Gyurcsány punkja kulturális és oktatási miniszternek készül
Barkóczi Balázs 1980-ban született Budapesten; középiskolai éveit tanulmányai mellett az általa is alapítottpunkzenekarnak, a Malacka és a TAhO bandának szentelte. Első diplomája szerint gimnáziumi magyartanárként dolgozott, de foglalkozott már választáselemzéssel, a politikai hálózatok kutatásával és a posztmodern politika sajátosságainak leírásával is.
Publikációi jelentek meg a Népszabadságban, a 24.hu-n, a Népszavában, a 168 órában, valamint az Élet és irodalomban jelentek meg.
Barkóczi közéleti tevékenysége, politikai pályája szorosan kapcsolódik a 2010 előtt hatalmon lévő balliberális klientúrához.
Az MSZP-ben kezdett, Isaszegen 2006-ban és 2019-ben is önkormányzati képviselővé választották, 2017 őszétől 2018 végéig pedig az IDEA Intézet politikai elemzőjeként ténykedett.
Neve igazán azonban 2019-ben lett ismert, amikor elvállalta a DK szóvivői pozícióját. Innentől, mondhatni egyenes út vezetett a parlamenti képviselőségéig, az ellenzéki előválasztást például simán megnyerte mint rákospalotai jelölt, az áprilisi voksolásokat is akadály nélkül vette.
Garázdaság, magánlaksértés
De a politikus neve azonban olvasóink számára onnan is ismerős lehet, hogy mint arról a Mandiner is beszámolt,
egy lapunk birtokába jutott 2009-es ítélet szerint Barkóczi Balázs csoportosan, felfegyverkezve követett el garázdaságot és magánlaksértést.
Az ügy részleteiről bővebben ide kattintva olvashat.
Nyitóképen: Barkóczi Balázs és Gyurcsány Ferenc. Fotó: Facebook
A szocialista politikus szerint míg a Fidesz csak képmutató politikát folytat, addig a baloldal csak az igazat mondja és intézkedéseiket a becsület irányítja.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
27
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 82 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Egy viccen egyszer nevetünk.
A Büdösböszme Elkúró kreténségein, már nevetni sem lehet. Annyira szánalmas, olcsó poén és annyiszor ismételték, hogy a könyökünkön jön ki.
Az idióta, kullancs természetű kocsmai viccmondó, mégis konokul, megveszekedetten ismételgeti az amortizált, korhadt poénjait, nem akarja abbahagyni. Néhány kijózanító saller, meg seggbe rúgás segítene, Elkúró Büdösböszmén, meg Elkúróné Krokodilvagina Dromedárován?