Von Storch: Nem tud működni a demokrácia az Európai Unióban

 

Mindig érdekelt a politika és a társadalom, és mindig az az érzésem volt, hogy részt kell vennem és részt is akarok venni a közéletben. Már tevékeny voltam a párton kívül is, vagyis jóval azelőtt, hogy az AfD létrejött: saját kezdeményezéseket, polgári mozgalmakat építettünk fel már 1995 óta – akkor még egyetemistaként, a férjemmel együtt. 

 

 

Csak nagyon rövid ideig voltam FDP-tag, valójában tulajdonképpen nem is voltam tagja a pártnak. Beléptem a pártba, de egyáltalán semmit nem csináltam ott, nem is voltam a párt iránt elköteleződve. Kifejezetten egy céllal léptem be, azért, mert volt egy szavazás az FDP-ben, hogy a párt milyen Euró-politikát kövessen és minden FDP-tagot megkérdeztek. Azt gondoltam, hogy egy szavazat is számít.

 

 

Az a siker titka, hogy a többi párt nem beszél olyan problémákról, amiket pedig sok választó annak lát. Az AfD fő témája az euró-politika és az EU-politika, ami most teljesen elhibázott. Egyszerűen hiányzott a politikai ajánlat azoknak, akik más euró-politikát vagy másmilyen EU-t akarnak. A többi párt egy központosított európai állam vagy legalábbis egy európai szövetségi állam felé vezető úton jár. Az AfD szerint meg kell tartaniuk a tagállamoknak a szuverenitásukat, tehát a szuverén demokráciák Európájára van szükség, nem pedig egy olyan Európára, ahol egy központi kormány mindenki helyett dönt.

 

 

Nem, szerintem nem, éppen ezért már az EP-választásokra is egy szélesebb körű programmal álltunk elő. Több sikeres tartományi választáson is túl vagyunk, amelyeken egy tágabb programmal indultunk: az EU és az euró amúgy sem tartományi választási téma.

 

 

Egyelőre arra koncentrálunk, hogy stabillá tegyük a pártot és egy jó programot kifejlesszünk: még nincs egy átfogó programunk – mármint a választási programon kívül –, de dolgozunk rajta. Változatlanul középpontban marad majd az euró és az EU, de nagy hangsúlyt fektetünk a bevándorlásra és a menekültügyre is, hiszen sokan idejönnek, illetve már régebb óta itt élnek, de nem illeszkednek be rendesen. Pont most olvastam: a német kormány arra törekszik, hogy a közszférában is megjelenjenek a bevándorló munkavállalók és ebből a célból indítottak is egy internetes oldalt. Az oldalon a jelentkezők törökül és oroszul is elolvashatják az információkat – tehát nyilvánvalóan nem is várják el tőlük, hogy beszéljenek németül! Ez a fejlemény enyhén szólva is furcsának számít. Ezen a területen szerintünk más megközelítésre van szükség és mi ezen dolgozunk: a bevándorlás, a menekültpolitika és a belső biztonság területén minden mindennel összefügg. Aztán ott van a családpolitika, az oktatáspolitika, ahol szintén bizonyos értékekről újabban egyáltalán nem esik szó, és bizonyos ideálokat többé nem ismernek el „normálisként”. Például ha azt mondjuk, hogy a család anyából, apából és gyerekből áll. Ez kellene, hogy a modellje legyen a politikai cselekvésnek, de úgy tűnik, hogy egyedül maradtunk ezzel a pártok között. A többi pártok a szexuális sokszínűséget és a gender mainstreaminget hangsúlyozzák, de szerintünk ezt meg kell állítani.

