A Külügyminisztérium szerint ne menjünk most Egyiptomba

2013. június 28. 13:33

Mivel Mohamed Murszi egyiptomi elnök beiktatásának vasárnap lesz az első évfordulója, a Külügyminisztérium a várható tömegmegmozdulások miatt fokozott óvatosságra kéri az országba készülő magyarokat.

2013. június 28. 13:33

A konzuli szolgálat honlapján pénteken közzétett figyelmeztetés szerint tüntetésekkel nemcsak Kairóban, hanem az ország más területein is számolni kell, és ezek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át.

Arra kérik az Egyiptomba utazókat, hogy saját biztonságuk érdekében kerüljék el a tömegmegmozdulásokat és a környéküket is. Ha ilyet látnak, a lehető legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt. Ne készítsenek fényképeket se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól – írták.

A konzuli szolgálat azt ajánlotta az utazóknak, hogy folyamatosan kövessék nyomon az eseményekről tudósító híradásokat. Ha hivatalos ügyintézés céljából kívánják felkeresni a az egyiptomi belügyminisztérium idegenrendészeti hivatalának Tahrír téren található központját, javasolták, hogy telefonon előzetesen érdeklődjenek az intézménynél, hogy biztonságos-e a megközelítése.

A tárcánál emlékeztettek: a korábbi tüntetések jellemzően nem irányultak külföldiek ellen. Ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy ha bejelentkeznek a magyar nagykövetségen, az megkönnyítheti a kapcsolattartást egy esetleges vészhelyzetben, és segítheti a konzuli gondoskodást. A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal elérhető.

Mohamed Murszi, az arab ország ötödik köztársasági elnöke, egyúttal az első, akit szabadon választottak meg, tavaly június 30-án tette le a hivatali esküt. Az államfővel közel sem mindenki elégedett az országban, az elnök hívei és a lemondását követelő tüntetők összetűzésének szerdán halálos áldozatai is voltak. Az ellenzék a hét végére Murszi lemondását követelő tömegtüntetéseket tervez.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!