ENSZ: Aggasztó a palesztinok emberi jogi helyzete

2014. június 05. 14:53

Súlyos aggodalmát fejezte ki csütörtökön az ENSZ illetékes különbizottságának elnöke Kairóban az megszállt palesztin területeken és a megszállt Golán-fennsíkon élő palesztinok és egyéb arab népcsoportok emberi jogi helyzetével kapcsolatban.

2014. június 05. 14:53

Az ENSZ-különbizottság, amely az izraeli hatalom hatásait vizsgálja a palesztinok emberi jogi helyzetére, Kairóban tartott sajtótájékoztatót évente tartott felmérésének előzetes eredményeiről.

Haniff Hussein, a küldöttség elnöke elsőként az Izraeli hatóságok általi, úgynevezett adminisztratív fogva tartást ítélte el. Kiemelte, hogy eddig több mint hetvenöt fogoly került kórházba azok közül, akik éhségsztrájkkal tiltakoznak az említett eljárás ellen. A diplomata hangsúlyozta, hogy az érintettek azért küzdenek, ami minden ember alapvető jogai közé tartozik. Minden fogvatartottnak jogában áll, hogy ismerje az ellene felhozott vádakat, illetve hogy védekezzen azokkal szemben.

Hussein arra hívta fel a figyelmet, hogy már 43. napja folytat éhségsztrájkot ilyen módon őrizetbe vett palesztinok egy körülbelül százfős csoportja. Hussein felszólította az izraeli hatóságokat, hogy hagyjanak fel az adminisztratív fogva tartás intézményes gyakorlatával, amely a nemzetközi emberi jogi szabályok szerint csak kivételes esetekben alkalmazható. Izraelben ezzel szemben bevett szokássá vált és fél évente meghosszabbítható, ahányszor az illetékesek azt indokoltnak látják. Egyes foglyok 20-25 éve várják rács mögött, hogy perbe fogják őket – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy szemtanúk beszámolói szerint a börtönhatóságok gyakran figyelmen kívül hagyják a foglyok legalapvetőbb egészségügyi szükségleteit, ami egyes esetekben halálos következménnyel járt.

A diplomata aggodalmát hangoztatta Izrael telepespolitikájával kapcsolatban is, amely lehetővé teszi palesztin földek elkobzását. Annak ellenére, hogy az ENSZ több alkalommal is felszólította Izraelt arra, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásával járjon el, e felszólítások „süket fülekre találtak” – mondta. Emlékeztetett a Nemzetközi Bíróság 2003-ban megjelent értékelésére, miszerint az elfoglalt palesztin területeken Izrael által felhúzott fal, a biztonsági sorompók és az azok átlépését szabályozó engedélyrendszer gátolja a palesztinok szabad mozgását.

Az ENSZ-misszió aggasztó jelentéseket kapott Ciszjordániából, amelyek az izraeli biztonsági erők által palesztin gyerekekkel szemben gyakorolt, indokolatlan arányú erőszakról szólnak. A küldöttség vezetője felhívta a figyelmet a beduinok helyzetére is, akik egyre inkább szorulnak ki területeikről a „telepesek által gyakorolt erőszak, a hatóságok földfoglalásai és a bontási parancsok miatt”. Hussein elítélte az „ez az ára” néven ismertté vált akciókat is, amelyek során izraeli szélsőséges csoportok egyebek mellett mecsetekre és templomokra fújnak gyűlölködő feliratokat. Az ENSZ-diplomata szerint Izrael nem védi meg az érintett lakosságot ezekkel a támadásokkal szemben.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2014. június 14. 00:36
Ilyen alapon az afrikaiak is lehetnek kedvencek, hisz tudtommal világháborút még ök se robbantottak ki.
duzur
2014. június 14. 00:36
Ujra elmondom, hogy garantáltan nem vagyok elfogulatlan. Tény az is, hogy sokkal megnyugtatóbb lenne, ha Izrael egy békésebb környezetben jött volna létre és nem állandó készenlétben kellene élnie. Vagyis eddig semmi se alakult úgy ahogy az Izraelnek, valóban "megfelelne". Ugyanakkor amiröl sokáig nem volt szokás beszélni az az, hogy Izrael létrejötte nyomán, -érthetöen- az arab országok kiutasították az ott öshonos többszázezer zsidót, akik akkor akarva, nem-akarva Izraelbe mentek. Üzleteiket, otthonaikat "ajándékba" kellett otthagyniuk. Izrael lakossága máig jórészben arról a környékröl származik.Ha csak ezek helyébe fogadták volna be a palesztin menekülteket, nemigen lett volna miattuk társadalmi feszültség vagy komoly szociális teher. Igaz, hogy Jordániában ahol a lakosság többsége palesztin volt, de nem úgy a királyi család, a befogadott palesztinok annyira túlfeszítették a húrt, hogy 1970/71-ben a "fekete szeptember"-i vérfürdö lett a vége. Európában viszont rengeteg arab talált uj hazára az elmúlt évtizedekben, ha csökken is velük szemben a szimpátia idövel.
Locassen
2014. június 14. 00:35
Á, értem. Vegyük sorra. 1. Én általában elutasítom a moralizálást, kivéve ha nagyritkán szentimentális kedvemben vagyok. Nem kárhoztatom az izraelieket azért, mert a saját jól felfogott érdekükben elűztek több százezer embert az eredeti lakóhelyükről, de azt azért egy kicsit túlzásnak érzem, hogy utána valamiféle erkölcsi indíttatásból a menekülttáborokat fenntartó államokat kezdjük el cseszegetni, mert nem rendezik a helyzetet úgy, ahogy az Izraelnek megfelelne. 2. Mindketten pontosan tudjuk, hogy a menekülttáborok azért maradtak fenn, mert az ott lakók kimondva-kimondatlanul is a környező államok által több-kevesebb intenzitással óhajtott rekonkviszta igazolásai. Plusz nem akarnak a nyakukba venni egy ekkora tömeget, akiknek az állampolgárrá válása komoly szociális terheket jelentene. 3. Felteszem a szüleid 56-ban távoztak. Nos, a helyzet annyiban különbözik, hogy a) nem üldözték el őket, sőt, a magyar hatóságok bizonyára alaposan el szerettek volna velük beszélgetni b) a kapitalista világrendnek pont az volt PR szempontból a jó, hogy integrálja a magyar menekülteket (csak gondolj bele a lehetséges szovjet ellenpropagandába az állatként fogva tartott menekültekről); c) elvileg bármikor hazatérhettetek volna (más kérdés, hogy lett-e volna értelme). Summa summarum, kétségtelen tény, hogy amit a jordánok, szírek etc. csinálnak, az nem vall emberiességre. De a sztoriban nem ők a hunyók, hanem Izrael. Ezt csak a történeti hűség kedvéért jegyeztem meg, amúgy nem vérzik a szívem a palesztinokért, túl sok disznóság van a világban, hogy mindegyikért külön hüppögni akarjak. Csak az utólagos önigazolást nem nagyon bírom - ld. Szabadság téri emlékmű.
Ángyán Páván
2014. június 14. 00:35
Sorold a muszlimok által kirobbantott világháborúkat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!