Kerepesi polgármester: Már látom, hogy a normális közbeszéd nem fog tudni kialakulni

2023. június 04. 14:01

Gyuricza László legutóbb azzal került a címlapokra, hogy helyi lányokat zaklató kárpátaljai vendégmunkásoknak azt mondta: „lehet menni a csecsenekkel keménykedni”. Interjúnk.

2023. június 04. 14:01
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Facebook-oldalán azt írja, elsődleges célja, hogy Kerepesen helyreállítsa a közrendet, a köztisztaságot és a közbeszéd tisztaságát. Tudott javítani ezen a megválasztása óta?

Ezt a szöveget még a 2019-es kampányban használtam és jelenleg is azon küzdök, hogy megvalósítsam ezt a célt. Sajnos több külső, gátló tényező van, ami nem a polgármesteren múlik. A közbeszéd tisztaságán azért nem tudtam érdemben javítani, mert sajnos Kerepesen vannak olyan politikai erők, akik a „trash talk”-ban élik ki a politikai gondolataikat. Ez talán a parlamentből indult, ahol az ellenzéki pártok részéről tapasztalhattuk azt, hogy erős, direkt kommunikációt engedtek meg maguknak. Országosan is ismert, hogy bizonyos ellenzéki pártok képviselői átvették ezt a fajta magatartást önkormányzati szinten.

Már látom, hogy a normális közbeszéd nem fog tudni kialakulni és ez sajnos nem rajtam múlik.

Erre a szintre nem fogok lesüllyedni. Kampányban vagyunk, minden oldalról a gyűlölet alapú politizálás csapódik esetemben a regnáló polgármester fejére. 

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner
Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Köztisztaság témában van egy hely a városban, amely rendszeresen visszafertőződik, ez egy szegregátum. Sajnos a városi kamerarendszert a képviselő-testület korábban blokkolta, a korábbi alpolgármester szorgalmazta, hogy az ne valósuljon meg, azonban mostanra áll a pózna, ha megvalósul a képi megfigyelése a területnek, szerintem sokat fognak javulni az állapotok. 

Az, ami látható a közösségi oldalamon, az országos szinten is egyedülálló törekvés szerintem.

Ki kell jelenteni, hogy nincsen elég rendőr országosan, ez mindennek az eredője, ha a közbiztonság helyzetéről beszélünk Kerepesen. Nincs aki a rendnek a védelmét ellássa, előfordul, hogy egyáltalán nincs rendőri jelenlét a Kistarcsai Rendőrőrs illetékességi területén, máshonnan vezényelnek ide reagáló erőket szükség esetén. A rendőrök jelenleg csak a rendetlenségre tudnak reagálni, tagadhatatlan, ha történik valami cselekmény, a lehető leggyorsabban próbálják megoldani a problémát, de valamilyen rejtélyes okból a lövöldözők, verekedők, garázdák van, hogy már másnap otthon aludhatnak. Úgy látom, hogy nincs elégséges megelőzés. Jelenleg a polgári szerveződésekkel (polgárőrség) próbáljuk javítani a helyzetet. 

Több olyan videó is van a Facebook-oldalán, amelyben kemény hangon szól a rendőrökhöz, polgárőrökhöz, szigorú embernek tartja magát, ezt várja el a településen is?

Ez egy szigorúan szakmai kommunikáció, azonban fontos megjegyeznem, hogy a polgárőröket nem szólítottam fel soha, ezt fontos pontosítani. Ők azok, akik önkéntesen, a szabadidejüket feláldozva megpróbálják őrizni a város rendjét. A rendőrökkel már más a helyzet, pontosabban a rendőri vezetőkkel! Mert természetesen nem a járőrök tehetnek arról, hogy nincs elegendő rendőr. Engem 12 ezer ember választott meg, akik elvárnak valamit, például hogy legyen rend, nyugalom, fejlődés. Polgármesterként a leghatározottabban elvárom a rend védelmét, nem csak a rendetlenségre való reagálást.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner
Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Ez nem habitus kérdése, ezt az egyik legfontosabb polgármesteri kötelességnek tartom. 

