Pedagógus-béremelés: újabb fordulatok történtek, nincsenek veszélyben az uniós források

2023. április 20. 12:43

A kormány azt szeretné, ha 2025-re egy pedagógus átlagosan 800 ezer forintot keresne. Rétvári Bence államtitkár korábban nem látott léptékű pedagógus-béremelésről beszélt.

2023. április 20. 12:43
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Úgy tűnik, lassan csak-csak kézzelfogható eredményekhez vezet a már sokat emlegetett pedagógusi béremelés folyamata. Ezúttal Rétvári Bence erősítette meg, hogy emelik a tanárok bérét, még konkrét számokat is említett: terveik szerint

2025-re egy pedagógus átlagosan 800 ezer forintot keres majd.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán azt is kiemelte, hogy a béremelésekre szánt 800 milliárdos konstrukció jelenleg a legnagyobb az Európai Unióban. A pedagógusok 75 százalékos béremelését az Európai Uniótól várt 800 milliárd forintból oldaná meg a kormány. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy a költségvetésből januárban már megelőlegezték a tervezett időarányos béremelések 10 százalékát és amint megérkeznek az uniós források, akkor a különbözetet visszamenőleg kifizetik.

Rétvári szerint a státusztörvény már a megbecsülés része

Mint arról a Mandiner is beszámolt, a Belügyminisztérium (BM) március 2-án közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján. Az egyik legfontosabb változás, hogy a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetne be a közalkalmazotti jogviszony helyett. Rétvári azt mondta, a jogviszony megváltoztatására azért van szükség, hogy egyszerűbbé válhasson a jogalkalmazás, és szerinte az, hogy a pedagógusok státuszáról önálló törvény születik, „már a megbecsülés része”.

Nem így gondolják a szakszervezetek:

szerintük a státusztörvénynek nevezett jogszabálytervezet növeli a pedagógusok napi maximális munkaidejét,

döntéseket vesz el a tantestületektől és korlátozza a tanárok szólásszabadságát is. Szerintük az új jogállás részletei ellentmondanak a kormány uniós vállalásainak, többek között annak, hogy a kormány vállalta, hogy vonzóvá teszi a pedagógusszakmát, továbbá nem vesz el szerzett jogokat a tanároktól és nem csökkenti azok autonómiáját sem. Egyes lapok brüsszeli forrásokra hivatkozva arról írnak, hogy a törvénytervezet miatt veszélybe kerülhet a tanárbéremelés uniós részének folyósítása. Mint ismert, a kormány 80 százalékban uniós pénzekből oldaná meg ezt a kérdést, a kormány friss közlése alapján uniós pénzek nélkül a belengetett 21 helyett mindössze 10 százalékos emeléssel számolhatnának a pedagógusok.

Hogyan akadályozza meg a baloldal a hazai pedagógus-béremelést? 

A két nappal ezelőtti bejelentése alkalmával Rétvári cáfolta, hogy a státusztörvény miatt veszélybe kerülhetnek az uniós pénzek. Mint fogalmazott: „a kormány mindent megtesz azért, hogy ezt a forrást odaadják a pedagógusoknak” és azt is hozzátette, hogy „az utaláshoz előírt minden feltételt teljesítették”. Szerinte a státusztörvény azért sem lehet akadálya a kifizetéseknek, mert annak az a lényege, hogy a pedagógusok saját jogállást kapjanak. Ez biztosíthatja, hogy aki többet és jobban dolgozik, azoknak magasabb fizetése legyen – fogalmazott az államtitkár.

Arra a felvetésre, hogy vannak olyan ellenzéki vélemények, amelyek szerint már itt vannak az uniós források, az államtitkár azt mondta, „ez furcsa, mert a baloldali politikusok mindent elkövetnek azért, hogy ezek a források ne érkezzenek meg”. Emlékeztetett Gyurcsány Ferencnek egy rádióműsorban tett kijelentésére, miszerint „nekik az a feladatuk, ők azért dolgoznak, hogy ezek az európai uniós források ne is érkezzenek meg”. Miközben tehát idehaza Dobrev Klára több körben találkozik a pedagógus szakszervezetekkel és elmondja nekik, hogy több pénzt kell követelni, majd – ahogy a férje beismerte – kimegy Brüsszelbe, és ott azt mondja, hogy egyetlen fillér se érkezzen a pedagógusok béremelésére – tette hozzá Rétvári Bence.

Mi alapján alkotják meg a bértáblát?

A státusztörvény másik, a sajtóban nagy port kavart eleme, hogy a kormány bevezetné a pedagógusoknál a teljesítménybért. A Belügyminisztérium ennek kapcsán egy korábbi felmérésre hivatkozva hangsúlyozta, hogy a válaszadók 70 százaléka egyetértett azzal, hogy díjazásuk a jövőben vegye figyelembe a teljesítményt. Az Országgyűlés hétfői ülésén is napirendre vették a pedagógusbéremelés kérdését.

Rétvári itt a teljesítménybér kapcsán azt mondta, hogy – mint fogalmazott –

ez utóbbi alapján kívánják megalkotni a bértáblát. Rétvári úgy reméli, ennek az elvnek köszönhetően a pályakezdők is kevésbé morzsolódnának le. „Sokan, akik elvégzik a tanárszakot, nem ezt a pályát választják, vagy öt éven belül elhagyják ezt a pályát” – ismerte el az államtitkár.

Mikor lesz a pedagógus-béremelés?

A jogszabályt júniustól tervezte bevezetni a kormányt, ám Rétvári Bence minap tett kijelentései arra engednek következtetni, hogy ez csúszhat, és az sem biztos, hogy nem lesz tartalmi változás a passzusban. Mindenesetre április 21-én újra egyeztet a kormány a szakszervezetekkel a státusztörvényről és a béremelésekről, miközben a szakszervezetek még korábban, április 24-re sztrájkot és tüntetést is bejelentettek.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bajai
2023. április 20. 19:48
Menj a picsába!
komment2010
2023. április 20. 17:50
"Rétvári szerint a státusztörvény már a megbecsülés része" Mi lenne, akkor ha nem akarnák megbecsülni a pedagógusokat? 12 hónapos lemondás, vagy örök hűség? Felsővezetőkhöz mérten is sok a hat hónap, nemhogy sima pedagógusoknál.
bölcsbagoly
2023. április 20. 16:24
Valaki írta már, hogy várjuk ki a végét, alá is írom! Egy kis adalék, szempontként az értékeléshez: mondjuk, nézzék meg, hogy melyik tanár órája után belépve az osztályba, lehet elkezdni az órát s melyiknél tart 10-15 percig a rendcsinálás? S még van jó pár ilyen mutató, csak figyelembe kellene venni.
Marula
2023. április 20. 15:00
Végigolvasta valaki a módosításokat, csak csendben kérdezem? Kb minden pontban valamivel nehezebb vagy rosszabb lesz a helyzet, mondom ezt a kormány és politikájának támogatójaként. PL. próbaidő: 3-4 hónapról 6 hónapra nő 30 év jogviszony utáni illetmény lecsökken lemondásnál: 2 hónap volt, 6 hónap lesz jubileumi jutalomba eddig beszámitott több szerepkörben tölöttt idő, mostmár nem rendelkezésre állás ideje nő feladatellátás helye: kivezényelhetők a tanárok más iskolába is adott esetben napi munkaidő eddig 8 óra volt, most 12 óra lehet max, ennélfogva a heti is helyettesítési korlát ideje nő vasárnapi munkavégés most már elrendelhető lesz stb stb stb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!