Immunválasz

Mind hinni szeretnénk abban, hogy a járvány elmúlt. Délutánonként megtelik bort kóstoló, beszélgető vendégekkel a tóra néző terasz. A vendégek – hazaiak és Budapesten élő külföldiek – élvezik a látványt, a borokat és a társaságot. Kevesen gondolnak arra, hogy az asztalokat elválasztó paravánok voltaképpen járványügyi szerepet töltenek be.

A tó sima tükrén kikötőik felé tartanak a vitorlások, fehér vásznaikat rózsaszínűre festi a füredi Péter-hegy mögött lenyugvó nap. Körben a tegnapi eső nyomán élénkvörössé vált talajon a szőlőtőkék árnyai megnyúltak, talán soha nem voltak ennyire sötéten zöldek és egészségesek. Régen nem fészkelt nálunk ennyi molnárfecske, amelyek most itt cikáznak a szőlősorok felett rovarokra vadászva. Senkinek nem hiányoznak a máskor az égre koromból és párából kondenzcsíkot húzó repülőgépek.

A szélső asztalnál régi ismerősökkel – tudós biológusokkal, történészekkel, öreg művészekkel – beszélgetünk arról, hogy a jókor meghozott járványügyi intézkedéseken kívül mekkora szerepet játszhatott a védekezés eddigi sikerében a nyolcféle kötelező védőoltás által kiváltott gyors immunválasz. Ezeket az „átkosban” a szabad választás lehetősége nélkül mindannyian megkaptuk – lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok. Legalább valami jót is örököltünk az elvesztegetett évtizedekből. Talán immunisak vagyunk egy sor betegségre. Meg az őrült eszmékre is. 1956 számunkra nem a Szovjetunió Kommunista Pártjának dicsőséges 
XX. kongresszusát, hanem a kommunisták által levert poznańi és budapesti szabadságharcot, 1968 nem Vörös Dannyt, Marcusét és a párizsi diáklázadást, hanem a prágai tavaszt és a Varsói Szerződés tankjait jelenti.