„Ne egy ügyész mondja meg, mit idézhetünk a Bibliából!” – Budapesten is kiállnak a volt finn miniszter mellett

2022. február 13. 09:55

„Nem akarjuk, hogy egy ügyész mondja meg, mit idézhetünk a Bibliából és mit nem” – mondja a Mandinernek Kulifai Sára. A keresztény újságíró társaival szimpátiatüntetést szervez a Szentírás idézése miatt bíróság elé állított korábbi finn belügyminiszter, Päivi Räsänen mellett. A keresztény közösségek az online térben is mozgósítanak, vigyázó szemeiket pedig Helsinkire vetik.

2022. február 13. 09:55
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Hétfőn folytatódik Helsinkiben a korábbi finn belügyminiszter, jelenleg parlamenti képviselő Päivi Räsänen pere. A kereszténydemokrata politikus azért áll a bíróság előtt, mert egy 2004-es cikkében a Bibliát idézve úgy fogalmazott; „Isten az embert férfinak és nőnek teremtette”, 2019-ben pedig – egy egyházi vitához hozzászólva – Szent Pált idézte közösségi oldalán. 

A Mandinernek adott minapi interjújában Räsänen úgy fogalmazott. „A társadalom szekularizálódott, és a keresztény hit irányába általánosságban is ellenségesebbé vált a hangulat. Néhány évtized alatt összeomlott a finnek hite a kereszténység alapelveiben. Bár a Szentírás maga továbbra is engedélyezett könyv nálunk, de a kereszténységen alapuló vélemények képviselete, mint például azon véleményé, hogy a házasság csak férfi és nő között valósulhat meg, politikailag egyre kevésbé elfogadható.” Arra is figyelmeztetett, hogy

Európában a keresztények szólásszabadságát különböző módokon próbálják korlátozni.

Korábban épp azt hangsúlyozta: pere a szólásszabadság próbája lesz. 

A tárgyalássorozat első, maratoni hosszúságú napján a bíróság nem hozott ítéletet, így most az ügyet figyelő európai keresztények a hétfői tárgyalási napot várják lélegzetvisszafojtva. Ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek a legkülönbözőbb módokon felhívni a figyelmet a jelenségre és nyomást gyakorolni a vádiratot beterjesztő finn főügyészre. 

Budapest is Räsänen mellett

Nem tétlenek a magyar keresztények sem: az online tér mellett a budapesti finn nagykövetség előtti területet is szeretnék megtölteni, kiállva Päivi Räsänen mellett. Vasárnap 14 órakor kezdődik a Kelenhegyi úton az a megmozdulás, amelyen a szervezők reményei szerint jelentős tömeg mondja majd ki: a Biblia idézése nem lehet bűncselekmény.

„Szorosan nyomon követtük a pert barátaimmal és meggyőződésünk, hogy jelentősége messze túlmutat önmagán. Ebben a perben a Biblia egyes passzusai kerültek vád alá, ezzel pedig veszélybe került a szólás- és vallásszabadság” – mondja a Mandinernek az esemény egyik főszervezője. Kulifai Sára szerint a helsinki döntés nem csak a finn viszonyokra, de egész Európára hatást gyakorolhat. „Egy alkalom sem marad észrevétlen, amikor tömegek emelik fel szavukat egy jó ügy védelmében” – válaszolja arra a kérdésünkre, miért látták szükségesnek a tüntetést. Mint mondja, számtalan ember áldozta már akár életét is a szólás- és vallásszabadság védelmének, az ő örökségüket is tovább szeretnék vinni. 

A békés kiállás idejére ellentüntetés is szerveződik, amire a hatóságok hívták fel a szervezők figyelmét. Kulifai Sára ezzel kapcsolatosan értetlenségének ad hangot. Miért akar bárki is a szólás- és vallásszabadság ellen felvonulni? – teszi fel a kérdést, hozzáfűzve: a szabadságjogok védelme mindannyiunk közös érdeke. Így már előre üzeni a 10-15 fős kis ellentüntetés résztvevőinek, az ő jogaikért is harcolnak a szólásszabadság melletti kiállásukkal, hiszen ennek köszönhető, hogy a pro és kontra oldal képviselői egyaránt szabadon jelen lehetnek a budapesti utcán. 

A kiállás napok alatt ökumenikus jelleget öltött. Kulifai elmondása szerint a finn követség előtt minden keresztény felekezet képviselői jelen lesznek, aminek nagyon örül, hiszen „a Biblia minden keresztényt összeköt, most pedig éppen ez a Biblia került veszélybe”

Jézus parancsát szeretnénk követni, aki azt kérte tőlünk, hirdessük az örömhírt mindenkinek.” – mondja Kulifai Sára. Szimbolikus üzenetként az esemény résztvevői egyszerre emelik majd magasba szentírásaikat, szolidaritásukat kifejezve.

Bibliaperek jöhetnek itthon is?

Az ökumenikus jelleget erősíti a felszólalók névsora is. Egyikük, Márkus Tamás református lelkész a Mandinernek kis előzetest is nyújt a beszédéből. Ígéri, említeni fogja az Apostolok Cselekedetei 5. fejezetét, amikor Pétert törvényszék elé állítják, ő pedig megvallja: Istennek kell inkább engedelmeskedni, nem az embernek. „Protestánsként úgy gondolom, e mondat égisze alatt született a mozgalmunk – »itt állok, másként nem tehetek«. Azaz lelkiismereti ügy kiállnunk az igazság mellett.” Márkus Tamás szerint ez a minimum szolidaritás minden hazai keresztény részéről, hiszen Finnországban éppen egy családanya mutatja meg, mit jelent valójában mártírnak, azaz tanúnak lenni, és a meghurcolás ellenére is kiállni a bibliai igazság mellett. 

