesz, hogy elvegye az emberektől a döntési jogot. De a népakarat már csak egy olyan dolog, amit meg lehet próbálni korlátozni, terelgetni, de végül mindig utat tör magának. Mi ezért megyünk tovább, és meg fogjuk találni annak a módját, hogy ebben a kérdésben a magyar emberek mondják ki a végső szót. Örülünk, hogy pánikba estek, örömmel nézzük a kormány kínos trükközését, de üzenjük, hogy itt legfeljebb csatákat tudnak nyerni, a háborút el fogják veszíteni, mert se igazuk, se többségük nincsen.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. december 15. 08:02
Namond 2023. december 14. 01:34 catalina11 (2023. december 13. 18:14) Drágám, Maga nem hülye és nem tájékozatlan. Így csakis képmutató és hazug bérenc lehet. Egy a kérdés, mennyiért?" hát ez jó kérdés....tudja amolyan tipikus libernyák KÉRDÉSnek álcázott lapos sejtetés, fröcsögés, amiben maga Namond élversenyző. Egy a kérdés, mennyiért?
catalina11
2023. december 15. 07:58
Namondcatalina11 2023. december 12. 22:52 "csak éppen aláírás nem volt elég..." Nos igen. Az OVB, NVB - Dr. Sasvári Róbert - aláírása minden esetben hiányzott. https://www.valasztas.hu/2023-nepszavazasi-kezdemenyezesek https://www.valasztas.hu/47-20230502" Namond, és mennyi aláírás volt meg nélküle?" szóval Namond, hogy is voltak azok az aláírások?
catalina11
2023. december 15. 07:56
Namond 2023. december 14. 22:40 Ne higgyenek a szavaimnak, a tetteim figyeljék - by Orvbán, a Vicc." a hamiskártyás Namond megint blöfföl... A mondás ugyanis így szól: „Most is az mondom …, ne figyeljenek arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok. Tehát ne abból ítéljenek, AMIT AZ ÉN SZAVAIM ÉRTELMEZÉSE RÉVÉN TULAJDONÍTANAK a kijelentéseimnek .. a tettek beszélnek” a különbség Namond jellemtelenségéből adódik.... ez nem vicc!
Namond
2023. december 14. 22:40
Ne higgyenek a szavaimnak, a tetteim figyeljék - by Orvbán, a Vicc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!