Merkelék gálánsak a német ellenzékkel

2014. január 22. 21:50

A Bundestag kormánypárti frakciói emelni kívánják az ellenzéki képviselőcsoportok állami támogatását, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben.

2014. január 22. 21:50

A nagykoalíciót alkotó pártok, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt képviselőcsoportja megállapodtak abban, hogy javasolják az úgynevezett ellenzéki pótlék emelését – nyilatkozott szerdán Berlinben Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője. A kormányoldal a juttatás érezhető növekedését szeretné elérni, hogy javuljon az ellenzéki frakciók munkájának hatékonysága, tette hozzá.

A két ellenzéki frakció, a Baloldal és a Zöldek képviselőcsoportja üdvözölte a javaslatot, de hangsúlyozták, hogy az anyagi támogatás növelésével nem elégednek meg, mert alkotmányos feladataik ellátáshoz elsősorban az ellenzéki jogokat kell szélesíteni. Az ellenzéki pótlék azt a hátrányt hivatott kiegyenlíteni, hogy a kormánypárti frakciók nemcsak a saját szakértőikre és a Bundestag tudományos szolgálatára, hanem a minisztériumok szakértői apparátusára is támaszkodhatnak.

A frakciók a 2013-as adatok szerint a működési költségeikre havonta 371 258 eurót kapnak, és képviselőnként további 7751 eurót. Az ellenzéki pótlék az így előálló összeg 10 százaléka. A tavaly őszi választások után megalakult 631 fős Bundestagban a CDU/CSU-nak és az SPD-nek együtt 504 képviselője, 79,8 százalékos többsége van. Az ellenzéki jogok szélesítése a Bundestag megalakulása óta napirenden van. A kormányoldal még nem lépett, az ellenzéki pótlék emelése az első konkrétnak nevezhető javaslat.

Ugyanakkor a napokban kiszivárgott a Bundestag elnöke, Norbert Lammert (róla itt olvashat bővebben a Mandineren) javaslata, amely szerint a Baloldal és a Zöldek követeléseinek megfelelően be kell vezetni egyebek között, hogy az ellenzéki frakciók együtt kezdeményezhetik vizsgálóbizottság felállítását és rendkívüli ülés összehívását. A jelenlegi szabályok szerint vizsgálóbizottság felállításához a képviselők legkevesebb 25 százalékának támogatása szükséges, rendkívüli ülést pedig a képviselők legkevesebb egyharmadának támogatásával lehet összehívni.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. január 23. 12:24
Egyebként a nagy lelkesedőknek: ausztriában évtizedekig nagykoalíció volt. El is mutyiztak mindent rendesen, csak az erről szóló hírek nem érték el a magyar sajtó ingerküszöbét.
tango47
2014. január 23. 11:19
Egy nagykoalíció jó az abban részt vevő pártoknak. (Elosztják maguk között az eloszthatót). Most a németek kitalálták a legeslegnagyobb koalíciót: megveszik az ellenzéket is. Ügyes!
Csigorin
2014. január 23. 10:30
Egyebkent ugyanezen gesztusokat (az egesz ellenzek egyutt eleg a bizottsagok felallitasahoz stb) a Fidesz is megtette az ellenzeknek, ha szelektiv is az emlekezeete sokaknak.
Csigorin
2014. január 23. 10:25
Vannak kulonbsegek is. Nalunk egy politikai ero kapott alkotmanyozo felhatalmazast. Naluk ket, rivalis politikai ero dontott ugy a valasztasok UTAN hogy nagykoalicioban mukodik egyutt. Ez inkabb az mszp-szdsz ketharmadhoz hasonlithato, ott se nagyon mertek nyulni az alkotmanyhoz, mivel egy ero se kapott egymagaban kozvetlen alkotmanyozo tobbseget. Nalunk ezzel szemben egy politikai erot hatalmaztak fel ketharmados tobbseggel a valasztok, azok UTAN hogy vilagossa tette mindenki hogy a kozjogi rendszert atvaltoztatjak. Szerintem a ket eset nagyon nem ugyanaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!