Barátunk, Santiago Abascal Budapesten

2021. június 03. 14:39

Semmi kétség, Novák Katalin a mi nevünkben is mosolyog Európa egyik legelszántabb nőgyűlölő politikusára

2021. június 03. 14:39
Dobsi Viktória

„A spanyol szélsőjobboldali Vox párt vezetője, Santiago Abascal budapesti látogatása nem váltott ki különösebb megrendülést a múlt héten. Ami voltaképp érthető, hiszen hozzászokhattunk, hogy Orbán Viktor és a kormány tagjai a legszélsőségesebb figurákkal paroláznak, kötnek gazdasági és stratégiai szövetséget. Ahogy ahhoz is, hogy taktikai és ideológiai okokból is, a finoman szólva neokonzervatív, erőteljesebben fogalmazva jobbos ultra trend afféle élcsapatában kívánnak kitűnni, egyébként jelentős sikerrel, hiszen Orbán nevét ma nemcsak George Clooney emlegeti együtt Jair Bolsonaróéval vagy Donald Trumpéval.

Az európai néppárti frakcióból, majd magából a pártcsaládból való kilépés, kiszoríttatás nyomán is érthető, hogy a Fidesz meg kívánja erősíteni kapcsolatait az európai jobbszéllel.

Inkább az a közöny a meglepő, amellyel ezt a magyar közvélemény, a maradék független sajtó és más intézmények szemlélik. Mentségü(n)kre legyen mondva, hogy sokan épp a túlélésért küzdenek, és Santiago Abascal sem épített ki még olyan nemzetközi renomét, mint a száműzöttek sanyargatásával és civil mentőhajók üldözésével „európai politikai státuszt” nyerő Matteo Salvini Olaszországban, vagy mondjuk a majd fél évszázados szélsőjobbos családi hagyományra alapozó  francia kollégája, Marine Le Pen.

Pedig Orbán Viktor azért mégis csak a mi nevünkben, a választópolgárok nevében kvaterkázik azzal a spanyol patriótával, akinek kiemelt szerepe volt abban, hogy az elmúlt 3 évben a spanyol politikai közbeszéd végletesen polarizálódott, már-már hallgathatatlanná vált.”

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2021. június 04. 16:22
Az a férfi, aki nem ölt meg egy nőt sem, az nőgyűlölő. Az a nő viszont, aki egyetért azzal, hogy mondjuk Magyarországon évente meg kell ölni kb 12-13 ezer nőt, az feminista. (1) Ki érti ezt? (1) Abortuszok száma 2019-ben: 25 783, ennek a felében kislányt gyilkoltak meg az anyaméhben. https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0001.html
PTYA
2021. június 04. 09:56
a száműzöttek sanyargatásával és civil mentőhajók üldözésével „európai politikai státuszt” nyerő Matteo Salvini Ebből például mi az igazság, elvtársnő?
Kriszta67
2021. június 03. 19:14
Mucika, azok a legnagyobb nőgyűlölők akik muszlim férfiakat hajtanak az európai nőkre.
Moslékok pásztora
2021. június 03. 17:59
Ezek a mércés féregszarok úgy adják elő mintha az egyetlen legitim ideológia birtokosai lennének...mi a faszra vannak ilyen nagyra maguktól...fogalmam sincs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!