Az elmúlt években több felzúdulás is volt Kerepesen, két család úgy összeveszett, hogy a fegyvereket is elővették és a TEK-nek kellett kijönnie. Önt pedig azzal fenyegették meg, hogy lelövik

A lelövéses fenyegetés rámutat arra, miből erednek a problémák. 2020 májusában nagyszabású akció volt Pest megyében, drogterjesztő hálózatot kapcsolt le a TEK. Ennek az egyik pontja itt volt Kerepesen, hajnalban végbement az akció, 72 karabélylőszert találtak, fegyvert nem. Az egyik érintett személyt, akit letartóztattak, még délben kiengedték. A banda egyik tagja ment haza és a kollégáimnak, akikkel találkozott épp, az úton jelezte, „a polgármesternek megrendeltük a golyót”. Megtettem a feljelentést a rendőrségen életveszélyes fenyegetés miatt. Az első kihallgatás decemberben történt meg. A tavaly májusi százfős tömegverekedés, lövöldözés, TEK-akció után az ügyészség már másnap kiengedte az elkövetőket.

Gyakori hír a közösségi médiában a HÉV-eken történő drogozás, közszeméremsértések, rablások. Csak itt nálunk Kerepesen két nőt próbáltak megerőszakolni és a tettesek mind a mai napig nincsenek meg. 

Amíg a MÁV nem tudja a közforgalom számára megnyitott magánterületen biztosítani a közrendet, az utasok védelmét és a lakosság a polgármesterhez fordul segítségért, akkor nekünk kutya kötelességünk tenni valamit. Van olyan városvezető, aki a homokba dugja a fejét, hogy majd az emberek elfelejtik az esetet, aztán van az, amelyik rámutat a problémákra és megoldásokban gondolkozik. 

Legutóbb a kerepesi lányokat zaklató kárpátaljai vendégmunkások ügye miatt került a címlapokra. 

A városban van egy munkásszálló, amit egy vállalkozó ad ki magánszemélyeknek, cégeknek. Hogy ki költözik oda be, a polgármesternek sajnos nincs beleszólása. Több bejelentés és panasz érkezett a jegyzőhöz, hozzám is, hogy az oda beköltöző kárpátaljai férfiak a lányokat zaklatják. Ez a ház nem abban a szegregátumban van, amit korábban már említettem, ez egy jó, nyugodt, kifejezetten szép környék. Ezek az emberek tavaly ősszel jöttek Kerepesre, azóta rengeteg volt a bejelentés, elsősorban a magatartásukra, ezen felül szemeteltek is. 

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner
Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Azt tudni, hogy ők a háború elől menekültek vagy vendégmunkások voltak? 

Tudomásom szerint Kárpátaljáról, Ukrajnából jöttek az illetők, de olyan területről, ahol egy lövés nem dördült el. Konkrétan ők Munkácsról érkeztek, azt, hogy kihasználták-e a lehetőséget, hogy a menedékjoggal átjöjjenek és itt dolgozzanak, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. Nem az én tisztem. Nem azzal volt bajom, hogy itt voltak, hanem azzal, hogy a kerepesi lányokat zaklatták és többszöri felszólítás ellenére sem voltak képesek úgy viselkedni, mint a kerepesiek, vagy ahogy minden normális ember elvárná, ha a szomszédjába költöznek. 

A helyiek mit szóltak, elégedettek voltak, miután látták a videót? 

Maximálisan, a helyiek mindegyike örült és támogatott. 

Hova kerültek most ezek az illetők?

Nem tudom, miután odamentem és felvettük az egészet videóra, majd kitettük a Facebookra, már aznap este pakoltak, másnapra üres lett a ház.

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2023. július 20. 10:00
Gyuricza László polgármester eddig minden közéleti megnyilvánulásával, a városa rendfenntartó törekvésével a legmesszebb menőkig egyetértek. Bárcsak sok ilyen lelkiismeretes és következetes polgármester lenne ebben az országban. Nehogy már azok diktálják a "közrendet", akik golyót ígérnek a polgármesternek!
Akitlosz
2023. július 19. 21:03
"Kerepesi polgármester: Már látom, hogy a normális közbeszéd nem fog tudni kialakulni" Ez egy ilyen politikai rendszer. Politikai pártoknak nevezett érdekcsoportok acsarkodására épül a hatalomért. Rendszerhiba, hogy lehetelne a normális közbeszéd. Arra épül (szinte) az összes politikai erő kampánya, hogy de a többi politikai erő még nála is rosszabb, programja nincsen, csak mocskolja a többit. Ennyi elegendő ebben a politikai rendszerben, s ez kizárja a normális közbeszédet.
EX - Terminátor
2023. június 04. 21:58
1 nem lehetséges. 2 SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN NEM FOGOK VELÜK SZÓBA ÁLLNI. 3 AZT IS AGYON FOGOM ÜTNI AKINEK CSAK AZ ESZÉBE JUT.
nyugalom
2023. június 04. 19:48
A fővaros is ilyen polgarmestert szeretne, akar!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!