Harminc éve robbant – újra – Európa örök puskaporos hordója, a Balkán. A jugoszláv polgárháború eredménye százötvenezer halott és négymillió menekült, gazdasági válság és gyűlölködés a korábbi prosperitás helyett, nem utolsósorban pedig a délvidéki magyarság kollektív megsebzése.
2021. július 14. 10:17
p
0
0
0
Mentés
Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
1991 nyarán tört ki a délszláv háborúnak nevezett konfliktussorozat, amelynek végére az egykori szocialista, mégis külön utas Jugoszlávia hat részre szakadt. Emlékezetes: a Josip Broz Tito vezette soknemzetiségű államalakulat kimondottan prosperáló, a blokkon belül nyugatias országnak számított.
„Kicsit irigykedtek is a látogatóban járó magyarországi barátok, hogy még a kistelepülések szupermarketjeiben is lehetett legálisan nyugati árukat kapni, mi világútlevéllel utazhattunk, mint a nyugatiak” – számol be a helyzetről Szeghő Patrik, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója. 1984-ben Zentán született, s történészként a délszláv területeket kutatja, így mind saját élményei alapján, mind kutatói perspektívából átlátja a helyzetet. Emlékeztet: a Vajdaság népessége a hetvenes évektől nőtt, s az anyagi mellett viszonylagos kulturális biztonság, jó viszony jellemezte a helyi szerb–magyar együttélést.
A negyvenes évekbeli népirtáshoz és az 1991 utáni világhoz képest tehát idilli volt ez a korszak. Főleg az átgondolatlan hitelfelvétel miatt is erősödő gazdasági válság vetett neki véget, amely miatt nyugati szakértők már az 1984-es szarajevói téli olimpia idején kongatták a vészharangot. Az állam egységét jelentő Tito elnök 1980-as halála után a föderáció is meggyengült. „A nyolcvanas években mindenki érezte a saját bőrén is, hogy hatalmas a baj, mindenekelőtt gazdasági téren” – mondja lapunknak Losoncz Márk újvidéki filozófus. A helyzet számunkra is ismerős: infláció, 1,4 millió munkanélküli és általános bizonytalanság. Jugoszláviában erre rátett egy lapáttal a szövetségi berendezkedés, a horvátok és a szlovénok úgy érezték, aránytalanul sarcolják őket a szegényebb tagállamok kedvéért; egy 1987-es felmérés szerint, mint Losoncz felidézi, a szlovénok többsége már függetlenségpárti volt.
A nyolcvanas években mindenki érezte a saját bőrén is, hogy hatalmas a baj”
Horvátországban és Szerbiában is erősen nacionalista vezetők jutottak hatalomra – Szerbiában 1989 májusában Slobodan Milošević, Horvátországban egy évre rá Franjo Tuđman. A szlovénok elszakadási vágya volt a legegyértelműbb, és ott nem éltek szerbek, így – bár a horvátokkal egyszerre, 1991. június 25-én kiáltották ki függetlenségüket – a rövid, úgynevezett tíznapos háborúval pontot tettek az ügy végére. Ezzel szemben az első lövések a szerb–horvát konfliktusban már egy évvel korábban eldörrentek Horvátország szerbek lakta, Krajina nevű részén. Ahogy a filozófus fogalmaz: Horvátországban a szerbeket mint az államszervezet konstitutív részét megdöbbentette a dolgok alakulása, mindenekelőtt az, hogy egyik pillanatról a másikra számkivetett kisebbséggé váltak. 1991 márciusában ezért kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, Miloševićék és a még egyben lévő Jugoszláv Néphadsereg hathatós támogatásával. A horvát nyilatkozat után kitört a háború, majd jött az ENSZ BT fegyverembargója, amely elsősorban a kevésbé felszerelt horvátokat sújtotta.
Ez a háború területileg nem nagyon érintette a Délvidéket, de hátországként alaposan megszenvedte a hatásait, gazdaságilag semmivel nem kevésbé, mint a széteső ország többi része. „Kegyetlenül lerongyosodtunk” – festi le a helyzetet Szeghő Patrik. Felidézi gyerekkori emlékeit: a hiperinflációt – amit akkoriban a márka, most megszokásból az euró használatával ellensúlyoznak –, a fizetések, a nyugdíjak csúszását, a devizamegtakarítások zárolását vagy elvételét. Jellemző volt akkoriban a benzinhiány – mint Szeghő meséli, ő maga is „csempészett”: szülei ráültették egy kanna benzinre, amikor visszafelé jöttek Szegedről – és az áramkorlátozás. „Igen sok gyertyafényes vacsora volt akkoriban” – ironizál a történész. A helyzet a háború bosnyák szakaszában csak tovább romlott. Közben a privatizáció is megkezdődött, az 1945-ben és az után elvett földek ügyére maffiamódszerekkel telepedtek rá ügyvédek – sorolja.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
34
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!