„Működésbe léptek Gyurcsány kommunista reflexei” – elemző a DK-vezér újabb fenyegetőzéséről

2024. február 19. 18:27

A Jobbik semmilyen szinten nem tud azonosulni az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő kijelentéssel. Tényi István a legfőbb ügyészhez fordult.

2024. február 19. 18:27
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a bukott miniszterelnök Gyurcsány Ferenc nem tud kibújni a bőréből, a DK elnöke legújabb Facebook-bejegyzésében párttársa Varju László és a Momentumos Fekete-Győr András ellen zajló büntetőperek kapcsán fenyegette meg ismét a bírókat és az ügyészséget. Gyurcsány – értékelve az eljárásokat és az eddigi ítéleteket – azt írta:

Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.

Nem volt hiány eddig sem gyurcsányi fenyegetésből

Gyurcsányéktól nem áll távol ez a fajta hozzáállás, a volt kormányfő már Varju elsőfokú ítélete után is posztolt egy erőset, de 2017-ben, a Sukoró-per kapcsán is hasonló hangnemet ütött meg. Érdemes idézni akkori szavait is. 

Mint írta, „a bűnös eljárásban résztvevők ellen meg minden törvényes eszközzel fellépünk. Akik bűnösen kiszolgálták Orbán rendszerét, nem számíthatnak megértésre. Nem lesz bosszú. Csak végre tisztességes igazságszolgáltatás lesz.”

De Gyurcsány nem csak az igazságszolgáltatás képviselőit küldené börtönbe, hanem például Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját vagy politikai ellenfeleit is.

Megkerestünk ellenzéki pártokat, hogyan értékelik Gyurcsány szavait.

A Jobbik kérdésünkre azt írta:

sehogy sem tudnak azonosulni semmilyen, az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő kijelentéssel. 

„Mindig felemeltük és felemeljük a szavunkat, amikor a Fidesz próbálja felszámolni – a hatalmi ágak szétválasztásával szemben – a kormánytól és a törvényhozástól független bírói hatalmat, de ugyanígy elítéljük azt is, amikor ezt bármelyik más politikai, akár ellenzéki szereplő teszi” – tették hozzá.

A megfélemlítés a cél

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint teljesen elfogadhatatlan az a fenyegetőzés, amit Gyurcsány Ferenc megenged magának. Egy jogállamban nem lehet megfenyegetni a bírákat vagy az ügyészeket azért, mert a jogszabályoknak megfelelően eljárnak a bűncselekményeket elkövető politikusokkal szemben – írta megkeresésünkre az elemző. Mindezek fényében szerinte meglehetősen képmutató, amikor a baloldal a magyar jogállamiságért aggódik Brüsszelben. 

Amikor baloldali politikusokkal szemben hoznak ítéletet a bíróságok, akkor egyáltalán nem fontos az igazságszolgáltatás függetlensége, ezekben az esetekben páros lábbal szállnak bele a baloldali politikusok a bíróságokba 

– hívta fel a figyelmet Deák Dániel.

Kifejtette: pár napja halt meg a börtönben az egyik leghíresebb ellenzéki politikus Oroszországban. Magyarországon ehhez képest még Gyurcsány Ferencet sem sikerült felelősségre vonni a 2006-os cselekményeiért a bíróságok ellenállása miatt. Ezek alapján rendkívül ízléstelen Gyurcsány bejegyzése, amelyben az orosz bíróságok és a magyar igazságszolgáltatás kapcsán von párhuzamot. Vélhetően a bíróságokat akarja megfélemlíteni és rávenni arra, hogy a számára megfelelő ítéletet hozzák. Ez szintén elfogadhatatlan egy jogállamban. Deák szerint szerint 

ezek még a régi kommunista reflexei lehetnek Gyurcsány Ferencnek, hiszen a rendszerváltoztatás előtti időszakra volt jellemző, hogy a politika befolyásolta az igazságszolgáltatást. 

Folyamatosan növelik a feszültséget, hergelik a saját táborukat. Miután zsinórban egymást után négyszer is kikaptak a parlamenti választásokon, már kizárólag a botránypolitizálásban látják a reményt, abba menekülnek.

Gyurcsány Ferenc a többi baloldali politikussal egyetemben nem hajlandó vállalni a tetteiért a felelősséget, sem bocsánatkérést, sem felelősségvállalást nem látunk a részükről – írta deák Dániel. Ez ugyanúgy igaz Gyurcsányra és igaz az új baloldali politikusokra is, így például Fekete-Győr Andrásra. Még a 2006-os eseményekért sem kértek bocsánatot, ráadásul az azóta eltelt időszakban kirobbant botrányok kapcsán is követték ezt a magatartást – hívta fel a figyelmet. Szintén jellemző, hogy mindig a kormányra mutogatnak, hiába ők követtek el valamilyen hibát vagy bűncselekményt. Ez egyébként Karácsony Gergelyre is igaz, aki bármilyen fővárosi történés kapcsán azonnal a kormányra mutogat – tette hozzá. 

Tényi István sem hagyta szó nélkül

A közérdekű bejelentéseiről ismert Témyi István a legfőbb ügyészhez fordult lapunkhoz is eljuttatott beadványában arra kéri Polt Pétert, hogy utasítsa vissza azokat a törekvéseket, melyek megtorlással fenyegetik az ügyészeket a jogszerű, törvényes tevékenységük miatt. 

Mint írja, 

példátlan az a politikusi kijelentés, amely megtorlással fenyegeti a bírákat és az ügyészeket a jogszerű, törvényes tevékenységük miatt. 

Ez a megnyilvánulás súlyosan sérti a jogállamiságot, alapjaiban támadja a jogbiztonságot.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán 2023. február 5-én. (Fotó: MTI/Kovács Attila)

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. február 20. 09:34 Szerkesztve
...
irmag2
2024. február 20. 00:17
A haza rendjének támadása a népfelség sértés! Büntetésként elegendő a házi őrizet, begipszelt szájjal.
Palatin
2024. február 19. 23:11
Gyurcsány a széthúzás, a gyülölet, az árulás forrása ebben az országban már évtizedek óta. Ö ennek az országnak csak rosszat tett, a történelmi szégyentáblán a helye, Kun Béla, Szálasi és Rákosi mellett. Gejzírként fröcsköli magából a zöldesbarna mérget szerteszét a társadalom minden rétegében, csak ezért, hogy a szégyenteljes bukás után megtévesztett, felelötlen hívei hátán visszasomfordáljon hatalomba és bosszút álljon mindazokon, akik teljes joggal elzavarták. Csakis erröl van szó a gyurcsányista ellenzék oldaláról, ez világos.
Palatin
2024. február 19. 23:10
Milyen volt böszmesége, nem tudom már, De október haván e barbár eszemben jár. Saját sortüzét nézvén, mint részeg gúnár, Lelkében minden találatra szólt egy fanfár. Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha látom e kajlán vigyorgó szerzetet, Szívem sajog, sajnálom e mulya nemzetet, Miért hagyja még öt, miért oly palimadár? Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha arra gondolok, hogy ez a bösz lator, - Ha népem, ne adja Isten, lenne oly botor -, Repetázna, várna ránk a sors, a bús, a sivár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!