Hiába szerette volna, Lázár Jánost valószínűleg nem hallgatja meg az Alkotmánybíróság

2024. január 12. 19:56

Az építési és közlekedési miniszter nehezen emésztette meg, hogy Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá a kastélytörvényt.

2024. január 12. 19:56

Az Alkotmánybíróság előreláthatólag január 16-án dönt Novák Katalin indítványáról, amelyben az egy hónapja elfogadott, de még ki nem hirdetett kastélytörvény alkotmányosságát támadja – írja az Index. Lázár János szerint a köztársasági elnök azért nem ért egyet a törvénnyel, mert vagy félreértette a szövegét, vagy csak jó pontot akart szerezni a szabályozás ellenzőinél. 

Az építési és közlekedési miniszter szerette volna személyesen is megvédeni a törvényt az alkotmánybírák előtt, 

Ezt is ajánljuk a témában

de erre csak írásban kapott lehetőséget. A jogszabály beterjesztője szerint „az állam tulajdonában álló, a kulturális örökségünk részét képező, meghatározott, a magyar adófizetők áldozatvállalásával megőrzött ingatlanok további fejlesztését és fenntartását új alapokra helyezi azáltal, hogy azok tulajdonjogának átruházását vagy vagyonkezelésbe adását lehetővé teszi”.

Ellenzéki képviselők nem értettek egyet a jogszabállyal, szerintük a frissen felújított kastélyokat a kormány a törvény által ingyen akarja átjátszani „haveri kezekbe”, ennek ellenére december 12-én 

a képviselők 135 igen, 46 nem szavazattal és tíz tartózkodás mellett fogadtak el a törvényt. 

A Sándor-palota azonban közleményben jelentette be, hogy Novák Katalin vétójogával élve előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte a parlament által elfogadott törvényt. Az államfő indoklása szerint az állami kastélyok örökbefogadására vonatkozó koncepció támogatható, de a törvény anélkül teszi lehetővé a magántulajdonba adást, hogy ehhez a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljeskörűen meghatározták volna. 

Lázár János Facebook-bejegyzésében durván reagált az államfő alkotmányossági vétójára. Mint írta, a magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni az épített örökség megóvásába, a kastélyok felújításába és fenntartható működtetésébe. S azzal folytatta, 

„ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. 

Remélem, tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét”.

Lázár január 5-én megküldte az álláspontját a testületnek, de meghallgatására eddig nem került sor. És miután a 30 napos határidő január 19-én lejár, a január 16-i teljes ülésen várhatóan már határozatot hoznak az alkotmánybírák.

 

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sigihun
2024. január 19. 16:42
"Meg kívánok jelenni a taláros testület teljes ülésén." - Jelenti ki János. Én pedig beszélni akarok Orbánnal...
zsolt196969
2024. január 14. 18:55
Hát igen a Fidesznél is vannak hüjék
lájkbajnok
2024. január 13. 16:24
Lézer, ezt az orbánista gittegyletet is komcsizd le!
lájkbajnok
2024. január 13. 16:23
Bárcsak a magyar emberek is megtehetnék, hogy nem hallgatják meg ezt az arrogáns kóklert!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!