Karácsony Gergely annyira zavarba jött a kérdésektől, hogy átment az út közepén, tilosban

2024. május 16. 16:29

A riporter hiába kérdezett rá többször is, nem derült ki, hogy a főpolgármesternek hogy volt ideje könyvet írni.

2024. május 16. 16:29

Bohár Dániel, a Megafon munkatársa legutóbb azt szerette volna megtudni Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy „annyira jól áll minden Budapesten, hogy nem lenne dolog a városban”

Azonban Karácsony ahelyett, hogy válaszolt volna, csak zavartan mosolygott, és a nyakkendőjét próbálta megkötni. Majd valamivel később, látván, hogy a Megafon stábja nem tágít, tett egy olyan megjegyzést a vele együtt mozgó Horváth Csabának, Zugló polgármesterének és kísérőinek, hogy

zavar a jelenlétünk”.

Nem derült ki, hogy volt Karácsonynak ideje könyvet írni

Ezután Bohár még egy olyan kérdést is feltett Budapest első emberénke, hogy hogy volt ideje könyvet írni főpolgármesterkedés közben.

Erre a baloldali politikus csak annyit mondott, hogy nem szeretne válaszolni a kérdéseire. Majd megjegyezte, hogy 

teljesen illegálosan átmennek az út közepén”.

A riporter ezt úgy csapta le: „nem baj. Nem szólunk senkinek!”

A vonatkozó felvételt ITT tekintheti meg.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­r­t­­­é­k­­e­­l­­­d­­ ­a­­­ ­­­s­­z­­e­­­x­­i­­­ ­­­p­­­u­­­n­c­­­i­­m­­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­.­­𝐗­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­­𝐍
gyaloggos
2024. május 17. 08:56
SZÁNALMAS, RÖHEJES ez a KARÁCSONY! S MÉGIS vezet a főpolgármester-jelöltek között, nem kicsit, nagyon. EZ persze nem neki, nem érte szól, hanem a FIDESZ ellen. AZÉRT igen-igen csúnya VÉGET ér majd DG főpolgármesteri pályafutása, az tuti! AZT nem tudom, mikor, DE BESOKALLNAK tőle a budapestiek, a rá szavazók is, holtsicher!
tapir32
2024. május 17. 01:27
Csődközelbe került az ország Gyurcsány vezetésével és csődközelbe került Budapest Karácsony vezetésével. A csődösök már bizonyították, hogy alkalmatlanok! Ez nem korrupció volt? Ez volt a szakértelem? Ez volt a felelős politizálás?
toledi
2024. május 17. 00:28
Takarodsz vagy megdöglesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!