Osztrák belügyminiszter: Meg kell fontolni az EU-n belüli határellenőrzés újbóli bevezetését

2022. június 10. 14:17

Határozottabb európai határvédelmi politikát szorgalmazott Gerhard Karner Luxembourgban, az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácskozását megelőzően pénteken.

2022. június 10. 14:17
null

Gerhard Karner a tanácskozásra érkezve azzal érvelt, hogy az EU menekültpolitikájával összhangban, meghatározott biztonsági követelményeknek egyensúlyba kell kerülniük az unión belüli szabad mozgást lehetővé tevő szabályozással. 

A mozgás szabadságának biztosítása fontos, elengedhetetlen része az Európai Uniónak, de a biztonságot is szavatolnunk kell. Ez olyan fontos, hogy bizonyos helyzetekben szükség lehet az EU-n belüli határellenőrzésre is”

– fogalmazott.

Karner az erős külső határok szükségességét, a migránsok szűrése és regisztrálása megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, és azt mondta: ellenzi a „nyitott Európa” szlogennek, és annak hangoztatását, hogy Európa mindenkit befogad, az ugyanis véleménye szerint rossz üzenetet hordoz, és kedvez az embercsempészetnek.

Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a luxembourgi tanácsülés tervezett zárónyilatkozatában is szerepeltetni kívánt, a Földközi-tenger mentén fekvő országok megsegítését célzó „önkéntes szolidaritási mechanizmusnak” nevezett rendszerrel kapcsolatban - a kiszivárgott részletek szerint – úgy fogalmazott: „nagyon szkeptikus” a migránsok tagállamok közötti esetleges áthelyezését is kilátásba helyező bekezdés elfogadásával kapcsolatban.

Nancy Faeser német belügyminiszter érkezésekor azt mondta: az EU tíz-tizenkét tagállamának csoportja kész összefogni a Földközi-tenger mentén fekvő országok megsegítésére. Információk szerint ez akár a migránsokat szállító hajók fogadását, illetve egyéb segítségnyújtást, például pénzügyi támogatást is jelenthet.

Egyes uniós tagországok, köztük Németország, Franciaország és Ausztria a 2015-ös migrációs válságot követően ideiglenes határellenőrzést vezetett be egyes határszakaszain az illegális bevándorlás kezelésére, illetve a terrorizmusra hivatkozva. Az Európai Bíróság legutóbb áprilisban közölte, hogy a tagországok csak a közrendjüket, vagy a belső biztonságot fenyegető új és súlyos kockázatok esetén hosszabbíthatják meg határaikon, a schengeni övezeten belüli határellenőrzést.  

(MTI)

Nyitókép: Bernd von Jutrczenka / dpa / AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2022. június 10. 22:10
szárnyas kapu 2 ?
Saksafar
2022. június 10. 20:59
Nem bizonyos esetekben, hanem vagy igen vagy nem, el kell dönteni. Ha igen, akkor az EU nem lesz ugyanaz és rohadt sok plusz pénzbe fog kerülni. Gondolom a németek fizetik majd mindenkinek a határőrzés összes költségét, hiszen ők hozták a nyakunkra a migráns áradatot? :)))
nakatomi
2022. június 10. 19:05
Ausztria: Az osztrák belügyminiszter szerint olyan erős a migráció, hogy a határátkelőkön vissza kell állítani a határellenőrzést. (Ami zárójelbe teszi Schengent.) Szlovénia: Mindeközben a most hatalomra került liberális szlovén kormány a napokban arról döntött, hogy lebontják a kerítést a Horvátországgal közös határukon. Valószínűleg úgy gondolják jöjjön aki jönni akar.
Orange79
2022. június 10. 18:46
Az EU-nak ebben a mai formajaban semmi ertelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!