Magyar rendszámú autó okozott súlyos balesetet Horvátországban, hárman meghaltak, tucatnyian megsérültek

2024. január 06. 14:17

Sajtóhírek szerint a magyar gépkocsi illegális migránsokat szállított, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

2024. január 06. 14:17

Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton hajnalban Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, Novigrad na Dobri közelében – közölte a Károlyváros megyei államügyészség. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a magyar rendszámú autó sofőrje észak felé haladva nekiütközött a pályaelválasztó korlátnak, áttörte azt, majd 

átsodródott a dél irányú pályára, és ott frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval. 

A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével. A 48 éves férfi és a 47 éves nő a helyszínen életét vesztette. A magyar rendszámú autóban egy ember halt meg, az ő személyazonossága egyelőre ismeretlen.   

Egy gyermek mindkét szülőjét elveszítette

Ivana Kovacic, a károlyvárosi kórház igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: súlyos sérülésekkel került kórházba az a horvát állampolgárságú kiskorú személy is, akinek szülei életüket vesztették a balesetben. A többi sérült nincs életveszélyben – mondta, hozzátéve, hogy 

külföldi állampolgárokról, vélhetően egyiptomiakról van szó.   

A baleset hat sérültje került a károlyvárosi kórházba, kettőt Ogulinba, hármat Rijekába egyet pedig Zágrábba szállítottak. Vera Magdic Bizanovic károlyvárosi államügyész a horvát közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: még vizsgálják a közlekedési baleset körülményeit, különös tekintettel a magyar rendszámú járműben utazók személyazonosságának megállapítására. Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a magyar gépkocsi illegális migránsokat szállított, ezt azonban egyelőre nem erősítette meg az államügyész.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backstablive
2024. január 06. 16:33
Milyen meglepö pedig a Pestiek tudnak autòt hajtani àllitòlag.kivève az aki a jo öreg kommunizmusban szerezte a jogsillyàt besugàs àltal.
2024. január 06. 16:32 Szerkesztve
Na akkor a Sztojka klán beszállt a biznicbe..........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!