A szlovén kormányfő szükségesnek tartja a balkáni útvonal lezárását

2016. március 7. 17:08
Reméli a brüsszeli török–EU-csúcson felszólaló szlovén miniszterelnök, hogy az illegális bevándorlás megállításával olyan országok is egyetértenek majd, amelyek eddig ellenezték, például Németország. Miro Cerar szerint elkerülhetetlen a balkáni útvonal lezárása a migránsok előtt.

Elkerülhetetlen a balkáni útvonal lezárása az illegális migránsok előtt – mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfőn Brüsszelben újságíróknak. Hozzátette: ez feltétele annak, hogy a schengeni övezet fennmaradhasson. 

Miro Cerar arról is beszélt, hogy amennyiben az Európai Unió vezetői meghoznak egy ilyen döntést, Szlovénia hajlandó Horvátországgal közös határáról eltávolítani azt a szögesdrótakadályt, amelyet még tavaly ősszel szerelt fel, hogy megakadályozza a kezelhetetlen bevándorlási hullámot. 

„Schengent meg kell őrizni, az illegális migrációt pedig meg kell állítani” – hangsúlyozta Cerar. A kormányfő szerint a szlovén kormány javaslata, hogy a görög-macedón határon szűrjék ki az illegális bevándorlókat – más kezdeményezéstől eltérően – működik.

Meg kell állítani az illegális bevándorlást

Mint mondta, a balkáni útvonalon fekvő országok közös álláspontot képviselnek abban, hogy a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlást meg kell szüntetni. 

„Intenzív együttműködésre van szükség, továbbá segítenünk kell Macedóniának és Görögországnak” – húzta alá. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az illegális bevándorlás megállításával olyan országok is egyetértenek majd, amelyek eddig ellenezték, és itt elsősorban Németországot emelte ki.

A valóban jogosultak jöhetnének

Cerar úgy véli, hogy ha le is zárják a balkáni migrációs útvonalat, továbbra is fennáll a lehetősége, hogy átengedjék azokat a menekülteket, akik valóban jogosultak a menedékre.

Szlovéniában a legfrissebb adatok szerint október közepe óta közel 478 ezer illegális bevándorlót regisztráltak. A horvát-szlovén határt csak ebben az évben valamivel több mint 99 ezer migráns lépte át.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

:-))))))
én sem láttam még, hogy az uniós polgárok a zöldhatáron mennek egyik országból a másikba gyalog:-)))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés