Az Európai Bizottság szerint közel 7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba

2022. július 11. 20:54

Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be.

2022. július 11. 20:54
null

Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa hétfőn Prágában.

Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be

– mutatott rá a biztos az EU-tagországok bel- és igazságügyi miniszterei informális találkozója első napi tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Vít Rakusan cseh belügyminiszter kijelentette, hogy a menekülteket nyilvántartó egységes uniós regisztrációs rendszer jelenleg már működik. Szavai szerint Csehországba eddig mintegy 390 ezer ukrajnai menekült érkezett, s közülük mintegy 300 ezer továbbra is az országban tartózkodik.  

Johansson szerint az ukrajnai menekültek közül mintegy 3,7 millió személy kért ideiglenes védelmet az uniós országokban.

Olyan esetek is vannak, amikor a menekültek két országban is védelmet kértek. Tehát nehéz pontos számokat mondani” – fejtette ki az európai biztos. Leszögezte: a rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg mintegy 3,2-3,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik az Európai Unió területén. 

Majdnem 9 millióan elmenekültek, de 3,3 millióan vissza is tértek Ukrajnába

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) a múlt héten azt közölte, hogy adatai szerint eddig 8,8 millió állampolgár távozott Ukrajnából, közülük 3,3 millió pedig már vissza is tért hazájába. A hivatal szerint az összes európai országban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 5,6 milliót tesz ki jelenleg.

Johansson elmondta:

az Európai Unió szakértői már dolgoznak egy szolidaritási nyilatkozat szövegén,

amely alapján egyes országokból más országokba lehetne átirányítani az ukrán menekülteket. Eddig az EU tizenhárom tagállama jelezte, hogy kész részt venni a projektben, amely a jelenlegi ismeretek szerint mintegy nyolcezer embert érintene. További részleteket az uniós biztos nem közölt.

Prága azért ad otthont az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei kétnapos informális találkozójának, mert július elsejétől hat hónapig Csehország tölti be az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2022. július 13. 10:48
7 millióhoz hozzá adjuk a betolakodó megszállókat közel 10 millióra rúg . Téltábornok megfutamítja őket.
Vasalo
2022. július 12. 10:31
Érdekes, hogy ennek ellenére még mindig hatalmas a munkaeröhiány egész nyugaton. Pedig ezek képzettsége fényévekkel elözi meg a az afrikai meg az ázsiai migránsok atomfizikusok meg agysebészek képzettségét. És ezek elég sokáig tudták mit jelent a munka, mit jelent a rendszeres munkába járás, söt irni olvasni is a többség tud.
barnabibambi
2022. július 12. 08:14
Az EU 5-6 millió ukit lát "vendégül,a világ meg még 5-6 milliót.Az oroszok által uralt területen levőket nem is számoltam.A háború végére kicsi Ukrajna lesz ha lesz,kb. 10 millió lakossal.
balbako_
2022. július 12. 06:34
És mennyi ment Oroszország felé? Ukrajna iszonyatos embertömeget vesztett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!