Bölcskei Gusztáv reméli a református szeretetszolgálat felvételét a Karitatív Tanácsba

2013. december 27. 11:34

Bölcskei Gusztáv bízik benne, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat eddigi teljesítményét és munkáját úgy értékeli a magyar kormány, hogy beválasztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett működő döntéshozó szerv, a Karitatív Tanács tagjainak a sorába.

2013. december 27. 11:34

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat ötéves működése alatt nagyon gyors és látványos fejlődésen ment keresztül, emiatt indokolt lehet a felvétele a hazai legnagyobb karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanácsba, a testületet alkotó tagok részéről pedig e tekintetben nyitottság tapasztalható. Ebben az esetben a református szeretetszolgálat is részt vehetne a tanács által szervezett nagy közös adománygyűjtésekben - jegyezte meg.

Bölcskei Gusztáv emlékeztetett: szeretetszolgálatuk az ENSZ katasztrófavédelmi egységeivel együttműködve dolgozott a Fülöp-szigeteken az ottani tájfun miatt bajba jutottak megsegítésén, orvoscsoportjuk pedig egy rendelőt is felállított az akut esetek ellátására. Működésükről még Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének dél-afrikai elnöke is elismeréssel szólt, amikor éppen a szeretetszolgálat visszaérkezésekor itt járt Magyarországon abból az alkalomból, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen díszdoktorrá avatták.
 
A református püspök utalt arra: a szeretetszolgálat az idei hazai árvízvédelemi munkálatokból a kezdetektől fogva kivette részét, csakúgy, mint a kárpátaljai Dercen településről érkezett, az ottani református egyházközség által létrehozott önkéntes tűzoltó egyesület, melynek tevékenységét még az ukrán állam is elismerte.
 
Megemlítette, hogy az immáron hagyományossá vált református szeretetszolgálati akciók az idén is folytatódtak, így a rászoruló gyermekeket karácsonykor megajándékozó Nyilas Misi pakkot kap és a tartós élelmiszert gyűjtő Kék vödör elnevezésű kezdeményezésekkel sok szegénységben élő kapott támogatást. Ugyanígy a téli tűzifa, valamint a Mentőöv programot is folytatják, utóbbi a lakásukat a devizahitelek miatt elvesztett családokon segít.
 
Tapasztalataik alapján egyre jobban kialakul az a hálózat a gyülekezetek segítségével, amely felméri a rászorulók igényeit és koordinálja a segítségnyújtást, illetve egyre több egyházközség, magánszemély és vállalkozás vesz részt ezeken a kezdeményezéseken.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
székely
2013. december 31. 16:41
Talán azért nem tagja még, mert túlzott szerénységből nem reklámozza tevékenységét. Megmutattam egy heterogén nem egyházi összejövetelen a Family újság fotóját a táska akcióról és a sok csillogó szemű megajándékozott gyermek láttán többen elkérték a szeretet szolgálat címét. Sajnos az adakozásnak is kell reklám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!