Márkus Tamás református lelkész szerint bibliaperek következhetnek Magyarországon is. Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid
Márkus Tamás református lelkész szerint bibliaperek következhetnek Magyarországon is. Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

„Azt is látom, hogy sok keresztény még mindig közönnyel figyeli a súlyos és káros folyamatot, hogy kriminalizálják a bibliai igazságokat. Azt hiszik, hogy ki lehet bekkelni ezt az időszakot csöndben, miközben látjuk, hogy a valóság teljesen mást mutat” – mondja a református lelkész. Arra figyelmeztet, hogy gyűlöletbeszéddé minősítik a keresztény szexuáletikai tanítást.

és ott már mindegy, hogy valaki katolikus vagy protestáns, melyik gyülekezet tagja. Az fog minket összekötni, hogy kiállunk az igazság mellett. Ha ezt a folyamatot nem szakítjuk meg, katasztrófa következik.” – mondja lapunknak Márkus Tamás.

Az online térben is mozgósítanak

A Päivi Räsänen melletti kiállás egyre aktívabb az online térben is. A CitizenGO nevű keresztény-konzervatív civil szervezet az első tárgyalási nap előtt közösségi kampányt hirdetett, aminek keretében azt kérték követőiktől, osszanak meg egy képet a Facebookon kedvenc szentírási idézetükkel, ezzel szimbolikusan is támogatva a finn politikust. A kezdeményezéshez csak a magyar felhasználók közül 650 csatlakozott, köztük szervezetek is. A második tárgyalási napra közösségi videóval hangolnak: most azt kérték közösségük tagjaitól, egymondatos videóüzenetet küldjenek, amiben a kereszténydemokrata politikus melletti kiállásukról beszélnek. A sok kicsi egy naggyá válik majd, a videó pedig reményeik szerint ismét sokakhoz eljuthat. 

A CitizenGO korábban aláírásgyűjtésbe is fogott: petíciójukat, melyben kiállnak Päivi Räsänen mellett, Európa-szerte közel 350 ezren írták alá, köztük több tízezren Magyarországról. Az összegyűlt aláírásokat hivatalosan átadták a finn főügyész képviselőjének, de az akciót később sem állították le, hogy minél többen állhassanak az ügy mellé. A szervezet a második tárgyalásra delegációt küld, amelynek magyar tagja is lesz. Faragó Renáta szerint személyes jelenlétüknek is üzenetértéke van: képviselik azokat a milliókat, akik szerint nem lehet bűncselekmény a Bibliát idézni. A CitizenGO magyarországi kampányfelelőse elutazása előtt lapunknak úgy fogalmazott, „A kanadai C4 törvény bevezetése után nem szeretnénk, ha Európában is precedens adódna arra, hogy börtönbüntetés jár a keresztény tanítás megvallásáért. Személyesen is találkozunk Räsänen asszonnyal a tárgyalást követően. Munkatársaink már korábban is találkoztak vele, akkor elmondta, milyen jól esik neki a többszázezer ember támogatása, hiszen az bátorítást jelent ebben az embert próbáló helyzetben.” 

Päivi Räsänen ügyét az Axióma kisfilmben foglalta össze, hangsúlyozva: az eljárás Európa egyik mintaállamában történik, a 27 éve képviselőként szolgáló politikus pedig nem tett mást, mint a Biblia szavait idézte. 

A per február 14-én reggel folytatódik Helsinkiben, Budapesten, a finn nagykövetség előtt pedig vasárnap 14 órától fejezik ki támogatásukat azok, akik szerint a Bibliát idézni nem lehet bűncselekmény. A rendezvényen online kapcsolat segítségével a vád alatt álló finn keresztény politikus is szól a magyarokhoz.
 

 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2022. február 14. 00:04
Hm... A másik kettő sem működik innen... Érdekes. Szóval, be kell írnia YouTube-on a keresőbe, hogy Őrtüzek gyúlnak kontra Budapest Pride 2021 és akkor megtalálható a rövid filmriport.
budapesti
2022. február 14. 00:01
Elnézést, a második, általam megadott link (Pest Srácok) nem a megfelelő helyre visz. (Valamit elrontottam.) A másik két link jó.
budapesti
2022. február 13. 23:48
Évek óta van már hasonló rendezvény - 2018 óta. A tavalyiról itt vannak hírek: https://www.youtube.com/watch?.. https://pestisracok.hu/ortuzek.. https://metropol.hu/kozelet/or.. Kérdés, ki fogja folytatni.
Sulammit
2022. február 13. 18:35
"Bár a Szentírás maga továbbra is engedélyezett könyv nálunk," El-á-julok! Még engedélyezik a finnek a világ legtöbbet olvasott és legtöbben olvasott könyvét? A Könyvet? A Könyvek Könyvét? Nem vagyok fenn a facebookon, ide írom a legkedvesebb bibliai idézeteimet. Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!” Izajás 6,8 Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” – válaszolta Simon Lk 5,4-5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!