A CSU is szigorítaná a bevándorlást

2013. december 29. 17:55

Nagy-Britannia után Németországban is felvetődött a bevándorlók részére járó szociális juttatások feltételeinek szigorítása, ugyanis januárban lejár a bolgár és román munkavállalókra vonatkozó moratórium. A CSU javaslatát a CDU még nem kommentálta, az SPD ellenzi.

2013. december 29. 17:55

A CSU szerint az úgynevezett szegénységi bevándorlás – a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó bevándorlás – Romániából és Bulgáriából várt hulláma miatt törvényben kell rögzíteni, hogy az uniós tagországokból érkező bevándorlók az első három hónapban nem kaphatnak semmilyen szociális támogatást. A párt szerint be kell vezetni egyebek között azt is, hogy „aki csal, az repül”, vagyis ki kell tiltani az országból a szociális támogatást jogtalanul megszerző külföldieket.

A nagyobbik konzervatív kormánypárt, a CDU egyelőre nem reagált a felvetésre, a szociáldemokraták viszont élesen bírálták az ötletet. Nem szabad „hamis, általánosító ítéletekkel hangulatot kelteni a szegények ellen” – jegyezte meg az SPD alelnöke, Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős tárca nélküli miniszter. 

Az ellenzéki pártok, a Baloldal és a Zöldek még élesebben bírálták a CSU-t, idegenellenes uszításnak minősítették javaslatait.

Az országos munkaügyi ügynökség kutatóintézete szerint az idén várhatóan 70 ezer fő körül alakul a Romániából és Bulgáriából érkezők együttes bevándorlási többlete. Ez a szám 2014-ben meghaladhatja a 110 ezer főt, és szélsőséges esetben akár a 180 ezret is elérheti. Ugyanakkor a két ország uniós csatlakozása, 2007 óta megfigyelt tendenciák alapján nem indokolt az aggodalom, hogy január 1-től szegény sorsú románok és bolgárok tömegesen költöznek az országba és szociális segélyre alapozzák életvitelüket.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. december 30. 11:33
Ahhoz képest, hogy már évtizedek óta folytatja Németország az öngyilkos bevándorlási politikáját, csak azért, hogy a megfelelési kényszer simán működjön - igen "korán" észbe kaptak. Meg kell nézni a beteges "trendi követést" a német tévékben (például)! Már minden műsorban előnyt élveznek a jól láthatóan nem német származású személyek. Önfelszámolás német módra!
nyugalmazott tanár
2013. december 29. 20:46
"Romániából és Bulgáriából várt hulláma miatt törvényben kell rögzíteni, " Mennyivel érthetőbb és világosabb lenne a magatartásuk, ha nyiltan kimondanák, hogy berezeltek a várható cigányáradattól. És nem alaptalanul. De rászolgáltak a németek a másokat oly szívesen kioktató nagyképűségükkel.
József42
2013. december 29. 20:02
Aydan Özoguz - hm, ősi német név :DD
potyka
2013. december 29. 19:28
Itt is kéne csinálni valami törvény szigorítást mielőtt ellep a sok nyugatról érkező munkavállaló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!