Levetetik a CDU-val a Ferenc pápa által megáldott keresztet a parlament faláról

2016. augusztus 08. 11:35

Miután több látogató is szóvá tette, hogy miért lóg egy állami épületben keresztény jelkép, a brandenburgi tartományi parlament eltávolíthatóvá tette a kereszténydemokrata CDU tárgyalójából a Ferenc pápa által három évvel ezelőtt megáldott keresztet.

2016. augusztus 08. 11:35

Nyilvános idegenvezetések alkalmából a jövőben leveszik a brandenburgi tartományi parlamentnek a kereszténydemokrata CDU által tárgyalóhelyiségének faláról az oda kihelyezett fakeresztet. A potsdami testület szóvivője, Mark Weber azzal indokolta a döntést, hogy az épületbe érkező érdeklődők, köztük diákcsoportok tagjai közül többen is szóvá tették, miért lóg egy állami épületben keresztény vallási jelkép.

A helyi közszolgálati RBB tudósítása szerint a tartományi parlament munkatársai ezért mágnessel látták el a falat és a keresztet, amit ezáltal kifejezetten könnyen le lehet venni a helyéről, majd ugyanilyen egyszerű technikával vissza lehet oda helyezni a frakcióülések kezdetére. A tartományban ellenzékben lévő CDU brandenburgi szervezetének (Brandenburgot a szociáldemokraták és a Linkspartei kormányozza koalícióban) egy-két képviselőjének ez már sok volt, pláne, hogy a keresztet három évvel ezelőtt maga Ferenc pápa áldotta meg, miután a párt tagjai külön ezért elutaztak a Vatikánba. „Elég bizarr, hogy mikhez nem vezetnek az előírások. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy a Jóisten ettől még nem véd minket kevésbé” – mondta Steeven Bretz, a párt képviselője.

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. április 26. 13:46
Aki a magyar népdalt szereti, annak a számára a szlovák himnusznak is tetszenie kell. Nincs ezzel semmi baj. A magyaros címerükhöz szép magyaros zene dukál. Szerintem ezzel sincs baj. A magyaroknak pedig kutya kötelességük az egyetemes jó ízlést szolgálni! Ezzel sincs baj.
2017. április 26. 13:46
Claudia Roth (zöldek) egy antifa gyűlésen mondta: "Deutschlan muss vernichtet werden und die deutschen müssen sich dem Islam unterordnen oder sie müssen das Land verlassen." (Németországnak el kell pusztulnia, és a németek alá kell hogy rendeljék magukat az iszlámnak, vagy el kell hagyniuk az országot.) Jól áll No.!
tango47
2016. december 26. 16:53
Agyhalottak.
Anti Komcsi
2016. november 22. 23:11
Kezdődik.... Először a kereszttől félnek, majd a keresztényektől. Indul a keresztényüldözés. 2 hete egy katolikus pap volt az áldozat....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!