Inkább figyelni kellene Orbán Viktorra, semmint állandóan ostorozni

2016. április 26. 8:00

Udo Ulfkotte
Pesti Srácok
Fölöttébb érdekes, hogy a politikusok és az újságírók miért akarják Nyugat-Európában gonosznak beállítani a magyar kormányt, amiért lezárta a határt, miközben az emberek teljesen másként vélekednek a kérdésről. Interjú.

Egy éve járt utoljára Magyarországon, akkor az azóta bestsellerré vált Megvásárolt újságírók című könyvét mutatta be a magyar olvasóknak, most pedig A menekültipar című művét hozta magával. Emlékszik arra, hogy már egy évvel ezelőtt is beszélt a migrációról?

Emlékszem, mint ahogy arra is, hogy egy éve még megmosolyogtak az emberek, ha szóba hoztam a migrációs krízist és az Európára leselkedő veszélyeket. Mára pedig a mindennapjaink részévé vált a bevándorlás, és már senki sem mosolyog. A politikusok és az újságírók többsége hiába állítja, ami most történik az nem a véletlen műve. Az Európába érkező migránsokat felbátorítják, hogy elinduljanak, és hogy Európa felé induljanak. (…)

A menekülteken nyerészkedő érdekkörök, politikusok hallatán újra elmondhatják a kritikusai, hogy ön csak összeesküvés elméleteket gyárt.

Azért mert tabutémákról merek beszélni és írni? Elárulok magának valamit és rögtön megérti, miért nem kell ahhoz embercsempésznek lenni, hogy valakik remekül keressenek a menekülteken. Tény, hogy a menedékkérők gyakran olyan országokból érkeznek, ahol például a hepatitis C fertőzés még igen elterjedt. Itt jön a képbe az európai és az amerikai gyógyszeripar, amely óriási üzletet látnak a menekültekben. Nekik bomba üzlet, hogy Európában kezelhetik őket, miután egyetlen migráns egy napi kezelése egy iPhone árába kerül, és gyorsan hozzáteszem, mert ez is tény, a gyógyszeripar nem egy napig, hanem hónapokon keresztül kezeli őket a német adófizetők pénzéből. Az ágazat gyorsan ki is kalkulálta, hogy miután csak tavaly egymillió menekült érkezett az unióba, így az ő és az utánuk érkező családtagjaik kezelésén 13 milliárd eurónyi profitot fognak termelni. Nem bevételt, nyereséget. Ezt az összeget a német egészségpénztár fizeti majd ki a gyógyszercégeknek. A menekülteken kaszáló másik ilyen ágazat a biztosítási szektor. A migránsok ugyanis nem rendelkeznek biztosításokkal, miközben a német államtól gyakran kerékpárokat kapnak, hogy könnyebben tudjanak közlekedni. Persze ha biciklivel balesetet okoznak, akkor nincs aki fizessen, ezért most a német kormány pontosan azt tervezi, amit a biztosítótársaságok akarnak, hogy az adófizetők pénzén kössenek kötelező felelősségbiztosítást a menekülteknek.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Remek tényfeltárás a nyerészkedőkről.

Nem tudod, mi lett a baumag károsultakkal? Ott az állam adott kártalanítást az ügyfeleknek?
Tényleg, a hajdúbét károsultjai kaptak kártérítést?
A Quaestorosok legalább kapnak!!!!!!!!!!

szerintem te egy nagyon zavarosfejű idegen életforma vagy

:DD

Csak a buták nem veszik észre a simlisek tevékenységét.

"Soros György az egyike azoknak, akiknek érdekében áll meggyengítenie Európát. A kiprovokált menekülthullámokat geostratégiai játszmák is gazdagítják. Az Amerikai Egyesült Államoknak és a milliárdos Sorosnak is érdeke, hogy a menekültek elárasszák az uniót. Miattuk ugyanis gazdasági szempontból gyengébbé válik az Európai Unió, mert óriási pénzeket emészt fel a menekültek fogadása, ellátása. Amerikának mindenképp érdeke, hogy Európa sokat költsön a migránsokra és ne erősödjön gazdaságilag, így az euró ne legyen stabil a dollárral szemben."

Merkel és a mögé csatlakozók már rájöttek, hogy túltolták a biciklit és országuk gazdaságára, a költségvetésre olyan terhet raktak, amelytől összeomolhat. Ezért forszírozzák a kvótarendszert, hogy az általuk elkövetett baki terheit szétterítsék. Ebbe még Törökországot is bevonják, ami újabb buktát fog eredményezni. Amennyiben nagyon gyorsan nem távozik a jelenlegi brüsszeli vezetés, az EU összeomlik. Az agónia jelei már látszanak.

"Az európai vezetők két dologról beszélnek mostanában: az európai értékek oly módon történő megóvásáról, hogy befogadják a muzulmán migránsokat, illetve arról, hogy elfogadtatva velük az európai értékeket, integrálni fogják ezeket a muzulmán migránsokat Európába.



Azonban nem ismerik fel, hogy az európai értékek megvédésével kapcsolatos tervük éppenséggel az európai értékek elpusztítását szolgálja." - írja Daniel Greenfield, a Shillman program újságírója, a Szabadság Központ munkatársa.

Fordításban: https://periszkop.com/2015/10/..
Eredeti angol szöveg: http://www.frontpagemag.com/fp..

Apa kezdődik. Már a spájzba vannak.
Amerikai harci gépek landoltak Romániában
http://vs.hu/kozelet/osszes/am..

...hogy mi van??????? Hogy jön ez Udo Ulfkotte cikkéhez? Ja, az nem számít, igaz?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés