Nagy Feró fia távozásáról: Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült

2024. január 04. 08:43

A zenekar másik tagjával, Zalánnal kapcsolatban kifejtette, hogy a gitárosuk valószínűleg belefáradt már a közös munkába.

2024. január 04. 08:43

Mint ismert, kilépett a Beatricéből Nagy Feró fia Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán a zenekar gitárosa. Feró a Blikknek nyilatkozott a kilépések okairól, valamint arról, hogyan érintették őt a történések.

A lapnak elmondta, hogy a döntés már egy ideje érett, nem hirtelen felindulás miatt döntött úgy a két zenész, hogy elhagyják a Beatricét. „Őszintén szólva, én ezt már 1-2 hónappal ezelőtt is sejtettem. A fiam változást akart és ilyen értelemben kirepült a »családi fészekből«. 

Vártam nála az a pillanatot, amikor már nem akar az apja szárnyai alatt dolgozni”

 

– kezdte a zenész. „Bekerülhet most egy olyan helyre, ahol az ő zenei ízlését tolhatja, inkább a punk felé fordul. Fiatalosabb zenét akar játszani, és én ezt elfogadom. Drukkolok neki, segítek, támogatom. 

Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült, de közben büszke is vagyok rá” 

– hangsúlyozta Feró. 

A zenekar másik tagjával, Zalánnal kapcsolatban kifejtette, hogy a gitárosuk valószínűleg belefáradt már a közös munkába.

Nem mondta a búcsú okát, én pedig nem vagyok olyan típus, aki erre rákérdez. Valószínűleg mást szeretne csinálni, és én ezért egyáltalán nem haragszom rá” 

– mondta.

A Blikk megkereste Nagy Hunor Attilát, aki a kiválással kapcsolatban elmondta, már több zenekar is megkereste, amióta bejelentette távozását a Beatricéből. Nagy Hunor elmondása szerint alig 24 óra alatt már több megkeresést is kapott, ezeket mérlegeli, de a távoli céljai között a szólókarrier is szerepel. 

Természetesen édesapám volt az első, akivel beszéltem a döntésemről, hisz ő az örök mentorom, akire mindig számíthatok. Ő is úgy vélte, megérett a pillanat arra, hogy a saját utamat járjam. Nem mondom, hogy könnyű volt a búcsú, de ez az élet rendje” 

– mondta a Blikknek Hunor.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backsplash
2024. január 04. 10:29
A Nagy Hunor Attila azért nem túl jó dobos. A Kékkői viszont elég jó gitáros.
kizokkentido
2024. január 04. 09:47
A kettős távozás miatt fura ez az egész.
helyrerakosgat
2024. január 04. 09:33
Még mindig elképedek azon, hogy manapság újságírónak nevezheti magát valaki, aki az anyanyelve legalapvetőbb szabályait sem képes elsajátítani, és nemzeti hírportálnak az a valami, ahol mindenféle ellenőrzés nélkül megjelenhetnek efféle mondatok: "Kilépett a Beatricéből Nagy Feró fia Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán a zenekar gitárosa." Édes Istenem! Micsoda ősi, csudás hangzású név ez a Nagy Feró fia Nagy Hunor Attila! Ez nyilvánvalóan egy embernek a neve, hiszen nincs benne vessző! Na jó, segítek: "Kilépett a Beatricéből Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán, a zenekar gitárosa."
Menhetten
2024. január 04. 09:20
Szégyenli a fatert..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!