 

 

Akik konkurenciát látnak bennünk, könnyen ránk sütik, hogy jobboldali radikálisok vagyunk, mert így egyszerűen elkerülhetik, hogy tartalmilag vitatkozniuk kelljen az állításainkkal. Mert a radikálisokra oda se kell figyelni. Nem csak mi, más kis pártok is megkapják ezt. De nem lehet ilyen egyszerűen az érdemi vitából kizárni valakit. Másrészről pedig mi az ország érdekeit akarjuk képviselni, amit ma nacionalistának tartanak. Most azt mondják, hogy a nemzet fogalma túlhaladott. Szerintünk viszont nem erről szól Európa és igenis képviselni kell a nemzeti érdekeket, ezért kapjuk meg, hogy nacionalisták vagyunk. Ez az egyik dolog. A másik pedig, visszatérve a külföldiekre: ha valaki ezzel a témával foglalkozik, akkor már automatikusan jobboldali radikális. Ez egy érzékeny téma; gyakran a rossz integráció az, ami visszaüt. Valóban sokan vannak, akik egyszerűen idegenellenesek Németországban. De mi nem őket akarjuk megszólítani. Hanem azt mondjuk, hogy itt egy probléma van, amit meg kell oldani; mert ahogy jelenleg működik a rendszer, az nincs jól. Nem tudjuk korlátlanul befogadni a menekülteket, tehát szabályozni kell a bevándorlást és a menekültügyet. Pontosabban most is vannak rá egyértelmű szabályok, csak alkalmazni is kellene őket, ami viszont nem történik meg. Az iszlamizmus problémájának a felerősödésével még inkább érinti az embereket ez a téma, mi pedig megoldást keresünk a multikulti mellébeszélés helyett.

 

 

Persze, különbséget kell tenni az EU-n belüli és az EU-n kívüli bevándorlás között. De az EU-n belüli bevándorlás esetén is kell egy kérdésről beszélni. Mégpedig, hogy köteles-e a német vagy épp a magyar állam ugyanolyan szociális ellátást biztosítani mindenkinek, aki jön, anélkül, hogy az illető bármit is az ottani társadalombiztosításba befizetett volna? Ha erre a kérdésre nemmel válaszolunk, akkor viszont nem kérhet bárki – még ha az EU-ból érkezett is – szociális segélyt. Ez viszonylag magas összeg Németországban, főleg a romániai megélhetési költségekhez képest – úgy tudom, ez volt a konkrét eset: az illető nyilvánvalóan nem is keresett munkát Németországban. Vagyis egyáltalán nem is törekedett rá, hogy bármit betegyen a közösbe, viszont a szociális ellátást igénybe akarta venni, amiért mások dolgoztak meg. Tehát ezen a téren szabályozásra van szükség, és erről lehet és kell is beszélni.

 

 

Be kellene tartani a Szerződéseket: eszerint ugyanis minden tagállam bevezetheti az eurót, de a tartozásaiért is mindenki maga felel. Szerintünk Németországot ebben a kérdésben csakis a szerződések kötik, és nem felelhet más országok tartozásaiért.

 

 

Igen, és ha ezt gyakorlatilag is újra bevezetnénk, akkor bizony néhány országnak el kellene hagynia az eurózónát, egyszerűen azért, mert le kellene értékelniük a fizetőeszközüket. Azt mondják, hogy euróellenesek vagyunk, valójában viszont úgy akarjuk az eurót, ahogy abban eredetileg megállapodtunk. A mostani euró már nem az, amiben megállapodtunk, ez már teljesen más, hiába hívják eurónak. Ez olyan, mintha megállapodtunk volna abban, hogy együtt focizunk. Most még mindig ott vannak a csapatok a focipályán, csak már nem focit játszanak, hanem pólót. Ez már nem az az euró, amivel játszunk.

 

 

Nem működhet. A demokrácia a nép uralmát jelenti önmaga fölött. És nem más népek fölött. Ha Németországban döntenének arról, hogy Magyarországon mi legyen, azt a magyarok nem fogadnák el, és ugyanígy fordítva sem működne. Ezért Németországban mi döntünk arról, hogy hogyan akarunk élni, Önök pedig Magyarországon, hogy Önök hogyan akarnak.

 

 

De ez nem a népek közös döntése, hanem a népek kormányaié. Ráadásul többnyire egyhangúlag, mert mindig kompromisszumokat kötnek a Tanácsban. Tehát kikerülik a népeket. Az a tény, hogy a kormány képviselője szavaz a Tanácsban, nem jelenti azt, hogy a nép többsége döntött valamiről. Ez az ellentéte a demokráciának. A demokráciában a nép választ egy parlamentet, ahonnan kikerül a kormány, de a kormány mindig függ a parlamenttől. Ha a kormány elveszíti a többségét a parlamentben, akkor elbukik. Viszont sem a Tanács, sem a Bizottság nem függnek egyáltalán semmitől.

