Az Iszlám Állam két harcosát kaphatták el Finnországban egy menekültszálláson

2015. december 12. 15:58
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken Finnországban egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam harcosaiként részt vettek fegyvertelen iraki katonák meggyilkolásában 2014-ben. A két férfit egy menekült-befogadóközpontban vették őrizetbe kedden: a helyi sajtó szerint szeptemberben érkeztek Finnországba menedékkérőként.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban. A finn hatóságok szerint az ikerpár látható az Iszlám Állam egyik videójában, amely fegyvertelen iraki katonák elleni támadást dokumentál Tikrit közelében. A támadás során 11 iraki fogoly katonát öltek meg.

A meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott Tamperében. Az ügyvédek sem nyilatkozhattak, így azt sem lehet tudni, hogy a fivérek bűnösnek vagy ártatlannak vallották-e magukat. A büntetőper áprilisban kezdődhet el: ha elítélik őket, életfogytiglani szabadságvesztést is kaphatnak, bár Finnországban így is kiszabadulhatnak 12-15 év múlva. 

A két férfit egy menekült-befogadóközpontban vették őrizetbe kedden. A testvérpár szeptemberben érkezett Finnországba, a helyi sajtó szerint mindketten menekültstátuszért folyamodtak.

 

Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Anni Reenpaa

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hazugság, az ártatlan menekülteket akarják csak lejáratni. A kivégzések is megrendezett színjátékok, bábukat fejeztek le.

A műemlék romok kartonból készült utánzatok, egy kultúrnép nem robbant fel évezredes kulturális örökségeket.

Terrorista sincs, egy sem érkezett ilyen ember Európába. Az egész az európai jobboldal hisztije, csak arra szolgál, hogy szavazatokat szerezzenek. S nem hagyják, hogy a baloldali-liberális érték mentén mindenkit testvérként befogadjanak.

Pedig Európa többsége liberális, befogadó, nyitott mindenfajta másságra. Franciaországban csak egy apró kisiklás történt, a fiatalok többsége is a náci Nemzeti Front ellen van.

S most egy elemzés a Nemzeti Front múlt vasárnapi győzelmét követően Nicolas Lebourg, történész, kutató, a Centre d'études politiques de l'Europe latine munkatársa tollából:

- a nemzeti Front győzelme elsődlegesen annak köszönhető, hogy a párt, a többi pártoktól eltérően megértette, magáévá tette a francia társadalmat legjobban foglalkoztató kérdéseket, nevezetesen az iszlám és a nemzeti identitás problematikáját
- teljesen új jelenség, hogy a Nemzeti Front zsidó szavazókat is maga mögé állított
- bebizonyosodott, hogy uniós szinten nincs különbség a szociáldemokrácia és a konzervatív oldal gazdaságpolitikája között
- Sárközy próbálta ugyan átemelni az NF néhány program pontját, de ezzel pont az ellenkező hatást váltotta ki
- az NF 2012-től minden szociális kategóriát megszólított
- megjelent a társadalomban a régi politikai garnitúra leváltása iránti vágy
- a franciák 40 százaléka tekintélyuralmi kormányzást akar
- a 18-34 év közötti fiatalok többsége a Nemzeti Frontra szavazott
- a fiatalok NF felé való fordulása 1988-ban kezdődött el, amikor először borultak össze a szocialisták és a gollisták / Mitterand elnök, Chirac miniszterelnök/
- a fiatalok többsége szerint nincs semmi különbség Sárközy és Hollande között, elérkezett a váltás, az új pillanata
- a fiatalok többsége biztonságot, nemzeti egységet, védelmet, erős centralizációt, mindent ellenőrző adminisztrációt akar, visszatérve a régi erős történelmi francia állam modellhez
- a globalizáció, a multikulti sokkolta a franciákat
- Franciaország erősen meggyengült kulturális identitása okán van ilyen nagy válságban
- a gazdasági krízis önmagában nem senkit sem jobboldalivá

Az elemző egy liberális történész, csak éppen végre feltette a valóságot appercipiáló szemüvegét.

A fentiekből pedig lehet minden pártnak tanulnia.
-

1. Többszörös gyilkosok.
2. Miért nem nyilatkozhattak az ügyvédek?
3. Miért lehetséges, hogy 12 év múlva kiengedhetnek többszörös gyilkosokat? Miért engedik ki őket?

Nehogymár!
Most akkor ezek a migránsok micsodák?
Hattak -hettek!
Kaphatták, kaphatják, igét kötve-fűzve, ki és be!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés