Putyin: Nem akarunk afgán szélsőségeseket Oroszországban

2021. augusztus 22. 18:53

Nem szabad beengedni Oroszországba a menedékkérők álcája alatt érkező szélsőségeseket Afganisztánból – jelentette ki vasárnap az orosz elnök.

2021. augusztus 22. 18:53
null

„Nem akarjuk, hogy menedékkérők álcája alatt ismét megjelenjenek nálunk a szélsőségesek. Mindent megteszünk a többi között a nyugati partnereinkkel Afganisztán stabilitásáért, de nem szeretnénk, hogy  bármiben is megismétlődhessen nálunk az, ami a 90-es években, illetve a 2000-es évek közepén volt. Akkor gyakorlatilag harccselekmények folytak a Kaukázus északi részén” – emelte ki Putyin  az Egységes Oroszország kormánypárt képviselőivel tartott találkozóján.

Hangsúlyozta, hogy semmi szükség az iszlamistákra, és ezzel kapcsolatban felemlegette Szíriát. „Miért foglalkozunk Szíriával? Éppen azért, hogy az az ország ne váljon Afganisztánhoz hasonlóvá, és ne legyen a terrorizmus bölcsője” – szögezte le az orosz elnök.

Putyin elfogadhatatlannak tartja az Egyesült Államok titkos megbeszéléseit

Putyin egyben kifogásolta a nyugati országok azon elképzeléseit, hogy menekülteket telepítsenek át az Afganisztánnal szomszédos közép-ázsiai országokba a vízumkérelmeik elbírálásának idejére.

„Mindez azt jelentené, hogy vízum nélkül mehetnek ezekbe az országokba, a mi szomszédainkhoz, miközben a Nyugat nem akarja őket befogadni vízumok nélkül? Miért kell ilyen megalázó módon megoldani a problémát?” – kérdezte Putyin.

Az Egyesült Államok titokban megbeszélést folytatott néhány térségbéli országgal a tálibok megtorlásától tartó, amerikai kormánynak dolgozó afgánok ideiglenes befogadásáról. Putyin elfogadhatatlannak tartja ezt, tekintettel arra, hogy országa vízummentes utazási rendről szóló megállapodásokat kötött ezekkel a közép-ázsiai államokkal.

Nyitókép: Alekszej Druzsinyin / SPUTNIK / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Prominet
2021. augusztus 23. 09:30
Ez pont olyan mint amikor tüzet rakok az erdőben, megunom és odavakkantok az erdő mellett lakóknak hazafele menet, hogy oltsátok el. De a benzineskannát otthagyom a tűz mellett, egyszerűbb legyen az élet. Mee' jó fej vagyok. Meg filantrópdemokratikusszakértője mindennek is. Az oroszok meg a kínaiak helyében alapítanák egy pár kamu szervezetet és hajón áttalicskáznám a "menekülőket" monnyuk' San Franciscoba vagy Losiba. Úgy heti 1000-et. A matrózok legyenek travik meg buzik, a szivárványos zászló meg lobogjon ha kell ha nem, hogy semmibe se lehessen belekötni. Ja, és a világsajtót, faxbúkot, twittert, intsat mindennap bobmbázni teleqrni ezekkel. Saját fegyverükkel lehet csak legyőzni ezeket. Vagyis úgy, hogy az átlag amerikainak legyen elege a sajátjaikból. Aztán lássuk...
Intel
2021. augusztus 23. 06:24
Úgy tűnik a nem tálib felfogásban mohamedán és a nem mohamedán afgánoknak reménytelen a sorsa. A saját országukban a tálibok lemészárolják és/vagy rabszolgává teszik őket, a környező országok és a fejlett világ országai is egyértelművé tették, hogy nem engedik őket áttelepülni. Az űr egyelőre nem lakható. Marad a föld alatti tér, a sír.
fouche
2021. augusztus 22. 20:17
„Mindez azt jelentené, hogy vízum nélkül mehetnek ezekbe az országokba, a mi szomszédainkhoz, miközben a Nyugat nem akarja őket befogadni vízumok nélkül? Miért kell ilyen megalázó módon megoldani a problémát?” Hol itt a gond? Ez teljesen fair.
KötőDániell
2021. augusztus 22. 20:12
Az USA arra játszik hogy Oroszország lépni kényszerüljön. Mint mindig, más farkával verné a csalánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!