 

 

Nem, egyáltalán nem. Egy többségi döntés az Európai Parlamentben nem rendelkezik demokratikus legitimációval. Ha a többség a legnagyobb tagállamokból, mondjuk Franciaországból, Németországból, Spanyolországból és Olaszországból törvényeket hoz arról, hogy hogyan éljenek az emberek Magyarországon, Ausztriában, Belgiumban, az nem elfogadható. Tehát ha egy javaslatot összességében a képviselők többsége elfogadott, az más országokra is érvényes, olyanokra is, amelyek képviselői ellene voltak. Amit így a parlament elfogad, az nagyon gyenge alapja az EU-s intézkedéseknek. Szerintem is vannak olyan területek, amelyekről EU-s szinten kellene dönteni, de csak a lehetőségekhez igazodó szűkebb körben. Például a menekültügy olyan, ahol közösen kell megoldást találnunk, vagy a külpolitika. De mindent megpróbálni harmonizálni és még több területet EU-s kompetenciába vonni... Látjuk, hogy működik ez a parlament: mindenki egyezkedik; a nagyok kiegyeznek egymással, és hogy a többiek mit csinálnak, az teljesen mindegy; esélyük sincs, hogy meghallgassák őket. Ellenben a nemzeti parlamentekben tényleges vita van a többség és az ellenzék között, és megvan a nyilvánosság is, amelyben megvitatják a jogalkotási témákat. Viszont olyan nincs, hogy európai nyilvánosság, nincs hol megvitatni ezeket az ügyeket.

 

 

Alapvetően mindig azon a véleményen vagyok, hogy az embereket meg kell kérdezni, mit akarnak. Személyesen, német adófizetőként azt mondom – mivel a legnagyobb részben mi finanszírozzuk az EU-t –, hogy sajnálatos lenne, ha a britek kilépnének, mert ők a második legnagyobb befizetők. Ez tehát azt jelentené, hogy ránk még több maradna, de ez a személyes véleményem, és nem a fő érv. A legfontosabb érv: meg kell kérdezni a lakosságot, hogy mit akarnak. Ha úgy döntenek, hogy az Unióban nem akarnak ezentúl részt venni, akkor ezt el kell fogadni és ki kell lépni. Az nem lehet, hogy egy olyan fontos kérdés, mint a tagság az EU-ban – amely már az egész életünket szabályozni akarja – a polgárok feje fölött dőljön el. A polgárokat megkérdezni mindig becsületes döntés, és ezért is félnek tőle a kormányok: mert tudják, hogy sok olyan kérdés van, amiben nincs meg a többségük.

 

 

Igen, ez egy nagyon fontos pont, jó, hogy mondja, mert kifelejtettem a pártprogramunk kapcsán. Mi a szövetségi szintű népszavazás bevezetése mellett vagyunk, pont azért, hogy például ilyen kérdésekről Németországban is dönthessenek a polgárok.

 

 

Csak népszavazás után lehetne az EU-t bővíteni.

 

 

A személyes véleményem az: Ukrajna egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy az EU-hoz csatlakozzon, ahogy Moldávia sem. Tehát én személyesen mindkét ország felvételének ellene vagyok, így a társulási megállapodásokat is elleneztem. Az EU már így is bőven tele van a saját problémáival és nincs abban a helyzetben, hogy más országokat felvegyen. A tagállamok gazdasági teljesítőképessége közötti különbségek miatt már így is sok problémája van az EU-nak. Mondjuk mekkora különbség van Németország és Románia között! De Ukrajnához képest még Románia is egy egészen gazdag ország. Nem kellene a már meglévő gazdasági különbségeket még tovább erősíteni, ezért egyértelműen nemet mondok ennek a két országnak a felvételére. Jelen pillanatban igazából bármely ország felvételére nemet mondanék – de ez az én véleményem. Viszont erről a döntést a polgároknak kell meghoznia: nem csak a csatlakozni kívánó államok polgárainak, hanem a többi EU-tagállam polgárainak is.