Első esetben a kifejezetten alacsony építésű szovjet harckocsik tornya volt kitéve találatoknak, utóbbiban viszont már a II. világháborúban általános volt a tapasztalat, hogy a kis távolságról, gyakran oldalról vagy hátulról kilőtt rakéták ellen gyakorlatilag a legvastagabb páncélzat sem védett. Mindezek mellett a szovjet doktrínák megalkotóiban tovább élt a siker érdekében elszenvedett, akár jelentős veszteségeket is elfogadhatónak tartó orosz felfogás is.
Visszatérve az automata töltőrendszerre:
a harckocsi védelmét átütő találat, azaz a küzdőtérbe bejutó lövedék könnyen tüzet okozhat,
amellyel a T-72B és a többi modernizált változat tapasztalatok alapján megnövelt kapacitású tűzoltórendszere sem bírt. Ráadásul a nyílt helyen tárolt, elégő hüvelyű lőszerek anyaga kifejezetten könnyen gyullad (ez a dolga!), így ilyen esetben szinte garantált a tűz, majd rövidesen a robbanás. Erre a tényre egy 1999-ben feloldott titkosítású, 1982-es keltezésű CIA-dokumentum is felhívta a figyelmet, majd 1991-ben az első Öböl-háborúban egyértelműen bebizonyosodott, azaz több mint harminc éve ismert.
A típus és utódainak eme gyenge pontja olyannyira közismert volt szakmai körökben, hogy sokan pont a fentiekben említett M4 Sherman modern párjaként emlegették.
A modern, túlélőképességet szem előtt tartó filozófiával megtervezett nyugati harckocsik sem sebezhetetlenek. Ahogy a 2006-os libanoni tapasztalatok megmutatták még a legjobb védettségűnek tartott Izraeli Merkava IV sem. Azonban harcképtelenné tételükhöz több, akár tucatnyi találatra van szükség, nem pedig egyre, amely szinte biztosan a legénység pusztulásával is jár.
A tűz és a robbanás elmaradása miatt az amerikai vagy európai típusok, ha harcképesek nem is biztos, de jó eséllyel később javíthatók maradnak, a legénység magas túlélési esélyei mellett – szemben a T-72/80/90 típusokkal. Nem véletlen, hogy az újabb orosz harcjárművek, elsősorban
a rendkívül kis számban rendszerbe állított T-14 Armaták már a legénység túlélését helyezik a központba,
a jól védett törzsben ülő kezelőkkel és távirányított tornyával.
Persze felmerül a kérdés: a fentiekről miért nem vettek tudomást az újságírók? Nos élhetünk a gyanúval, hogy tudtak róla, de ha nem olyan felütéssel indul egy cikk, mint például „Sorra robbannak fel az eltalált orosz harckocsik”, akkor az érzékeinkre zúduló információk özönében egy átlagos című írás bizony elsikkad.