Elég csak a magyar törvényeket megnézni, hogy kiderüljön: nem mondtak igazat Ilaria Salisék és az olasz lapok a börtönkörülményekről

2024. február 01. 12:48

Gulyás Gergely a Kormányinfón tételesen megcáfolta az antifa tanárnő fogvatartásának ügyében felhozott vádakat, amely kisebb diplomáciai balhét okoztak Magyarország és Olaszország között.

2024. február 01. 12:48
null

„Egerek, galambok, poloskák, láncok, rossz bánásmód és verések, mindent láttunk ott, ez egy olyan hely, ami nem evilági, tele rossz dolgokkal. És ő attól fél, hogy örökre ott marad”.  „Úgy bántak vele, mint egy állattal”. „Ilaria Salis olasz tanárnő érkezése a budapesti bíróságra, láncra verve, már diplomáciai ügy”. 

Egymást érték a napokban az ehhez hasonló hisztérikusnak is nevezhető megnyilvánulások, elsősorban az olasz sajtó és baloldali politkusok részéről annak a 39 éves antifa nőnek az ügyében, aki tavaly február 9-11 között több budapesti támadásban is részt vett, sőt a gyanú szerint az események fő szervezője volt.

Közeleg az embervadászat egyéves évfordulója

Ismert: a főleg német és olasz tagokból álló, viperával felszerelkezett antifasiszta banda egy 40 év körüli férfira támadt rá a XI. kerületben. Az áldozat, T. Zoltán, az egyik gazdagréti trafik dolgozója volt, súlyos sérüléseket szenvedett. A Szent János Kórházban több mint 20 öltéssel varrták össze a fejét. Emellett még négy támadás történt Budapesten, ezekben összesen nyolcan sérültek meg. 

Ezt is ajánljuk a témában

A sértettek – akiket teljesen véletlenszerű módon, az öltözetük alapján választottak ki az antifák – között volt magyar és külföldi állampolgár is. Hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is.

Egy mosolygós fénykép alapján kiáltották ki embertelennek a magyar börtönöket

Az elsődrendű vádlott ezen ügyek kapcsán épp az a milánói illetőségű Ilaria Salis, akiről az első bekezdésben idézett panaszok is szólnak. Az antik nyelvekkel foglalkozó, egyébként tanárnőként dolgozó Salisra 11 évet kért az ügyészség a hétfői előkészítő ülésen, amit ő nem fogadott el, ezért akár még több évre is börtönbe kerülhet.

Ezen az ominózus tárgyaláson készültek fotók a vezetőszáron érkező vádlottról, amelyek nyomán kisebb diplomáciai botrány kerekedett Olaszország és Magyarország között. 

A főként baloldali politikusok által gerjesztett hullámra felült Antonio Tajani olasz külügyminiszter is, aki bekérette a római magyar nagykövetet. Az olasz politikusok közül egyedül Matteo Salvini nem állt be a sorba. Ő Salisról szólva megjegyezte: „Nem örülnék neki, ha a lányom tanára lenne”. Ugyanakkor Salvini is bízik abban, hogy a tanárnő ártatlan, illetve meglepődött azon, hogy jelen volt az erőszakos cselekményeknél.

Valójában tehát a vezetőszáras fénykép ( amelyen Salis egyébként mosolyog) és a rokonok beszámolói alapján indult el a hangulatkeltés a magyar börtönviszonyok ellen, amelyet egyből középkorinak és embertelennek festettek le. Mint azonban előbb a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, majd Gulyás Gergely közléséből kiderült, a valóság távol áll mindettől.

A miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy az egészből Magyarország lejáratása miatt lett diplomáciai ügy. Azt is leszögezte, hogy hazugság, hogy a cellákban patkányok lettek volna, hiszen mindenkinek – még az erőszakos, ráadásul hátulról támadó bűnözők számára is – biztosítani kell az emberi körülményeket, és tiszteletben kell tartani az emberi méltóságát.

Nincs luxus, de nem is ez a cél

Amint arról Gulyás Gergely is beszélt, 

a sajtóban megjelent dezinformációkat és a dokumentumokkal bizonyítható tényeket összevetve megkérdőjeleződik Ilaria Salis illetve környezetének szavahihetősége.

