Szijjártó: Megkezdődhet a valódi fizikai építkezés Pakson

2023. augusztus 18. 15:48

„Azt tudjuk, hogy Magyarország ellenfelei, ellenségei gáncsolják a paksi projektet, de ez fordítva is igaz, aki gáncsolja a paksi projektet, az bizony Magyarország ellenfele, a magyar nemzeti érdek ellenfele” – jelentette ki a magyar külügyminiszter.

2023. augusztus 18. 15:48

Aláírták a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítását, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.

A tárcavezető videohívás keretében tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével és személyesen fogadta Alekszandr Merten projektigazgatót, az orosz Roszatom atomerőmű-építéssel foglalkozó vállalatának alelnökét. A projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatójukon a miniszter kritikus nemzeti érdeknek nevezte az újabb nukleáris reaktorblokkok építését, amelynek terén fontos mérföldkő jött el. Rámutatott, hogy ezen beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.

„Ezzel a paksi projekt első szakasza, az előkészítési szakasz lezárult, és a beruházás átléphet a második, a valós fizikai építkezés szakaszába” 

– fogalmazott. „Több olyan rendelkezés is van ebben a módosításban, amelynek nyomán gyorsabban, könnyebben és egyszerűbben tudunk előre haladni az elkövetkezendő időszakban” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy Pakson napi 24 órában zajlanak a résfalazási munkálatok, 467 méternyi már megépült, emellett megkezdődik a hatos blokk alatti talajkitermelés is, és nagy erőkkel folyik a további tervezés. Illetve folyamatos a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és a talajszilárdítás is megindulhat ősszel. „Mindez a mai szerződés aláírásával, a második fázisba történő átlépéssel, a gyorsítással lehetővé teszi, hogy az eredeti célkitűzésünknek megfelelően a jövő év végéig az úgynevezett első beton momentuma eljöjjön, s a beruházás újabb nagyon fontos mérföldkövet éljen meg a következő esztendőben” – húzta alá. 

Szijjártó Péter ezt követően arról is beszámolt, hogy folynak a pénzügyi teljesítések, az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották. Majd leszögezte, hogy 

nagy nemzetközi beruházásról van szó, amelyet nem sújt semmilyen szankció, a Roszatom és a magyar megrendelő is együttműködik több nyugati vállalattal. 

„Szeretném jelezni, hogy a jövőben sem lesznek európai szankciók a nukleáris iparral szemben, különös tekintettel arra, hogy az a nemzeti érdekeinket sértené, tehát természetesen semmi ilyet nem fogunk engedni” – közölte. A miniszter napjaink egyik legfontosabb kérdésének minősítette az energiaellátás biztonságát, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben azok az országok lesznek erősek és biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagy részét. „És bizony azt is most már egyre inkább, egyre többen megértik, bár van, akinek ez fájdalmas tanulási folyamat, hogy az energiaellátás kérdése fizikai kérdés. A kívánságműsor hétvégenként van a rádióban meg a tévében, de az energiaellátás fizikai kérdés” – jelentette ki. 

Márpedig szavai szerint Magyarország földrajzi és természeti adottságai tükrében atomerőművekkel lehet képes egyedül nagy mennyiségű energia előállítására, ez ráadásul biztonságos, környezetkímélő és olcsó áramtermelési mód. 

„Ezért a Paks II. beruházás hosszú távú garancia arra, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban legyen, hogy legyen elég és legyen megfizethető energia Magyarországon” 

– hangsúlyozta „Minden olyan támadást és gáncsoskodást, amely az új paksi beruházás ellehetetlenítésére irányul, azt a szuverenitásunk megsértésére irányuló cselekedetnek fogjuk felfogni a jövőben is” – figyelmeztetett. „Azt tudjuk, hogy Magyarország ellenfelei, ellenségei gáncsolják a paksi projektet, de ez fordítva is igaz, aki gáncsolja a paksi projektet, az bizony Magyarország ellenfele, a magyar nemzeti érdek ellenfele” – fűzte hozzá.

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. augusztus 18. 18:46
Tudtommal már a múltkor arról volt hír, hogy megkezdődött a résfal építése.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 18. 17:34
Ha nincs Jávor Benedek 20.-an lenne az ünnepélyes átadó. Annyit áramot termelnétek, hogy ingyen lenne és még el is adhatnátok (mondjuk mivel uniós csicskák vagytok, Ukrajnának ingyen kellene adnotok humanitárius célokra hivatkozva). Ezért Isten úgy döntött inkább fizetitek Európa legdrágább lakossági áramárát. Istennek legyen hála!
Megtalálta
2023. augusztus 18. 17:01
A kommentfalra idegyűlt az összes sötét állat megszakérteni a zatomot. :D
Akitlosz
2023. augusztus 18. 17:01
2007-es projekt. 2007. július 31. – Az MVM Csoport megkezdi az új atomerőművi blokk(ok) megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!