Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Szombat éjjel mintegy ötszáz migráns érkezett a letenyei határátkelőre horvát buszokon, akiket karitatív szervezetek látták el élelemmel és palackos vagy tasakos vízzel. Hajnalra magyar buszokkal a murakeresztúri vasútállomásra szállítiották a szírekből, afgánokból, pakisztániakból, koszovóiakból, eritreaiakból és nigériaiakból álló tömeget.
Szombat este tíz óra után újabb hét horvát autóbusz érkezett a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőhöz, a járműveken mintegy 500-an lehettek - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A péntek éjszaka és szombat délelőtt érkezett buszokhoz hasonlóan a járműveket a határátkelő horvát oldalán állították sorba a szélső sávban, onnan egyesével engedik előre őket. A korábbiakkal azonos módon minden utast egyenként irányítanak át a rendőrök a magyar járművekre, közben pedig kikérdezik a származási országukat.
Az elsőként kiürített horvát buszon sok nő és kisgyerek, illetve fogyatékosok is voltak, többen csak a velük utazók segítségével tudtak az egyik buszról a másikra átszállni. A magyar-horvát határátkelőn tucatnyi vöröskeresztes is várta a migránsokat, vizet és élelmet osztottak számukra. A határforgalom továbbra is a megszokott rendben zajlik a ki- és belépő oldalon egyaránt.
Letenyén először szombatra virradóra érkeztek nagyobb létszámban migránsok. Reggelig 55 busszal mintegy háromezren érkeztek, majd szombat délelőtt újabb nyolc buszról még mintegy ötszáz migránst irányítottak tovább a magyar hatóságok a regisztrációs pontokra.
Hajnalban elhagyták Letenéyét a migránsok
Vasárnapra virradó éjjel elhagyta Letenyét mintegy 500 migráns, akiket szombaton késő este nyolc busszal szállítottak a horvát hatóságok az autópálya határátkelőjére. Az MTI helyszíni információi szerint hajnali egy órakor indultak el a murakeresztúri vasútállomásra a horvát járművekről magyar buszokra átszállított emberek. Az ezúttal többségében nőkből, gyerekekből és idősebbekből álló tömegben több, önállóan mozogni képtelen menekült is volt, és ahogy a rendőröknek adott válaszaikból kiderült: szírek, afgánok, pakisztániak és koszovóiak mellett jó néhány eritreai és nigériai is volt a buszokon.
Az átszállításukat követően karitatív szervezetek látták el élelemmel és palackos vagy tasakos vízzel az migránsokat, de a várakozás ideje alatt sokaknak nyújtottak orvosi segítséget is a magyar mentőszolgálat munkatársai. A migránsok a várakozást és az intézkedéseket is türelemmel viselték.
A Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőn a harmadik napja érkező menekülthullámot minden rendbontás nélkül, nyugalomban sikerült kezelnie a megerősített rendőri állománynak. Szombaton a támogatásukra honvédségi alakulatok is érkeztek, az MTI úgy tudja, egy zászlóaljnyi katonát irányítottak Letenye térségébe, hogy a rendőröket is pihentetni, váltani lehessen.
Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott az MTI-nek vasárnap elmondta: szombaton Budapestről Letenyére szállítottak ötezer csomag tasakos ivóvizet, illetve vasárnap még ötezret hoznak a határátkelőre. A zalai védelmi bizottság elnökeként a Fővárosi Vízművektől kérték kölcsön azt a mobil berendezést is, amivel a következő napokban most már Letenyén fogják csomagolni a migránsoknak szánt ivóvizet, szükség esetén Gyékényesre, a Horvátország felől a vasútállomásra érkező menekülteknek is innen szállítanak.