Ha nem jön be a párbeszéd, a MOL dönt az INA sorsáról

2013. október 05. 15:29

A MOL-INA ügy megoldása érdekében párbeszéd útján igyekeznek rendezi a helyzetet, állapodott meg a horvát és a magyar külügyminiszter. Amennyiben ez mégsem sikerülne, a MOL dönt arról, értékesíti-e az INA-beli részesedését.

2013. október 05. 15:29

A Külügyminisztérium közleménye szerint Martonyi János külügyminiszter péntek este a montenegrói Budvában megbeszélést folytatott Vesna Pusić horvát miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel. Martonyi János ismertette a magyar kormány egyértelmű álláspontját, hogy nem kívánnak a magyar-horvát kapcsolatokban feszültségforrást, így – ha a MOL INA részesedése ennek akadályát képezné – akkor a legjobb megoldás a két gazdasági partner civilizált módon történő különválása. Martonyi János kiemelte: ez a kérdés kizárólag a Mol, mint gazdasági társaság hatáskörébe tartozik.

A magyar külügyminiszter leszögezte továbbá, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően a magyar kormány az európai elfogatási parancs végrehajtásába nem szólhat bele, hiszen az a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

„Arra jutottunk, hogy mindkét országnak érdekében áll a tárgyalások folytatása. A két ország közti kapcsolatok rendkívül fontosak, és hosszú távon sokkal fontosabbak, mint bármilyen egyedi probléma, függetlenül annak jelentőségétől” – fogalmazott Pusić a Hina horvát hírügynökség beszámolója szerint. A horvát külügyminiszter közölte: a két ország folytatja az együttműködést, és a jelenleg kicsit zaklatott kapcsolatok lecsillapításán fog dolgozni.

A horvát kormány által a Mollal való tárgyalással megbízott Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter szombaton úgy nyilatkozott: egyelőre nem értesült arról, hogy a Mol eladásra akarná kínálni az INA-ban birtokolt részesedését a horvát kormánynak. Ugyanakkor leszögezte, hogy a horvát kormány képes kivitelezni azon stratégiai célját, hogy az INA-t egy olajfinomítással, feltárással és kitermeléssel foglalkozó független regionális céggé tegye. Hogy ezt Horvátország egyedül, vagy más partnerekkel együttműködve fogja megtenni, az még a jövő zenéje, mondta a gazdasági miniszter.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. október 06. 10:24
LOL Azért hivatkozol a linkre, mert úgy gondolod, hogy a horvát kormánynak is szívmasszázsra lenne szüksége? Esetleg fejmasszázsra?
Berecskereki
2013. október 06. 10:10
Azért elgondolkoztató a horvát kormány és igazságszolgáltatás ténykedése. Már ez eddigi ítélet is sok kérdést felvet, mivel a vád egyetlen tanúvallomáson alapszik és objektív bizonyítékot egyik esetben sem tud a horvát ügyészség felmutatni. Még az is előfordulhat, hogy a korrupció most van folyamatban az INA átjátszása egy másik befektetőnek, hogy minél olcsóbban juthasson hozzá. A MOL a horvát államtól versenytárgyaláson vette meg a második csomagot mellyel többségi tulajdont szerzett, s ezzel megszerezte a menedzseri jogokat. A MOL ígérte a legtöbbet, és csak ezzel a horvát államnak nagy segítséget nyújtott, hiszen a költségvetése csődközelben volt, hasonlóan az INA-hoz. A MOL fizette a tartozásokat, befektetett és 2,5 szeresére emelte a részvény tőzsdei árát. Ekkor nem volt baj. Most újra komoly deficitjei vannak a horvát kormánynak, így arra sincs pénze, hogy az esetleges kártérítést rendezze, vagy az INA-t visszavásárolja. Amennyiben ténylegesen a volt államfőjük korrupciós pénzt fogadott el, akkor ezt rendezzék vele és ne kavarjanak. A MOL többségi tulajdonhányaddal rendelkezik, amikor az utolsó csomagot megvásárolta, tudott volt, hogy a többségi tulajdon mivel jár. Akkor kellett volna megnadályozniuk a horvátoknak, hogy eladásra kerüljön. Nem tették, mert akkor sürgősen szükség volt a költségvetésben a pénzre, s azt sem akarták, hogy az INA csődbe menjen. Nos ezért visszatetsző most, amit csinálnak. Ez nem korrekt üzleti hozzáállásra vall. Az itt fetrengő trollok pedig a legaljasabb magatartást tanúsítják. Nem ismerek teljes egészében a történetet – szerintem még a horvát ügyészség sem – feltételeznek, prejudikálnak és annak örülnek, ha a magyar állam minél nagyobb bajba kerül. Milyen magyar ember az ilyen? Szerintem az ilyen ember– Kertész szavaival – „moslékzabáló” senkiházi.
kamasuka
2013. október 06. 07:42
http://index.hu/belfold/2013/10/05/felfuggesztett_korhazigazgato_elesztette_ujra/
Pinter68
2013. október 05. 20:48
Nem teljesen értem, miért kell a Hernádi ügyét összekapcsolni a MOL érdekeivel? Kinek jo ez a zsarolosdi, hogy ha nem szállnak le a Hernádirol, eladjuk az INA részesedést? A MOL-nak nem valoszinü. Elég csak megnézni a részvények árfolyamát. Egy gondosan felépitett stratégia áll az INA menedzsmentjogainak megszerése mögött, ami alapvetöen határozza meg a cég értékét. Ezt odadobni egyetlen emberért? Nekem kicsit gyanus, hogy nem megint OV felesleges izmozásrol van-e csak szo?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!