Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban
Tavaly ottjártunkkor Horgos egy volt a határ menti álmos települések közül, de a migránsok tömeges jelenléte akkor is beárnyékolta a mindennapjait. Láttuk a boltba tartó közel-keleti és afrikai férfiakat, beszéltünk helyiekkel és migránsokkal, s az a kép alakult ki, hogy az ideérkezők egy része bizony nem feltétlenül viselkedik úgy, ahogy vendégségben elvárható lenne.
Akkor szíriai, iraki, afgán, pakisztáni és jemeni férfiak alkották a migránstáborok zömét, továbbá marokkóiak és algériaiak is voltak közöttük. A legfőbb panasz az volt rájuk, hogy beköltöznek a víkendházakba, és letarolják a termést. A kelletlenül nyilatkozó szerszámárus említette, hogy a létra, a drótvágó és az erős munkáskesztyű slágertermék, vagyis egyértelmű volt, miért boldogítják a határ menti települések lakóit a szabadkai befogadóállomás személyzete helyett:
itt lehet némi szerencsével átjutni a határon Magyarország, a hőn áhított Nyugat kapuja felé.
A feszültség folyamatos volt, de erőszakra nem igazán került sor.
Az utóbbi hetekben azonban megváltozott a helyzet. Lövések dördültek, géppisztoly kelepelt a négyezer lelkes falu főterén is, majd a rendőrség tett pontot az ügy végére: több ezer migránst zsuppolt be buszokba, és vitte őket messze délre.
„Hihetetlen tempóban jött a rendőrség, nem voltunk hozzászokva ehhez, de abszolút indokolt volt: a lövések után háromnegyed órával már itt voltak – mondja a helybéli Vass Zoltán. – Átfésülték az egész területet, másnap délben begyűjtötték és elvitték a migránsokat.”
Vass szerint leginkább az érthetetlen az egészben, hogy a most többséget alkotó marokkóiak miként kerültek ide, három-négyezer kilométerre a hazájuktól, amikor ott csak egy tíz kilométeres tengeri szakasz választja el őket az EU-tól. „Be vagyunk rajzolva a térképükön” – jelenti ki.
Különösen az utóbbi időkben nőtt meg a számuk, s lényegében rátelepedtek Horgos lakóira.
„Ugyanabban a pékségben, ruhaboltban vásárolnak, mint mi, mindenkinek volt már találkozása velük” – mondja sokat sejtetően. Ilyen bandaháborúra viszont – mert feltehetőleg embercsempészbandák közötti csatáról lehetett szó a területért – eddig nem volt példa, szórványos lövöldözések is csak az utóbbi néhány hónapban voltak, erdős, elhagyott területeken. „Azt hiszem, hogy ez egy olyan jel volt, amely a huszonnegyedik órában érkezett, hogy az államnak most már muszáj beavatkoznia.”