Villamossal üzent hadat Márki-Zay és a Momentum Karácsonynak

2021. október 07. 20:20

A Momentum elnökének bejelentése közben a hátterében ott húz el az ominózus villamos, amely úgy látszik, valóban elgázolja Karácsony Gergely miniszterelnöki ambícióit.

2021. október 07. 20:20
null

Karácsony Gergely nem hátrál meg, mindenképp indulni fog az előválasztás második fordulójában, akkor is, ha nem jön létre a szövetsége Márki-Zay Péterrel – derült ki a főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján.

 „Túl kell lenni az Orbán-Gyurcsány-vetélkedés korszakán” – jelentette ki. „A kormányváltás programját az adja, amit én képviselek” – szögezte le tegnap a Párbeszéd társelnöke, Budapest főpolgármestere, aki mégsem Márki-Zay Péterrel az oldalán indul neki az előválasztás második fordulójának. 

Azután mondta ezt, hogy négy nappal ezelőtt közölte: 

csak abban az esetben lépne vissza a miniszterelnök-jelöltségtől, ha elüti egy villamos. 

„Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki áll a szívünkhöz a legközelebb, akkor nyilván a DK mint legerősebb párt jelöltje szerepel az első helyen. Ha azt, hogy ki az aki össze tudja tartani ezt a szavazótábort akkor arra meg az a válasz, hogy én” – hangsúlyozta Karácsony ekkor. 

Négy nap azonban sok idő, és azóta kiderült, hogy bár eleinte úgy tűnt, hogy Márki-Zay Péter és ő együtt vágnak neki a második fordulónak, a Závecz Research friss felmérései azt mutatták, hogy Karácsony Gergely olyannyira leszakadt Dobrev Klára és Márki-Zay Péter mögött, hogy sokkal inkább valószínű, hogy valóban ő lesz kénytelen visszalépni a hódmezővásárhelyi polgármester javára.

A mai nappal a Momentum elnöke, Fekete-Győr András bejelentette ,hogy Márki-Zay Pétert támogatja, miután Jakab Péter a jobbikos szavazókra bízta, hogy kit támogatnak a második fordulóban, bár számos olyan nyilatkozatot tett, mely alapján az általa preferált jelölt Dobrev Klára, és párthíveinek is több, mint ötöde jelezte, hogy számukra Gyurcsány Ferenc felesége a megfelelő jelölt a tavaszi választásokra. 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. október 09. 09:20
Pesten nem jár a villamos, az lmbtq lobbi eltömítette. A hódmezővásárhelyi TRAM-TRAIN ütötte el.
APA152
2021. október 09. 01:02
Az ellenzéki (moslék )oldalon alacsonyan szállnak az "elbaszatáskák", és a kisiklott villamosok !!
lendvaiildiko
2021. október 08. 09:01
Márkizajnak pedig nemsokára megérkezik a vasútvillamos (tramtrain)
lendvaiildiko
2021. október 08. 08:57
Számoljon el és MONDJON LE Geli! A kampányba feccölt budapesti pénzekkel. Egy ekkora bukott szerencsétlenség alkalmatlan a város reprezentációjára. Hogy alkalmatlan, az már zuglói tenykedése alatt ismert volt. Sokakat megtévesztett a magas, szép férfiú
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!