Ennek kapcsán elmondta: a terhelt már a végzettségéről is hazudott. Az sem igaz, hogy elzárták volna a külvilágtól. 2023 októbere és 2024 januárja között öt napon összesen hétszer látogatták meg családtagjai és ügyvédje, más időszakban összesen 323 telefonhívást kezdeményezett, és 13 ellenőrzött videóhívása volt. 

„Általánosságban tisztaság van, de természetesen luxus nincs a börtönökben, nem is ez a cél” – jelentette ki Gulyás. (Ezzel szemben például Norvégiában még egy olyan tömeggyilkost, mint Andreas Breivik is luxuskörülmények között tartanak - a szerk.)

Ezt is ajánljuk a témában

De akkor milyenek is a körülmények a magyar börtönökben? Nézzük, mit mond erről a büntetésvégrehajtás rendjét szabályozó 2013. évi CCXL. törvény.

Az elítéltek elhelyezését szabályozó 155§-a példul kimondja: az elítélteket (illetve az egyéb jogcímen fogvatartottakat, ilyen a kényszerintézkedés – azaz letartóztatás – hatálya alatt álló Salis is) ha van lehetőség külön, ha nincs akkor közösen kell elhelyezni. Számukra ágyneművel ellátott, legfeljebb egyemeletes ágyat kell biztosítani, ettől eltérni csak rendkívül indokolt esetben lehet. Biztosítani kell számukra a napi háromszori étkezést, amelyből az egyiknek meleg ételnek kell lennie. Az elítéltet az évszaknak megfelelő formaruhával, alsóruhával és lábbelivel kell ellátni. 

Emellett a börtönben lévők számára biztosítani kell az olyan kapcsolattartási formákat, mint a levelezés, telefonbeszélgetés, csomag küldése és fogadása, és látogató fogadása.

Nyitókép: TV2, Tények, képernyőmentés

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. február 09. 16:01
Legendásan jók a magyar börtönkörülmények… 😂😂😂😂😂😂😂
ProletarFC
2024. február 08. 01:05
3+11 hónapot voltam előzetes letartóztatásban, ebből a Gyorskocsi utcában is 2 hónapot. Akkoriban (igaz rég volt) annyi csótány volt, hogy ott ropogtak a sétán a talpunk alatt, gondolom hozzátartozik ez a fogvatartási körülmény is az EU normához, vagy a szemét Soros György és fia pénzeli ezt is és ő eteti a csótányokat haleledellel és afrodiziákumokkal vagy dobálja át a 25 méter magas börtönkapun estleg a világkormány szórja a mérgező chetraillel együtt parancsra repülőgépekről a világos napszakban a börtön fölé érve az ágyipoloska zuhatagot a mérgező fémekkel együtt, hogy megkereserítse a fogvatartottak életét valamint hogy ezen ürüggyel különböző kötelezettségszegési eljárások alá vonhassák újfent szeretet hazánkat ezek az álliberális férgek ahogy Torgyán József is fogalmazott róluk élete egyik legnagyobb poltikai beszédében a féregirtó beszédben.
zatoicsi
2024. február 05. 15:13
Jaaaj szegény rohadék antifaszista kis kurva, jaajjj jajj hát nem hallod hogy ajvékolnak érted a gebedtzsidó kommunista gecik?
elfújta az ellenszél
2024. február 03. 13:28
Ha valakinek van rálátása az 1920-as 30-as évekre, emléxik hogy Rákosi Mátyással ugyanez volt a pere idején, meg utána jó darabig. Tele volt a haladó nyugati sajtó a meghurcolásával, részben ezért is kaphatott luxuscellát a szegedi Csillag börtönben. Még a háború után is kitartott a nimbusza egy darabig, az angol nagykövet őt javasolta például miniszterelnöknek. És lőn, Rákosi lett a miniszterelnök, pedig a Párt első titkáraként kellett volna az akkori szokás szerint (így lett Donáth Anna nagypapája a Párt első titkára, Rákosit heyettesítendő). Változik a világ, de a bolsik mindig ugyanazok maradnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!