Fidesz: A baloldal megszavazta a korábban letagadott kötelező kvótát

2017. november 19. 13:00

Németh Szilárd szerint az ellenzéket nem érdekli az ország szuverenitása, csak a hatalomba kerülés. A Fidesz alelnöke úgy látja, a baloldal az EP-ben megszavazta azt a kötelező kvótát, aminek korábban a létezését is tagadta.

2017. november 19. 13:00

A Fidesz szerint a magyar baloldal azt a kötelező betelepítési kvótát szavazta meg az Európai Parlamentben, amelynek tervét korábban többször teljes egészében letagadta. Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke, frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a brüsszeli döntést Soros György szövetségesei készítették és fogadták el a Soros-terv végrehajtásának nagyon fontos részeként.

Kiemelte, az ellenzéket az ország biztonsága és szuverenitása helyett csak a jövő évi választáson történő hatalomba kerülés érdekli. Ennek pedig a „Soros-terv teljesítése a záloga, hiszen innen kapják a finanszírozást, a politikai napirendet” – hangsúlyozta Németh Szilárd, hozzátéve, a „hazai ellenzék, Gyurcsánytól Vonáig a hatalomért és a pénzért bármire képes”.

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. november 21. 10:43
Egy életveszélyes küldetésre, mindig önkénteseket keresnek. Ha nem jelentkezik senki az önkéntes küldetésre, akkor a veszélyes feladatot többnyire a hősi halottak végzik el. Ha az önkéntes befogadás nem megy, akkor jön a kötelező befogadás. Ami ebből biztosan látszik az, hogy a befogadást mindenképpen meg kell oldani. Ha lehet akkor önkéntesen, ha nem akkor kötelezően.
august
2017. november 20. 10:11
Nekem az nem fér a fejembe, hogy Szíriában lassan véget ér a háború, amivel indokolták a "háborús menekülteket. Ma már szó nincsen aleppóról, meg a bombázások elől menekülőkről, hiszt jórészük már afrikából, afgnisztánból, pakisztánból, és még tucatnyi országokból érkeznek "menekültek". Meddig lehet még ezt az irányított betelepítést másnak nevezni, mint ami. Vagyis a tagállamok közül néhányan eldöntötték a betelepítést, és ahelyett, hogy bevallanák hogy képtelenek kezelni (és eltartani) a beáramló tömeget a tagállamokra rá akarják kényszeríteni a befogadásukat. :)) Főleg akkor, amikor a haladó demokraták világosan megmondták, hogy senki nem akar itt maradni.
Mindjárt
2017. november 20. 06:38
Saját tetves, mocskos, tolvaj, kommunista pártja gyűlésén tüntesse ki az ávós szemetét a disznófejű vajda. Ne a Szabadságharc évfordulóján. Áder János 1956 évfordulója alkalmából előléptette a volt III/II-es operatív tisztet, Tasnádi László rendészeti államtitkárt https://444.hu/2016/10/23/ader-janos-1956-alkalmabol-eloleptette-a-volt-iiiii-es-operativ-tisztet-tasnadi-laszlo-rendeszeti-allamtitkart?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201711 --------------------------------- Erre vagytok büszkék, mocskos, tolvaj, kommunista fidesz csürhe?
Mindjárt
2017. november 19. 19:36
Németh Szilárd, hozzátéve, a „hazai ellenzék, Gyurcsánytól Vonáig a hatalomért és a pénzért bármire képes”. ------------------------ Hazudik a disznófejű vajda kutyája mert a Jobbik a határozat ellen szavazott. Meglátjuk mire képes a felcsúti mafia az euos pénzekért. Ha lenne bennük egy csepp gerinc akkor megtagadnák az EU határozatát és válalnák a következményeket. Ha nem let volna olyan fontos az a rengeteg pénz amit a felcsúti banda a kötvénylopásokból az offshore zámláira duhgdos akkor elfogadta volna Jobbik modosítási javaslatát és az alaptörvényre lehetne hivatkozni a kötelező betelepitésel szemben. Azért is hiteltelen a felcsúti banda mert tízezer számra engedi rank a migránsokat, azokat a migránsokat akik lefizetik a felcsúti bandát. Ezért nem veszi komolyan az EU felcsúti banda ugrálását. Ki lehet lépni az EU-ból. Az euos pénzeket így is ellopja a felcsúti banda. A meglopott magyar emberek észre se vénnék ha megszünnének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!