Sej-haj demokraták

2016. szeptember 26. 15:05

Nem hallom, hogy az utcákon és tereken zúgna mostanában a „semmit rólunk, nélkülünk!”.

2016. szeptember 26. 15:05
Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly

„Nem hallom, hogy az utcákon és tereken zúgna mostanában a »semmit rólunk, nélkülünk!«. Valamikor a magát demokratikusnak nevező ellenzék ezt skandálta olyan elképesztő, fölháborítóan sanyargató népnyúzó döntések miatt, mint mondjuk egy egyetemi szak képzésének szüneteltetése.

(…)

A politikai közösség (a nemzet) védelme együtt járt a törvényeink, alkotmányunk védelmével és azzal az igénnyel, hogy a magyar országgyűlés részt vegyen és befolyást nyerjen az országra vonatkozó döntések meghozatalában. Minden ellenkező eset abszolutizmus, akár elsőlipóti, akár brüsszeli roppant jóindulatú és humanista bürokratikus.

Ha valaki ma azt javasolja, hogy az országra vonatkozó döntések ne születhessenek a magyar politikai közösség képviselői, az országgyűlés nélkül, akkor a demokraták hogy-hogy nem támogatják és szerveznek tüntetéseket ma is a »semmit rólunk, nélkülünk« jelszavával? Ha az oikofób, a magyaroktól hidegrázást kapó értelmiség által megalkotott vagy felfedezett csoportok használják ezt a jelszót, akkor demokratikus – különben populista vagy nacionalista. A szabadság és törvényes önrendelkezés a magyar politikai nemzetnek nem jár, főleg nem az Európai Egyesült Államok felvilágosult és progresszív humanistáival szemben, inkább vele szemben kell kiharcolni azt némely arra érdemesnek ítélt kisebbségi csoportnak?”

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toledo
2016. szeptember 27. 03:41
"semmit rólunk, nélkülünk"- " Ha az oikofób, a magyaroktól hidegrázást kapó értelmiség által megalkotott vagy felfedezett csoportok használják ezt a jelszót, akkor demokratikus – különben populista vagy nacionalista." Nagyon jól fogta meg a témát a szerző! Telitalálat! Ez a söpredék leleplezte magát már 2004-ben a határon túli magyarokkal kapcsolabtan.Most meg hozná ide a muszlimokat. Ez az "értelmiség" a magyar néplélektől távol álló, idegen gyökerű magyarellenes banda, amelyik meg akarja mondani , hogy mitől meddig legyen ebben az országban.Nagyon előkészítette a terepet számukra a rendszer váltás előtti 40év történelem hamisító, judeobolsevik törekvése a magyar nemzeti identitás eltörlésére.A lóláb azonban egyre inkább kilóg,befolyásuk örvendetesen csőkkenőben, ezért egyre jobban visítanak az idegen érdekek szolgálatban álló, hazát áruló patkányok.
röviden
2016. szeptember 26. 22:53
Most már végképp nem tudom eldönteni, hogy túl- vagy alulbecsüllek.
romanov
2016. szeptember 26. 21:00
Idióta barom. Pontosan az a baj ezzel a népszavazással (és ezt az érvénytelenül szavazók látják), hogy nem a véleményünkre kíváncsiak. Mert, ha érdekelné őket, akkor nem ebben az értelmetlen kérdésben írtak volna ki népszavazást, hanem a vasárnapi boltzár, a földprivatizáció, az olimpia és sok más ügyben.
Mich
2016. szeptember 26. 17:09
„semmit rólunk, nélkülünk!” Tehát semmi betelepítés a mi és képviselőink hozzájárulása nélkül! Miért nem értik ezt meg egyesek...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!