Tűpontos látleletet kaptunk az ellenzék állapotáról: csupán legenda, hogy a DK növelni tudta a támogatottságát (VIDEÓ)

2024. január 05. 12:15

„A balliberális oldal szereplői hiteltelenek, többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát” – mutatott rá XXI. Század Intézet vezető elemzője.

2024. január 05. 12:15

A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt a 2022-es és a 2023-as esztendő is nehéz gazdasági helyzetben telt a nyugati világban, így Magyarországon is. A baloldal politikai lehetőséget látott a válságban, ugyanakkor az elmúlt egy év kutatási adatai alapján kijelenthető: nem profitáltak a válságból, egyáltalán nem változott a társadalmi támogatottságuk – jelentette ki évindító videóelemzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője elárulta, hogy

csupán legenda, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció növelni tudta a támogatottságát a tavalyi év során,

ők is csak stagnáltak hasonlóan a Momentumhoz és a többi ellenzéki szereplőhöz.

Az ellenzék helyzetének magyarázata

Deák Dániel meglátása szerint ennek több magyarázata is van.

Az egyik legfontosabb, hogy a balliberális oldal szereplői hiteltelenek, többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát”

– fogalmazott. Emellett az is fontos tényező, hogy míg a nyugati kormányok beálltak a háborúpárti, globalista álláspont mögé, addig a magyar kormány szembeszállt ezekkel az erőkkel és az uniós színtéren is komoly politikai csatákat vívott meg ezzel kapcsolatban.

Az elemző szerint ezt egyértelműen díjazzák a magyar választók, ugyanis a túlnyomó többségük a magyar kormányhoz hasonlóan elutasítja a szankciókat, a háború azonnali befejezését követeli, illetve nem szeretné Ukrajnát az Európai Unióban látni.

A felvételt itt tudják megtekinteni:

***

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2024. január 11. 23:02
Jönnek! Jönnek a mély szarból az ÁVH-s fosok, mért. Az szarba belebukott tanácsköztársaságukért , De alantról megfagyott Bokros nyugdíjas csontos ujja int Ezek körmöt tépnénk földet vennének el, egymást akasztanák megint. ÁVH-s zsidó kezében magasra tartva a lista Mindenkit megölünk aki nem kommunista. Elvesszük megint, mindenét lakását, bútorát, Most majd a zsidó ÁVH-s üli a győzelmi torát.
llnnhegyi
2024. január 11. 09:25
A tajtrészeg Gyurcsány Ondó Ferenc es pártja a DK bukik. A libbcsikommcsik és komenista maradványok , úgyszintén
bagira002
2024. január 05. 15:26
llnnhegyi 2024. január 05. 15:09 Szemlőhegyi kommunista bunkert atomtámadás érné Ferkó lenne az első aki a romok alól kibújna , magát leporolná szaladna Brüsszelbe feljelenteni azt aki élve marad.
bagira002
2024. január 05. 15:22
Egyik példa a főváros a Gyurcsány klikk bemutatta az országot is padlóra vágták volna ha kormányra szavazzák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!