Iszlám Állam: Obama engedélyezte a légicsapásokat

2014. augusztus 08. 09:08

Az amerikai elnök engedélyezte, hogy az amerikai alkalmazottak védelme érdekében légicsapásokat mérjenek az iszlamista szélsőségesekre. Az USA emellett élelmiszerrel és vízzel segíti az iszlámisták elől menekülő irakiakat.

2014. augusztus 08. 09:08

Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.

Az elnök a Fehér Házból helyi idő szerint csütörtök késő este élőben közvetített beszédében arról nem tett említést, hogy ilyen katonai akció már lezajlott volna. Mint mondta, felhatalmazta az amerikai haderőt arra, hogy célzott csapásokat mérjen a dzsihádista militánsokra, ha azok az iraki kurdok fővárosa, Erbil felé nyomulnak – itt sajtójelentések szerint 40 amerikai tanácsadó segíti a védőket –, vagy ha bárhol az országban amerikaiakat fenyegetnek. „Éberek kívánunk lenni és cselekedni, ha ezek a terroristák bárhol Irakban az alkalmazottjainkat vagy létesítményeinket fenyegetik, beleértve az erbili konzulátusunkat és a bagdadi nagykövetségünket” – mondta.

Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita fegyveresei a hétvégén súlyos vereséget mértek a kurd erőkre, és mintegy félórányi autóútra közelítették meg Erbilt. Több tízezernyi jazidi hívő a Szindzsár környéki hegyekbe menekült. 

A légicsapások az Egyesült Államok első katonai műveletei lesznek Irakban azóta, hogy 2011 végén, nyolcévi háborúskodás után kivonta onnan a csapatait. Hetekkel ezelőtt Obama több száz katonai tanácsadót küldött Irakba és megerősítette az amerikai diplomáciai képviseletek védelmét. Csütörtöki televíziós beszédében az elnök egyúttal azt is leszögezte, hogy nem fog ismét amerikai harci alakulatokat küldeni Irakba és nem hagyja, hogy az Egyesült Államokat újabb háborúba rángassák bele. „Még ha támogatjuk is az irakiakat a terroristák ellen folytatott harcban, amerikai csapatok nem térnek vissza Irakba harcolni” – szögezte le.

Segítik a menekülteket is

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy 72 kötegnyi élelmiszert és vizet dobtak le ejtőernyőn az iszlamisták elől menekülő irakiaknak. 

Joe Biden amerikai alelnök csütörtökön telefonos megbeszélést folytatott Maszúd Barzani iraki kurd elnökkel Erbil védelméről, valamint a jezidi menekültek helyzetéről. A Fehér Ház közleménye szerint Biden tolmácsolta Obama felajánlását a fenyegetett vallási kisebbség humanitárius segélyezésével kapcsolatban, és megerősítette az elnök az iránti elkötelezettségét, hogy minden szükséges lépést megtegyen az Erbilben található amerikaiak védelmében, beleértve a légicsapásokat is.

Egy, a neve elhallgatását kérő amerikai illetékes közölte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt az iraki kurdoknak.

John Kerry amerikai külügyminiszter is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok cselekvően és vezető szerepben lép fel az IÁ jelentette fenyegetéssel szemben és hogy „a világ nem nézheti tétlenül ártatlanok halálát”. Kerry szerint Washington egyeztetni fog regionális szövetségeseivel és a nemzetközi közösséggel, hogy segítsen Iraknak szembeszállni az IÁ brutális ideológiájával, amely „súlyos fenyegetést jelnet Irakra, a térségre és az Egyesült Államokra nézve”.

Sürgette, hogy az IÁ tartós megfékezése érdekében „Irak valódi vezetői” fogjanak össze és olyan gyorsan, ahogyan azt alkotmány által lehetővé teszi, alakítsanak meg egy befogadó kormányt és válasszanak miniszterelnököt.

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ypszi
2014. augusztus 08. 16:12
Senkinek nem tűnt fel egy ellentmondás? Az USA az amerikai állampolgárok megvédése címen fog bombázni. No és akkor miért baj, ha az oroszok ezek alapján Ukrajnában az orosz állampolgárok védelmében lövi az ukrán állásokat. Vagy talán amit szabad Jupiternek... De ki Jupiter? Legutóbbi információm szerint az ISIS-t a CIA képezte ki és pont ezért eddig Amerika nem támadta. Szerintem most sem fog túl nagy kárt tenni bennük a bombázás! Érdemes megnézni az alábbi cimen lévő filmet, amiből sok információ valahogy kimaradt a méduából: https://www.youtube.com/watch?v=HHUeUfW9yBk
heep
2014. augusztus 08. 13:11
Tulajdonképpen már mindegy mi volt. Mennyire hunyó az USA a kialakult helyzetért (nagyon, sőt még annál is nagyobb), de most nem marad más mint szarrá bombázni a kalifátus elmebeteg terroristáit. Amíg csak egy is él belőlük.
kuwiq
2014. augusztus 08. 13:04
van a katasztrofális helyzet, meg a még katasztrofálisabb meg a még annál is rosszabb és a mostani még a minden "annál is sokkal rosszabbnál" is sokkal iszonyatosabb de ezen még lehet rongálni a bombázásokkal, meg az ellenség táplálásával a menekülőknek ledobott cucc mellett a menekülők egyszerűen tovább mennek, mer nincs idejük ott szarakodni, hiszen menekülnek, ergo az üldözőiké lesz minden
berzsian56
2014. augusztus 08. 10:45
Megint jön, és mindent lebombáz a megmentő. Véres, cafatokra tépett emberi testek hevernek mindenütt, de a humanitárius jótevő ásványvízet oszt a túlélőknek, akik természetesen örök hálával tartoznak ezért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!