Januárban 90 ezer menedékkérőt regisztrált Németország

2016. február 2. 18:38
Németországban több mint 90 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba januárban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság kedden kiszivárgott adatai szerint.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság, vagyis a BAMF még nem nyilvános kimutatása alapján az év első hónapjában 91 671 ember adatait rögzítették a menedékkérők regisztrálását és tartományok közötti elosztását szolgáló rendszerben. Ez nagyjából a háromszorosa a tavaly januári 32 200-nak, és éves szintre vetítve azt jelzi, hogy a menedékkérők száma meghaladhatja a tavalyi 1,1 milliót. Az idén januárban nyilvántartásba vettek között a szíriai állampolgárok voltak messze a legtöbben, 35 822-en.

A nagyságra második csoport az irakiaké 18 563 fővel, a harmadik az afganisztáni állampolgároké 18 099 fővel. Jelentősebb csoportot alkotnak még az iráni, a marokkói és az algériai állampolgárok is, idézte a Handelsblatt című üzleti lap az online kiadásában a BAMF kimutatását, amelyet a Reuters hírügynökség szerzett meg. A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség jóval kevesebb menedékkérő érkezését jegyezte fel, adataik szerint januárban 64 700-an, vagyis naponta átlagosan 2086-an jelentkeztek belépésre a határon. A rendőrségi statisztika alapján a menekülthullám tovább mérséklődött, a naponta érkezők száma a tavaly őszi 8-10 ezres és a decemberi 3 ezres szintről süllyedt tovább a 2 ezres határ felé.

A szövetségi rendőrség és a BAMF adatai közötti eltérést kormányzati szakértők azzal magyarázzák, hogy az EASY-rendszerben nyilvántartásba vett emberek közül sokan már tavaly megérkeztek Németországba, de csak januárban tudták regisztrálni őket. Az eltérés egy további oka lehet, hogy a rendőrség még mindig nem tud mindenkit nyilvántartásba venni rögtön a határon.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés