Meghalt a Covid-osztályon összeszurkált nő

2021. március 17. 14:52

A bűncselekménnyel gyanúsított 37 éves kínai férfi letartóztatását kedden rendelte el a bíróság.

2021. március 17. 14:52
null

Meghalt szerdán az a nő, akit szombaton egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szurkált meg egy kínai férfi – erősített meg sajtóértesüléseket az MTI-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete. A bűncselekménnyel gyanúsított 37 éves kínai férfi letartóztatását kedden rendelte el a bíróság.

A BRFK szombaton közölte, hogy aznap délután egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt, kínai állampolgárságú férfi. A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén – írták. A Fővárosi Főügyészség később azt közölte, azért kezdeményezik a férfi letartóztatását, mert szerintük a gyanúsított jelenléte a büntetőeljárásban csak így biztosítható, az eset körülményei alapján pedig a bűnismétlés veszélye reális. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy döntött, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

(MTI)

(A kép illusztráció)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eorica
2021. március 17. 23:49
letelepedési kötvény tulajdonos
I am being lied to
2021. március 17. 22:19
"Bár a kórház biztonsági személyzete felfigyelt rá, nem tudták leállítani, az egyik őrt is megsebesítette." Egy őrültet valóban nehéz megfékezni, de ilyenre is fel kell készülni. Nem biztos, hogy például sokkolójuk volt a biztonságiaknak. Kellene, hogy legyen. De ahol másodpercek alatt zajlanak az események, ott eleinte nem lehet mit tenni. Hogy kínai az elkövető, azon kár rugózni. Léteznek magyar őrültek is.
Pitypangocska
2021. március 17. 21:39
Őszinte részvétem az elhunyt hölgy családjának. Felfoghatatlan tragédia.
Knerten
2021. március 17. 20:13
Én a kényszerintézkedést kíváncsi szemektől távol, lakott területen kívül, esetleg zárt börtönudvaron, lehetőleg kora hajnalban hajtanám végre, az elítélt választása szerinti felekezet lelkészének, kérése esetén legfeljebb 1 fő, közeli hozzátartozójának jelenlétében. Hatásában tartósabb, a társadalom igazsagérzetének jobban megfelel, és lényegesen kevesebb készpénzbe kerül, mint az ún. "igazságügyi elmeorvosi megfigyelés és gyógyítás".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!