Ötvenezer migránsnak keresnek helyet Olaszországban

2016. február 18. 11:27
Újabb ötvenezer helyet kell teremteni az Olaszországban tartózkodó migránsok elszállásolására lapértesülések szerint. Olasz feltételezések szerint a migrációnak az eddig a Balkán-félszigeten keresztül haladó útvonala ismételten megváltozott és ismét Itália lehet az emberáradat célállomása.

További ötvenezer helyet kell teremteni Olaszországban a bevándorlók befogadására a La Repubblica című napilap csütörtökön közölt értesülései szerint.

Az újság úgy tudja, a római belügyminisztérium az idén újabb nagy migránshullám érkezésére készül. A migrációnak az eddig a Balkán-félszigeten keresztül haladó útvonala ismételten megváltozott és ismét Itália lehet az emberáradat célállomása, ezért az olasz belügyi tárca a helyi prefektusoktól újabb szálláshelyek kialakítását kérte a bevándorlók befogadására – írta a La Repubblica.

Ötvenezer új hely kell

A számítások szerint 2016 végéig ötvenezer új hely kell az érkező bevándorlók számára. Azokról a személyekről van szó, akik az Olaszországba érkezésük után még regisztrációra várnak, vagy az olasz hatóságok már regisztrálták őket és menekültkérelmük elbírálására várnak.

Olaszországba 2014-ben 170 ezer, tavaly mintegy 154 ezer migráns érkezett. Évente kevesebb mint felük kért menekültstátuszt. Idén február 17-ig több mint 6500 bevándorló érkezett Olaszországba (a tavaly ugyanezen időszakban érkezett több mint 7700-hoz képest): 966 migráns szárazföldi útvonalon jutott el Olaszországba, többségük afgán és pakisztáni volt. A többiek a Földközi-tengeren át érkeztek az olasz partokra, és többségükben az afrikai Nigériából, Gambiából és Szenegálból származnak.

Jelenleg majdnem 110 ezer bevándorló van az olaszországi migránstáborokban, vagyis a 14 befogadó-állomáson, az 5 úgynevezett regisztrációs és kiutasítási központban, az 1800 ideiglenes befogadóponton és az olasz menekültellátó szolgálat (Spar) 430 intézményében. Több mint 77 ezer bevándorló az ideiglenes befogadópontokon tartózkodik. A legtöbb bevándorló az északnyugat-olaszországi Lombardiában (14 ezer), valamint a déli Szicíliában (11 ezer) és Campaniában (8 ezer) van. A La Repubblica nem említette a november óta egymás után nyíló olaszországi regisztrációs központokat (hot spot), ahonnan elvben a menekültkérelemre jogosult migránsokat 48 óra után további állomásokra irányítják tovább.

Megtelt?

A belügyminisztérium tervei szerint az ötvenezer új helyet üres középületekben kell kialakítani, vagy közbeszerzési pályázattal helyi szociális szervezeteknek lehet kijelölni a migránsok befogadásának feladatát.

Tavaly nyáron az északolasz Valle d'Aosta, Lombardia, Liguria és Veneto tartományok elnökei bejelentették, hogy térségeik megteltek, és nem képesek több bevándorlót befogadni. Sergio Mattarella olasz államfő szerdán a migrációval kapcsolatban kijelentette, hogy az „emberéletek mentése és a kéznyújtás azok felé, akik háború vagy nyomor elől menekülnek, erkölcsi kötelesség minden társadalom számára, amely magát szabadnak, demokratikusnak és az emberi jogokat igazán tisztelőnek akarja nevezni”.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés