Ki

Ausztria 50 ezer migránst toloncolna ki 2019-ig

2016. január 31. 15:50

Az osztrák belügyminisztérium szerint a problémákra az jelentheti a megoldást, ha kevesebb a menekült. A tárca közölte: 2019-ig összesen mintegy 50 ezer migránst toloncolnak ki az országból.

Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint. A tárca álláspontja alapján a fő szempont, hogy kevesebb menekült legyen Ausztriában, indoklása szerint ugyanis „ez jelenti a megoldást a problémákra”. A menekültekkel szemben gyorsított kitoloncolási eljárást alkalmaznak majd, szorgalmazzák az országok között érvényben lévő, további kiadatási szerződések létrejöttét és a visszaküldés miatt indított járatok sűrítését. 

Az értesülések szerint mindez a tartományok és az állam között január 20-án született menekültügyi intézkedés egyik része. Múlt héten arról döntöttek, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk. Bővíteni fogják a biztonságos országok körét, Marokkó, Algéria, Tunézia, Grúzia, Mongólia és Ghána is felkerül a listára. Ezen országokból érkezők kérelmét tíz napig tartó gyorseljárás keretein belül fogják vizsgálni. 

Svájci mintára pénzt adnának azoknak a menekülteknek, akik önként hagyják el Ausztriát. A tervek szerint amennyiben a menekült a kérelmének benyújtását követő három hónapban hazautazik, akkor 500 eurós „visszatérési” segélyt kap. Amennyiben ezt a kérelme benyújtása után hat hónappal teszi meg, úgy 250 eurót kaphat.

Tájékoztatási kampányt indítanak

Az osztrák kormány információs kampányba kezd, az úgynevezett származási országokban és a közösségi oldalakon kívánja megismertetni az európai bevándorlás szabályait. A felvilágosító kampány célja az lesz, hogy a menekültek ne induljanak „téves elvárásokkal és hamis reményekkel” Európába. Az ausztriai befogadó negyedek közelében pedig olyan információs pontot hoznak majd létre, ahol az országukba való visszatéréshez fontos tudnivalókat ismerhetik meg a menekültek. 

A héten hivatalába beiktatott védelmi miniszter Hans-Peter Doskozil az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) vasárnap megerősítette, hogy a hadsereg további járműveket is rendelkezésre bocsát a kitoloncoláshoz. A miniszter szerint a haderőben tervezett költségtakarékossági intézkedéseket az új kihívások tükrében fogják átalakítani. 

Kilencvenezer menedékkérelmet nyújtottak be 2015-ben Ausztriában az osztrák belügyminisztérium előzetes adatai szerint. Az adatok szerint 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer, 2010-ben pedig 11 ezer menedékjogi kérelem érkezett be.

A bejegyzés trackback címe: https://migracio.mandiner.hu/trackback/19922